Bethlen Farkas tört. munkája
Bethlen Farkas tört. munkája
Nagy munkájában Erdély történetének elbeszélését a mohácsi vészen kezdi és az 1609-iki évvel végzik. Bizonyos, hogy folytatni akarta művét; mint maga írja: »Kellett volna Hazánk Historiáját tovább is vinni … Vigye, a ki érkezik s hazáját szereti. Tőlem már nyughatik; megfosztottak ahhoz való időmtől a terhes hivatalok.« Nem üres szó nála az, hogy »ki hazáját szereti«. Bizonyos hazafias célzata van munkájának. Nagy történeti képben akarta kortársainak megmutatni, hogy »a mi egyenetlenségünk a török dühének tápláléka és hatalmának növelése«. Örökös kár, hogy nem folytatta az elbeszélést a saját koráig. Annyi igazságszeretet, mérséklet és türelmesség jellemzi művét, hogy ama szenvedélyes pártharcok koráról, melyet átélt, tőle várhattuk volna a legtárgyilagosabb rajzot.
Bármily szép latinsággal írta művét s bármily világosan csoportosította benne majdnem egy évszázad eseményeit, a munka főérdemét mégis az anyag gazdagságában kell keresnünk. Bámulatos szorgalommal gyűjtötte össze a XVI. század forrásait, melyek még munkájának megjelenése után is nagyrészt kéziratban maradtak vagy éppen ismeretlenek voltak. Sokszor találkozunk munkájában az ily hivatkozásokkal: mint Istvánfi, Brutus, Szamosközy, Gyulafi stb. írják, de néha hivatkozás nélkül is idéz egyes részleteket. Maga is mondja előszavában, hogy a köveket és a fát másoktól vette, de az épület szerkezete és formája az övé. Azonban e szerkezet eltérő attól, a minőt ma megszoktunk, mert néha inkább átveszi, semmint feldolgozná forrásait. Általában bizonyos eklekticizmus jellemzi történetírását. Midőn el akarja beszélni Báthori Zsigmond 1594-iki vérengzését megvallja, hogy a történetírók különböző előadása miatt ez elbeszélés nagy nehézségekbe ütközik. Némelyik – úgymond – Zsigmondot vádolják, mások pedig a kivégzett főurakat. Már pedig ő nem akarja a vétkeseket felmenteni, de gyűlöletet sem érez oly emberek ellen, kiket soha sem ismert. Azért úgy gondolja, hogy legjobban cselekszik, ha egyszerűen egymás mellé állítja a vádlók és a védők előadásait. S így Bethlen a történetírói tárgyilagosságot egészen az ítéletről való lemondásig viszi.
Különös viszontagságai voltak Bethlen munkájának. Testvére a XVII. század végén kinyomtatta egy részét, de félbehagyta a nyomtatást politikai okok és másnemű nehézségek miatt. Csak a múlt század végén adta ki Benkő az egész művet. Sokan azt állították, hogy a munkát nem is Bethlen írta, hanem két, nála tartózkodó lengyel menekűlt, kik közől az egyik, Grondski, maga is történetíró volt és a két Bethlen munkájából valami kompilációt állított össze. Most már e nézet tarthatatlan, mióta Szilágyi Sándor alaposan megcáfolta Erdély Irodalomtörténete című munkájában.
