Szép Magyelona
Szép Magyelona
E regényes elbeszélés után megjelent irodalmunkban a nyugoti lovagregények egy igazi képviselője, a Kedves es Nyajas Historiam, az szep Mag’elonárol; Neapolis királynak leánárol; edgy Peter nevů Vitézről az ezůtős kultsokkal, ki edgy Provinciabéli Grof fia volt. Francziai nyelvből Nemet nyelvre meg-fordittatott Spaletini Győrgy kůldőtt levelével edgyütt. M. Warbeck Vitus által. Mostan penig Németből magyarrá fordította Tesseni Venczel, az Magyar Olvasok kedvéjért. A regény alapjáúl szolgáló régi és népszerű mondát állítólag Bernard de Trevies provencei pap jegyezte föl először a XII. században, e följegyzésből merített Petrarca és a híressé vált francia népkönyv, mely nyomtatásban 1480-ban jelent meg; németre ismételten lefordították. A Warbeck-féle fordítást 1535-ben nyomtatták ki. A magyar fordító feljegyzi, hogy őt a lefordításra azok ösztönözték, a kikkel a regény tartalmát egyszer-másszor megismertette. – Péter, a provencei gróf fia, szülei engedelmével vitézi nevet keresni idegen országokba indúl. Nápolyba vonja őt a világszép királyleány híre, s ott a harcjátékokban minden lovagot legyőz. Nem ismeri senki, csak az ezüstös kulcsos lovagnak nevezik, a király előtt is csak egy szegény nemes ember fiának mondja magát; azonban úgy is megnyeri »az ékes Magelona« rokonszenvét és szerelmét. A dajka közbenjárásával találkoznak s hű szerelmet fogadnak addig is, míg titkuk napfényre jöhet. Még egy diadalmas lovagjáték után Péter szüleihez készül vissza; de Magelona nem élhet nélküle, vele szökik. Az úton egy szerencsétlenség elszakasztja őket egymástól. Egy ragadozó madár elkapta a pihenő Magelonától Péternek egy tafotába göngyölt gyűrűit, melyeket a vitéz még anyjától hozott emlékül. Midőn Péter a madár után indúlt s a tengerbe ejtett tafota után beevezett, az ár elragadta; kalózok kezébe kerűlt, kik a babiloni szultánnak adták el rabszolgául, a hol idővel nagy méltóságára emelkedett. A tafotát elnyelte egy hal, melyet provencei halászok fogtak ki, s a gyűrűkről Pétert elveszettnek hitték szülei. A búra ébredt szerencsétlen Magelona egy búcsújáró asszonynyal ruhát cserélt, Provenceba vándorolt s ott egy ispotályt alapítván, betegek ápolásával töltötte napjait, midőn egyszer a szultántól szabadon bocsátott Péter haza érkezett és a szülők örömére egybekelhettek.
Az egész romantikus indítékokból szőtt regény átültetése azért nevezetes, mert irodalmunk benn egy művészibb szerkesztésű, kikerekített mesével gazdagodott, melynek szálai a bonyolódás közben is mindég számon vannak tartva, s a mely azonkívül nem a kalandok végtelen sorozatával igyekszik mulattatni, hanem némi költői részletezésre törekszik. A magyar fordító érdeme pedig az elbeszélő stíl bizonyos újságában áll: a történetszerű előadásmódból kezd kibontakozni, a nélkül, hogy Heltai módjára népieskednék; elevenebb, színesebb, s a míveltebb társalgás nyelvéből olvaszt be valamit; kivált a két nem érintkezésének rajzában a nyelvnek gyöngédebb, érzelmesebb és udvariasabb szólásait és hangját találjuk benne, mint a Gestán alapuló vagy keleti eredetű elbeszélésekben. Stílusát nem ritkán idegenszerűségek tarkítják (»miért te olly vad vagy minket az elhagyásra?« – kérdi Magelona Pétertől), de bizonyos előkelőségre mindenesetre törekszik.
