Ezentúl újra megyéjében élt, idejét főjegyzői hivatalos teendői, gazdasági és családi ügyei közt osztván meg. Különös gondot fordított unokaöcscsének, Kölcsey Kálmánnak nevelésére, ki utóbb 1849-ben Komárom várában fejezte be fiatal életét. Hozzá intézte Kölcseyt a Parainesist, e fenséges emelkedést az isten, szülők, haza, emberiség és tudomány iránti kötelességeinkről. Megkisérlette erejét egy most fejlődésnek induló műfajban, a beszélyben is A vadászlak, A kárpáti kincstár és A ferrói szentfa című elbeszéléseivel, melyek közül az első azért is érdekes, hogy a megyei börtönrendszer és igazságszolgáltatás nyomorúságát tárja fel s így mintegy előfutárja Eötvös Falu jegyzőjének.
Irodalmi munkálkodásától azonban elvonta utolsó dolgozata, mely egy óriás perirat volt: Wesselényi védelme a hűtlenségi vádak ellen. Kölcsey e védiraton rendkívüli buzgósággal dolgozott, de a megfeszített munka aláásta egészségét s élte 48-ik évében, 1838 augusztus 24-ikén sírba vitte. Akkor tűnt el kortársai szeme elől, mikor eszméinek hatása a legelevenebb volt s a hírnév a legszebb fényben ragyogta körül nemes alakját. Wesselényi, mikor barátja haláláról értesűlt, megrázkódott, szeme könnybe lábadt s arcát kezébe rejtve így kiáltott fel: »Nem közénk való volt«. Halálát Szatmármegye körlevélben tudatta a megyékkel, gyűlésterme számára pedig megfestette képét. 1864-ben Szatmártt, majd legújabban 1897-ben, Nagy-Károlyban szobrot emeltek emlékének, s születése évszázados fordulóját 1890-ben nagy ünnepélyességekkel ülték meg.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.