AZ ISKOLAI DRÁMÁK.

Full text search

AZ ISKOLAI DRÁMÁK.
A NYUGATEURÓPAI országokban az iskolai színjáték a latin komédiaírók munkáinak olvasása nyomán fejlődött. A középkor vége felé erős lendületet nyert az iskolai dráma. Németországban Wimpfeling Jakab és Reuchlin János komédiái nagyban hozzájárultak az újkori vígjáték alapvetéséhez; nyomukban a németnyelvű és latinnyelvű iskolai drámák egész sorát játszották. A protestantizmus által melegen felkarolt iskolai drámákban a hittudományi vitatkozásnak nagy szerepe volt. A németországi egyetemeken tanuló magyarországi ifjak tanulsággal szemlélték a polemikus irányú színdarabokat s hazatérve ők is megpróbálkoztak hasonló iskolai előadások rendezésével.
Magyarországon a reformáció kora előtt alig van nyoma némi drámai próbálkozásnak és színjátszó kísérletnek. A magyarországi német városok polgárai a középkor vége felé olykor-olykor előadtak egy-egy misztériumdrámát. Ezekben a vallásos színdarabokban a Szentírás valamelyik nevezetesebb részlete jelent meg német párbeszédekben. A német polgárok ezt a vallásos színjátszást a reformáció korában is folytatták s a külföld példájára szívesen támogatták az iskolai színielőadásokat is. A diákok, a reformáció idején, eleinte latinul, később németül játszottak s épületes meséjű játékaikkal erkölcsi irányban akartak hatni a városi polgárságra. A Németországban divatos iskolai színdarabok egy része a magyarországi német városokban is színrekerült.
Bártfa városában, Stöckel Lénárd iskolamestersége idejében, meglepően felvirágzott a németnyelvű iskolai dráma. Az evangélikus polgárok örömmel jártak a tanulók színi előadásaira s tehetségük szerint támogatták az iskolás fiúkat. A városi számadókönyvekben évről-évre megismétlődik a Comedia és Tragedia című kiadási tétel. Az évenkint szokásos iskolai előadás rendesen másfél forintjába került a polgárságnak. Ezt az összeget vagy a tanulóság kapta vagy a segédtanító. A tanulók, farsang idején, a városháza tágas tanácstermében játszották el az iskolai színdarabot a városi tanács és a meghívott közönség jelenlétében. Meséik többnyire a bibliából kerültek ki. Stöckel Lénárd, rövid megszakítással, huszonegy évig állt a bártfai gimnázium élén s a bibliai Zsuzsanna történetéről szóló német színdarabját, 1559-ben, nyomtatásban is közrebocsátotta. (Historia von Susanna.)
Általában a felvidéki német városokban meghonosodott az iskolai színielőadások divata. A pozsonyi, selmecbányai és besztercebányai tanács nem egyszer jutalmazta a város tanulóifjúságát latin és német iskolai előadásaikért. Az erdélyi német városok is pártolták a színészkedő diákságot. Brassó nagy fia, Honterus János evangélikus lelkész, előírta 1543. évi iskolai szabályzatában, hogy a gimnáziumi tanulók évenkint két komédiát adjanak elő. Ez időtől kezdve a XVIII. század derekáig elég gyakran gyönyörködhetett a brassói polgárság a diákok latin és német előadásaiban. Brassót csakhamar utánozta a többi erdélyi szász város: Nagyszeben, Segesvár, Medgyes és Beszterce. Eszerint Magyarország és Erdély népesebb városaiban helyet kapott az iskolai színjáték, csakhogy nyelve latin volt, olykor pedig német. A Luther Márton tanításaihoz szító felvidéki városokban csakúgy nem hallatszott magyar szó, mint az erdélyi evangélikus szász vidékeken.
A magyarnyelvű iskolai dráma nyomait a református és unitárius magyarság körében kell keresnünk. A református és unitárius diákok is eljátszották a népesebb gyülekezetek előtt papjaik és tanítóik egyik-másik drámai kísérletét. A magyar protestáns prédikátorok olyan benső viszonyban voltak a németországi hitújítókkal s külföldi tanulásuk idején annyira rákaptak az ottani szokások utánzására, hogy nem merték volna elhanyagolni a híveik épülésére szolgáló iskolai színjátszást. A felvidéki és erdélyi evangélikus iskolák német ifjúsága mellett az alföldi, dunántúli és erdélyi részek református és unitárius magyar ifjúsága sem maradhatott el. De a további fejlődésnek a reformátusok körében csakhamar gátat vetett az 1562. évi Debreceni Hitvallás. Ez ellene nyilatkozott mindennemű látványosságnak. A Kálvin János tekintélyére hivatkozó református lelkipásztorok a földi örömök hajhászását látták a színielőadásokban; ezért állást foglaltak az iskolai színészkedés ellen. Ettől az időtől kezdve a református iskolai dráma háttérbe szorult s ha elvétve akadtak is művelői, azok is a latin nyelvgyakorlás kedvéért írták vallásos szellemű párbeszédes történeteiket. Az unitáriusok jóval szívesebben adtak helyet gimnáziumaikban az iskolai előadásoknak.
Az iskolákon kívül a világi színjátszásnak még legkezdetlegesebb formái sem voltak meg ebben a században. Legfeljebb a katolikus ünnepekkel kapcsolatban lehetett szó itt-ott némi népies vallásos játékról, bár a század második felében ez is ép annyira eltűnt, mint amilyen mértékben a katolicizmus is összezsugorodott. A protestáns hitvitázók többször megróják a katolikusokat, hogy húsvét idején Krisztus halálának és feltámadásának ábrázolására merészkednek, az Istenember nagypénteki gyötrelmeit és halálát «kikomédiázzák», az Üdvözítő kínszenvedéséből «tragédiát tesznek». A passio és a feltámadás eljátszásának szokásáról Bornemisza Péter és Magyari István egyformán megemlékezik: az előbbi elmondja, hogy mit csinált egy barát, mikor nagypénteken Krisztus kínját és mennybemenetelét mutogatták a népnek; az utóbbi kárhoztatja a szent eseményeknek emberek és állatok képében való bemutatását. Eszerint a liturgiai misztérium kezdetlegesebb elemei a XVI. században is felbukkannak húsvét táján a katolikus templomok tájain.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. I. köt. Pest, 1854. – Kiss Áron: A XVI. században tartott magyar református zsinatok végzései. Budapest, 1882. – Szivák Iván: A magyar dráma kezdete. Budapest, 1883. – Ábel Jenő: Színügy Bártfán a XV. és XVI. században. Századok. 1884. évf. – Szilády Áron: Régi magyar költők tára. V. köt. Budapest, 1886. – Váli Béla: A magyar színészet története. Budapest, 1887. – Bayer József: A nemzeti játékszín története. I. köt. Budapest, 1887. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. I. köt. Budapest, 1891. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Ferenczi Zoltán: A kolozsvári színészet és színház története. Kolozsvár, 1897. – Horváth Cyrill: A régi magyar irodalom története. Budapest, 1899. – Nagy Sándor: A tanodai dráma előzményei hazánkban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1905. évf. – Beöthy Zsolt: A XVI. század szépprózája. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Ernyei József: A körmöci Zsuzsanna-játék. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. 1906. évf. – Heppner Antal: A pozsonyi német színészet története a XVIII. században. Pozsony, 1910. – Alszeghy Zsolt: Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig. Budapest, 1914. (A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára.) – Szilasi Klára: Stöckel Lénárd Zsuzsanna-drámája és a bártfai német iskolai szinjáték a XVI. században. Budapest, 1918. – Pukánszky Béla: A magyarországi német irodalom története. Budapest, 1926. – Posonyi Erzsébet: A lisztlopó-anekdota és a passió-játékok. Ethnographia. 1929. évf.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi