Horányi Elek
Horányi Elek
Első a szélesörű tudományáról és fáradhatatlan kutató szorgalmáról emlékezetes HORÁNYI ELEK. 1736-ban született előkelő s vagyonos szülőktől, de tudományszeretettől vonzatva, a kegyesrendiek szerzetébe lépett. Felsőbb tanúlmányokra Rómába ment, s már itt annyira kitűnt a klasszikus nyelvekben s a históriában való jártasságával, hogy tanári székkel kínálták meg; de ő haza vágyott. Itthon többfelé tanárkodott (legtovább a váci Theresianumban), 1769-től kezdve azonban kevés megszakítással tisztán tudományos munkásságnak élt. 1809-ben húnyt el. Összesen huszonöt munkát írt, melyek közül a két első (1761. egy vallástani, 1773-ban egy történeti) magyar nyelvű, de jelentéktelen. Nevezetesebb a harmadik: Memoria Hungarorum et provincialium scriptis editis notorum I–II. (1775–7.), melyet a külföld is méltánylattal fogadott. Előszava tanúskodik a lelkiismeretes buzgóságról, melylyel adatait gyűjtötte, nemcsak a régibb rokon munkákból, hanem főkép nagykörű levelezése alapján, melyet kora legnevezetesebb tudósaival folytatott, köztük Cornidessel, Katona Istvánnal és Kollár Ádámmal, a bécsi császári könyvtár őrével; alkalma volt továbbá Festetich Pál és Rádai Gedeon könyvtárait, akkor a legnevezetesebbeket, átkutatnia. Így történhetett, hogy míg a tíz évvel azelőtt megjelent Athénásban Bod Péter csak ötszáz írót említhetett, Horányi körülbelül ezerkétszáznak életéről és irodalmi működéséről szólhatott. A nagy szorgalommal egybehordott anyagot azonban nem egyenletesen dolgozta fel, egyikről alig közöl pár sort, másikról íveken át, egész kidolgozott életrajzot ád, mutatványokat, a kortársak magasztaló verseit is közölve; míg pl. Alvinczy Péternek másfél lapot juttat, Zrinyi Miklóssal, Gyöngyösi Istvánnal, Faludival egy-egy lapon foglalkozik, s Bessenyei György csak fél lapot kap: addig Bél Mátyásnak (a tömérdek idézettel) több mint száz, Dudith Andrásnak 62, Esterházy Pálnak 22, Dávid Ferencnek 15, Pázmánynak 7, Sz. Jeromosnak 32, Janus Pannoniusnak 21, Czvittingernek 8 lapot juttat. Mint e sorból is látható, nem annyira a magyar költőkkel és szépírókkal, mint inkább a magyarországi eredetű tudósokkal foglalkozik, bármilyen nyelven írtak. A magyar munkák címét rendesen le is fordítja latinra. A századvégi nemzeti felbuzdulás azonban új írókat teremt, sok kimaradt a régiekből is, Horányi tehát 1792-ben megindítja a Nova Memoria Hungarorumot, melyből azonban csak egy kötet jelent meg az A–C kezdőbetűk közé eső nevekkel. Ez nem bővített kiadása az előbbi munkának, hanem pótlása; ezért az ott említett életrajzokat, munkákat itt nem mondja el újra. De annyi a pótlék annyi az új név, hogy a kötet így is 788 lapra dagad. A feldolgozás itt is egyenetlen, a jellemzések általánosak; de az irodalmi kritika még sokára kezd ébredni. Ekkor feljebb való célnak látszott: mindenkit felsorolni, ki csak egy füzetke írásával is hozzájárult a magyar szellemi élet, különösen a tudományos irodalom fejlesztéséhez. Horányi hangyaszorgalmú gyűjtése e tekintetben ma is forrásmunkául szolgál. Kiegészíti e nemű munkáit a Scriptores Piarum Scholarum I–II. (1808–9.), melyben élete végén rendje iránti kegyeletből a piarista írókat gyűjti össze.
Horányi Elek.
