Első versei
Első versei
Költészetének forrásvidéke a legénykor ez éveire, a kilépéstől nősüléséig, 1795–1799 közé esik. Ide tartozik az »első könyv« rímes verseinek legnagyobb része és néhány óda, a fenmaradtak közül legalább hét vagy tíz. Amazokban a szerelmi epedés, bánat vagy emlék, a mulandóság érzése, több elegikus mint dalhanggal, erőtlen kompozicióval és az egyéniség megkapó nyilatkozása nélkül szólal meg, bizonynyal mélyebben érezve mint kifejezve. E körben jellemző a Matthisson hatása. Érdekes jelenség, hogy egy Berzsenyi izmos szelleme hogyan hódolhatott egy jóval alantabb rangú költői tehetség hatásának, s azzal lesz magyarázható, hogy az elszigetelt fejlődésű, melancholikus hajlamú Berzsenyi a maga érzéseit is belenézte ama költő szavaiba, ki a melancholikus érzelemkörben a modern költők közűl tán egyetlen mintáúl állt előtte, s a kit a divat úgyis jelentőségén felül emelt. Többet látott Matthissonban, mint a mi volt. De e hatásból nemsokára kibontakozott. – Mennyivel mások az első korszakból maradt klasszikai mértékű ódái, a Romlásnak indult és társai, teli tűzzel, erővel, egyéni hangokkal! Bármennyit változtatta is Berzsenyi később e műveit, de alapeszméjök és jellemök érintetlenűl maradt s az erkölcsi hevület fensége első foganásuktól bennök volt. Itt is volt hatás; a Horatiusé világos, de ez is múlt később. Az említett óda eredeti szerkezetéből négy horatiusi strófát később elhagyott a költő, s az óda sokat nyert vele. Van ez ódában valami olyan is, a mi Horatiuséban nincs: a lélek magasztos hevülete s a világvégzet felfogásának ama tragikai nagyszerűsége, mely a költeményt oly fenséges akkorddal zárja be. S midőn a vitézi erények mellett már az első ódákban a nemzet mívelődési munkájának vezetését is lelkökre köti nagyjainknak: hazafi-költészetének vezéreszméi tisztán, teljesen kiemelkednek.
Berzsenyi Dániel szülőháza Egyházas-Hetyén.
