A MAGYAR HONFOGLALÁS MONDÁI.

Full text search

A MAGYAR HONFOGLALÁS MONDÁI.
A MAGYAR honfoglalás mondáira nézve a magyarországi XIII–XV. századi latin krónikák nyujtanak felvilágosítást. Ezekben a krónikákban a történeti hitelességű tudósítások mondaszerű részletekkel váltakoznak. A krónikák írói a valóban megtörtént eseményekről szóló szakaszokat a régibb feljegyzésekből merítették, a mondaszerű elemeket a szájhagyományokból kölcsönözték. Munkájuk közben nem elégedtek meg a hazai históriai feljegyzésekkel és a magyar nép szájhagyományaival, hanem a külföldi kéziratokat is felhasználták s az idegen hősökre vonatkozó meseszerű epizódokat hozzáfűzték a jelesebb emlékezetű magyar hősök alakjaihoz.
A magyarországi latin krónikák szerint Csaba egyik unokája, Előd fejedelem uralkodik a scythiai magyarokon akkor, amikor a fejedelem felesége, Emese, csodálatos álmot lát. Az álomfejtő táltosok azt jövendölik, hogy Előd és Emese születendő fia Scythiából egy szebb hazába vezeti népét s dicső fejedelmek atyjává lesz. Emesének csakugyan fia születik: Álmos vezér. (U az, aki fejedelemmé választása után megindul Attila örökségének, a Duna-Tisza tájainak elfoglalására, de az új haza határainál meghal s helyette fia, Árpád lesz a magyar nemzet urává. Árpád követet küld Szvatopluk morva fejedelemhez, földet, füvet, vizet kér tőle s cserébe aranyosfékű, aranyosnyergű fehér lovat küld ajándékul: ez a magyar föld vételára. Hamarosan heves harc tör ki. A honfoglalók győznek s árpád hősies küzdelmek árán birtokába veszi Magyarországot. Halála után a magyarok megfélemlítik az összes környező országokat, fontos haditetteket visznek véghez, temérdek zsákmányt szereznek. Még Konstantinápolyt is megrettentik. A világváros falai alatt Botond úgy vágja földhöz az elbizakodott görög óriást, hogy az rögtön kiadja lelkét; ugyancsak ő olyan rést üt bárdjával a konstantinápolyi nagy rézkapun, hogy egy ötéves gyermek könnyen bejárhat rajta. De Ágostánál Lél és Bulcsu népét már lemészárolja a német császár s a dühös németek magának az elfogott két vezérnek is kioltják életét. Lél vezér még itt is nagy dolgot művel, mert utolsó órájában kürtje csapásával a másvilágra küldi a győzelmes császárt: «Te előttem mégy és engem szolgálsz a másvilágon». A vesztett csatából hét magyar harcos kerül csak vissza az országba, ezek a gyászmagyarok. A németek úgy teszik őket csúffá, hogy levágják füleiket s így küldik őket haza hírmondóul. Itthon kegyetlenül megbűnhödnek, mindenüket elveszik, mind a hetet koldulásra kényszerítik. A szerencsétlenek abból élnek, hogy szomorú történetükről éneket mondanak s így koldulnak a nép között.
Az itt egybefüggően közölt elbeszélésnek két forrása van: Anonymus munkája és a többi magyarországi krónika szövege. Anonymus másképen beszéli el a honfoglalást, mint a Kézai Simonnal kezdődő krónikás-csoport. Az Álmosról szóló erősen színező részletek csak Anonymusban vannak meg; ugyanő igen bőven s a többi magyarországi krónikától függetlenül tárgyalja a honfoglalás eseményeit; míg a kalandozások mozzanatainak a Bécsi Képes Krónikában és Turóczi János krónikájában található meg a legformásabb feldolgozása. A honfoglalásról Anonymus meglepően sokat tud; mindez azonban Anonymus-forrásprobléma s nem a pogánykori szájhagyományok és mondák kérdése. Amit viszont a többi krónikából lefoglalhatunk a régi magyar mondaköltészet javára, az mindössze is csak néhány hősre szorítkozik.
A mondaszerű elbeszélések négy hőse: Almos, Árpád, Lél és Botond. Álmos személyéhez fűződik Emese álma, Árpádéhoz a fehér ló története, Léléhez a Lehel kürtjének hagyománya, Botondéhoz a konstantinápolyi kapubezúzás históriája. Világszerte ismeretes mesetípusok jelennek meg mind a négyben, de a nemzeti vonások sem hiányoznak belőlük, mert a magyarságukra büszke középkori szerzetes-krónikaírók a nemzeti kegyelet költői képzeletével díszítettél fel a magyar hősök tetteit.
Az Álmos-monda könyvmondának látszik: minden jel arra vall, hogy krónikásaink idegenből kölcsönözték. Első része, az őshaza leírása, Regino latin krónikájából való; Emese álma, a tulajdonképeni mondaszerű rész, egyaránt megtalálható a keleti és a nyugati mesekincsben, bár egyesek némi szerény ugor mitológiai elemet is észlelnek Álmos alakja körül; a fejedelemválasztás, a kióvi csata és a Magyarországba való bevonulás Anonymus költői tollára valló krónikás részlet, amely semmiesetre sem származhatott magyar népmondából, hanem Anonymus egybeállítása.
A fehér ló mondájának két változata van. Anonymus szerint Árpád a világhódító Attila birtoklására hivatkozva kér részt az országból Zalán bolgár fejedelemtől; a Bécsi Képes Krónika szerint egy fehér lóért veszi meg az országot Szvatopluk morva fejedelemtől. Ezt a két részletet is idegen forrásból hozták át krónikáinkba s így honosodott meg utóbb a magyarság történeti köztudatában. A föld, fű, víz kérése és átadása a meghódolás ősi jelképe: az ókortól kezdve megvan számos nép történetében, amint ez a görög és latin írókból nyilvánvaló. Az a legrégibb ismeretlen krónikás, akinek elveszett kéziratából a későbbi magyarországi krónikások merítettek, bizonyára fontosnak tartotta, hogy a honfoglalás nagy eseményéhez valami érdekes történetet fűzzön s így kölcsönözte külföldi forrásaiból, megfelelő módosítással, a honfoglaló magyarok leleményességére valló mesét.
Lél haláláról Kézai Simon azt írja, hogy Lélt és Bulcsút a németek elfogják s a császár halálos ítéletet mond ki rájuk: «Regensburg alatt bitófán végeztette ki őket. Azt mesélik némelyek, hogy mikor a császár elé állították őket, egyikük magát a császárt agyoncsapta kürtjével. Ez a mesebeszéd ellenkezik a hihetőséggel s aki ilyesminek hitelt ad, gyengeelméjűségéről tesz bizonyságot, mivel a vétkes személyeket összekötözött kezekkel szokták a fejedelem elé állítani. Hanem az igenis valóság és a krónikákban is meg van írva, hogy vakmerően káromkodva, tiszteletlenül beszéltek a császárral s ott szemébe mondták, hogyha megöleti őket, népéből többé egyetlen fogoly sem marad életben». A Bécsi Képes Krónika ugyanezt az esetet így adja elő: «Ott estek fogságba Lél és Bulcsu derék vezérek s elvitték őket a császár elébe. S midőn a császár kérdezte tőlük, miért olyan kegyetlenek a keresztényekkel, így szólának: Mi a nagy Isten bosszúja vagyunk, kiket rátok ostorul bocsátott; mert amikor titeket üldözni megszűnünk, akkor a ti kezeitekbe esünk és elveszünk. S monda nekik a császár: Válasszatok magatoknak olyan halált, amilyet akartok. S Lél így szóla: Hozzátok elő kürtömet; elébb hadd fújjam meg s azután majd megfelelek neked. S amint kürtjét előhozták, a császárhoz közeledvén, mikor kürtjét meg akarta volna fújni, azzal, amint mondják, olyan erősen sujtotta fejbe a császárt, hogy arra az egy csapásra szörnyethalt. És mondá neki: Te előttem fogsz menni és engem szolgálsz a másvilágon. Mert a scythák hite, hogy azok, akiket az életben megölnek, a másvilágon nekik szolgálni tartoznak. S rögtön letartóztatták és Regensburgban felakasztották őket». Ebből a két krónikás részletből azt lehet következtetni, hogy a XIII. és XIV. században már volt magyar szájhagyomány Lél kürtjéről és a német császár agyoncsapásáról. Lél vezér kivégzése történeti valóság, ehhez csatlakozott néhány századdal utóbb a kürtjelenet mondája a következő elemekkel: a császár az elfogott magyar vezérre bízza halála módjának megválasztását, Lél vezér a bitófa alatt előre kieszelt cselből a kürtjét kéri, a császár meghal a magyar vezér kezétől. A kürt-motívum nem eredeti magyar mondai képződmény, hanem a keleti eredetű Salamon-történetek egyik változata: mint egyéb nemzetekhez, hozzánk is eljutott s itt a mondát Lél vezér alakjához kapcsolták. Lél vezérnek az a kijelentése, hogy a császár a másvilágon is szolgálni fogja, ősi magyar hiedelem. Eszerint Lél vezér kürtmondája három különálló motívum összetétele: van benne históriai igazság (a regensburgi kivégzés), van benne mondai betoldás (a kürt-jelenet) és van benne pogány vallásos felfogás (Lél vezér utolsó szavai).
A krónikák elbeszélései közül különösen a Botond-monda vonja magára a figyelmet szép, kerek meséjével. Ez a krónikás rész, Konstantinápoly ostroma, Arany Jánosra szinte a népeposz visszatükröződésének benyomását tette. Naiv eposzunkról szóló tanulmányában így foglalja össze ezt a kalandot Turóczi János latin krónikája nyomán: «Opour, a magyarok vezére, hadával az aranykapu előtt áll. Egy görög, nagy mint az óriás, kijön a városból. „Két magyarral akarok, úgymond, megvíni s ha le nem győzöm, a görögök császárja adót fizet a magyaroknak.” Opour Botondot egymagát szemeli ki a viadalra; ez büszkén lép elő, mondván: „Én Botond vagyok, igaz magyar, legkisebb a magyarok közt; végy magad mellé még két görögöt, hogy egyik kimenő lelkedet tartsa, másik testedet eltemesse; mert bizonyára adófizetőjévé teszem a görög császárt nemzetemnek”. Ezzel délcegen megy bárdjával az érckapu ellen, hogy erejét megmutassa s egy csapással oly lyukat vág rajta, melyen egy ötéves gyermek ki- s bejárhatna. Ekkor elkezdődik a viadal. A magyarok egyfelől, a görögök a város falain, bástyáin másfelől feszült várakozással nézik. Maga a császár és a császárné a bástyán állnak. A két hős összerobban; a görög ellene által lováról a földre taszíttatik, hogy azonnal kileheli lelkét. A császár és neje roppant szégyenükben elfordítják arcukat s visszasietnek a palotába. Az adót azonban a császár mérgében megtagadja, miért tartományai elpusztításával állnak bosszút a magyarok és gazdag zsákmánnyal térnek hazájukba. Im egy teljes, minden részleteiben fenntartott költői mese».
Botond erejének emléke mindenesetre erősen élt a magyar szóbeszédben. Anonymus így ír erről: «Némelyek azt mondják, hogy egész Konstantinápolyig eljutottak és hogy Botond Konstantinápoly aranykapuját bárdjával beszakította. De mivel ezt semilyen történeti könyvben nem találtam, csak a parasztok hívságos meséiből hallottam, ebbe a munkámba beiktatni nem akartam». A krónikások nem sokra becsülték a szájhagyományokat; szívesebben hittek a régi kéziratoknak, mint az élőszónak s inkább maguk kombináltak különböző elbeszéléseket olvasmányaik segítségével, semhogy figyelembe vegyék az esetleges élő mondákat. A Botondról szóló elbeszélés régi ókori és középkori történet, számos változatának egyikét nem volt nehéz a nagyerejű magyar hős személyére alkalmazni.
A gyászmagyarok mondája gyanús eredetű, zavaros elbeszélés. A német földről szégyenszemre hazakergetett hét magyart, a Bécsi Képes Krónika szerint, arra kényszerítették az itthoniak, hogy mezítláb járva, sátorról-sátorra kolduljanak halálukig. Koldusok maradtak utódaik is. Boldogtalan sorsukról énekelve, csavargók módjára bolyongtak mindaddig, míg később Szent István király papi felügyelet alá nem helyezte őket. Ettől kezdve nevük: Szent Lázár szegényei. Hogy ezeknek a szerencsétlen Lázároknak, akiket egynek vettek a bélpoklosok számkivetett csoportjával, mi volt a tulajdonképeni helyzetük; őseik vétkeiért lakoltak-e vagy pogány regősök leszármazottai voltak; s végül vajjon nem a keresztény papság találta-e ki és foglalta krónikába az egész mesét, hogy a züllöttéletű énekmondókkal szemben érzett megvetésének kifejezést adjon: mindez épen úgy vitatható, mint a honfoglaláskori történet több más mozzanatáról szóló, ingatag alapú hipotézisek.
Mint a húnmondáknál: tudományos szempontból itt sincs semmi alapunk arra, hogy a XIII–XV. századi latin krónikáknak színesebb szövegrészeit úgy tüntessük fel, mintha azok a magyar nép ajkáról jegyzett mondáknak kivonatai volnának. A Toldy Ferenc és követői által mondáknak vélt latin krónikás szövegekben csak óvatosan lehet a régi magyar néplélek költői megnyilatkozásait szemlélni. Legnagyobb részükben katolikus szerzetesek alkotásai ezek: olyan költői szellemű papok egy beállításai, akik a régi krónikás feljegyzések száraz adatait vagy hézagait olvasmányaikból összekeresgélt érdekes epizódokkal tették tetszetősebbekké. Itt-ott mindenesetre használtak némi népies szájhagyományt is, de ezek háttérbe szorulnak a külföldi kéziratokhoz kapcsolódó mondai szövegegyezések és motívumpárhuzamok mellett.
A magyar honfoglalás mondáinak irodalomtörténeti tárgyalása Toldy Ferenccel indul meg. Szerinte legrégibb krónikáink csalhatatlan bizonyságai annak, hogy a hegedősök és a nép századokon keresztül fenntartották énekeikben nemcsak a húnoknak, hanem a honfoglaló és kalandozó vezéreknek emlékezetét is. A krónikások ezekből az énekekből merítették tudásuk nagy részét. Álmos mondaköre, a hét magyar mondaköre és a kalandozások mondái: ezek alkotják a pogánykori magyar hősmonda három fő részét. (A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854.) – Toldy Ferenc után Arany János nyomatékosan felhívta a figyelmet a latin kivonatokban megőrzött mondák művészi jellemvonásaira. (Naiv eposzunk. Szépirodalmi Figyelő. 1860. évf.) – Marczali Henrik történeti szempontból világította meg a gyászmagyarok, Lél és Botond személyéhez fűzött történeteket. (A magyar nemzet története. Szerk. Szilágyi Sándor. I. köt. Budapest, 1895.) – Bőven foglalkozott az idekapcsolható kérdésekkel Sebestyén Gyula, de megállapításai inkább költői elgondolásúak. (A magyar honfoglalás mondái. Budapest, 1904–1905.) – Néhány helyes megjegyzést fűzött az egyes mondákhoz Király György. (A magyar ősköltészet. Budapest, 1921.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854. (Ez a kiadás hívta fel szélesebb körökben is a figyelmet a honfoglalás és a kalandozások mondáira.) – Arany János Naiv eposzunk. Szépirodalmi Figyelő. 1860. évf. (Értékes megjegyzések a mondák költői részleteihez.) – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. (A szerző régebbi felfogásának tömör összefoglalása.) – Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879. (A régebbi tanulmány új kiadása.) – Nagy Géza: Az Álmos-monda. Szepsiszentgyörgy, 1884. (A történeti Álmos alakjához fűződő mondai elemekről.) – Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái. Két kötet. Budapest, 1904–1905. (Az olvasó részéről erős kritikát kívánó mű sok értékes anyaggal.) – Mellinger Kamilla: Botond. Budapest, 1912. (A Botond-mondához kapcsolható történeti és költői szálak egybeállítása.) – Erdélyi László: Magyar művelődéstörténet. I. köt. Kolozsvár, 1915. (Történetkritikai észrevételek.) – Marczali Henrik: A Botond-monda történeti kapcsolatai. Akadémiai Értesítő, 1915. évf. (A történeti tények mellett a népies képzelet is közreműködött a monda kialakításában.) – Roheim Géza: A kazár nagyfejedelem és a turulmonda. Ethnographia. 1917. évf. (Magyarázat az Álmos-mondához.) – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 13. kiad. Budapest, 1919. (A honfoglalás megtermékenyítette a nemzet képzeletét s utóbb a kalandos hadjáratok vezetői sem engedték elmúlni dicsőségük hírét, hanem énekeket készíttettek magukról.) – Király György: A magyar ősköltészet. Budapest, 1921. (Míg a magyar húnmondáknak édes-kevés közük van a magyar népköltészethez, a honfoglalás és kalandozások mondái népies forrásból származnak, bár ezek is csak szűkszavú, száraz, kései latin feljegyzésekben maradtak ránk.) – Beöthy Zsolt: Romemlékek. Két kötet. Budapest, 1923. (Árpád alakja a magyar költészetben.) – Hóman Bálint: A Szent László-kori Gesta Ungarorum és XII–XIII. századi leszármazói. Budapest, 1925. (A hét magyarra vonatkozó ellenmondó hírek.) – Dézsi Lajos Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. (Az eddigi eredmények jelzése bíráló megjegyzésekkel.) – Horváth Cyrill: Két fejezet a magyar irodalom történetéből. Budapest, 1927. (A magyar nép szájából a következő négy emlék került bele a későbbi latin krónikákba: Emese álma, a fehér ló története, Lél halála, Botond konstantinápolyi kalandja.) – Hóman Bálint: Magyar történet. I. köt. Budapest, 1929. (A pogánykori magyar költészetnek néhány korunkra jutott gyöngyszeme: az Álmoshoz kapcsolódó turulmonda, a vérszerződés, a fehér ló, Lél kürtje, Botond és a gyászmagyarok mondája.) – Solymossy Sándor: Lél vezér kürtmondája. Ethnographia. 1929. évf. (A monda kialakulásának elemzése s egybevetése a középkori Salamon-mondákkal.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi