Magyar tudományos műszók

Full text search

Magyar tudományos műszók
Elsőben is a tudomány és iskola emberei közül találkoztak, kik részint elemi és középoktatásban, részint a tudományos olvasók és felsőbb tanulók számára igyekeztek magyarul adni elő és írni meg legalább a tudományok elemeit, népszerű filozofiát stb., magyaros irásmódra, magyar műszók formálására törekedvén. Ezek közül első Faludi Ferenc volt, ki erkölcsbölcselmi fordításaiban, önálló, csinos nyelvvel, megújított magyarsággal igyekezett szólni. Szavai közt nagy számmal találjuk a felélesztett régieket, a jól használt vidékieket, a maga alkotta új szókat (már 1748-tól); így: bányászna, szemlegelő képek, csenddel, csendetlen erkölcs, baromostoba, gyapotlágy, pávahosszú, csudahamar, vagyonság: lényeg, egyedűliség, ragyogvány, csatlakozás, jámbortalan, látszatos, feljebbező, elfenül, távolít stb. Verseiben megfelelő szabad mozgást, könnyedséget, élénk, csinos nyelvet, s általában jó ízlést találni. Utána SARTORI BERNÁT említhető, ki már 1772. megkisérti magyarul adni ki a filozofiát (Magyar nyelven Filozofia). BENYÁK BERNÁT a piaristák pesti középiskolájában tanítja magyarul ugyan-e tájon ugyanazt és nyilvánosan tárgyalja s védi nagy közönség előtt a magyar nyelv abbeli képességét és jogát. Majd még nagyobb ügyességgel írja már 1776-tól kezdve RÁCZ SÁMUEL egyetemi tanár az orvosi tudományokat, kiválóan csinos és velős magyar nyelven. DUGONICS a pesti egyetemen magyarul adja elő a mathematikát s így megírva teszi közzé (1784.). Tudományos műszavain (mekkoraság: quantitas, hosz: linea stb.) kivül övéi: nedv (régi, M. A. szótárában), kurtács (sagum), hosszács (toga), sérv (sérülés), csip (csipő), fin (finom), telhetlen, temetlen, válaszlan, inger stb. (Mind az Ulissszesben.) Alakok: kezdéd volt, vivék volt. MÁRTON ISTVÁN pedig kis mértékben a Kantféle filozófiát kisérti meg magyarul adni (1796.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi