27. Apácai Cseri János. Bánóczi József
27. Apácai Cseri János.
Bánóczi József
Bánóczi József
A XVII. század nemcsak a magyar költői tehetségnek örökbecsű megnyilatkozását s mai irodalmi nyelvünk előállását látja, hanem azt is, mint lesz irodalmunk, létezésünk óta most először, a nemzet szellemi életének egyetemes kifejezője, eszköze, emeltyűje. S maga e szellemi élet is sokrétű és változatos volt, a hazai és külföldi mozgalmakból egyaránt táplálkozott s az európai elme haladásával lépést tartott. Így tanúlt meg nyelvünk, mely azelőtt csak a szerelemnek édes versével játszott, fegyert és vitézt énekleni; így tanult meg az isteni tudományért is bajt állani s élő szóval és szeges írással egyformán vitézkedni; így tanúlta meg végre, hogy egyéb nemzetek minket a tanúltságnak dolgában állandóan felül ne haladjanak, minden szép és hasznos tudományokat is a haza fiaival közleni.
Fölötte jellemző e korra és reánk magyarokra, hogy a midőn a tudomány irodalmunkban először föllép, nemzeti fontosságát hangsúlyozza. Apácai, az első magyar tudós, egyúttal nemzeti mívelődésünknek is első apostola. »Szerencsétlen nép – így szól – melyre a tudományok csak idegen nyelv által szivárkodnak«. S midőn ő egymaga önemésztő, fáradhatatlan munkásságával a »szerencsétlenség« bélyegét rólunk letörli s még fiatal kultúránk történetének egyik legtartalmasabb lapját megírja, egyúttal örök fenmaradást biztosít nevének s örök emlékezet törekvésének.
Apácai élete
A gyulafehérvári iskola
Apácai székfoglaló beszéde
Az Encyclopaedia méltatása
Apácai nyilvános vitatkozásai
