BESSENYEI GYÖRGY SZOMORÚJÁTÉKAI.

Full text search

BESSENYEI GYÖRGY SZOMORÚJÁTÉKAI.
A KATOLIKUS és protestáns iskolai drámák kezdetlegességeiből Bessenyei György emelte ki a magyar drámát. Előtte voltaképen nincs figyelmet érdemlő magyar tragédia. Ezt a műfajt Voltaire nyomán ő teremtette meg Magyarországon.
Első drámai munkáját, Agis tragédiáját, 1772-ben adta ki. A párosrímű tizenkettősökben írt ötfelvonásos szomorújáték Ágisról, a szegény nép ügyéért küzdő spártai államférfiúnak történetéről, szól. Ágis és Kleombrotes, a spártai nép önzetlen vezérei, meg akarják szabadítani honfitársaikat a gazdagok uzsorájától; e célból Lykurgos törvényének visszaállítását azaz a javak egyenlőségének kihirdetését követelik. Küzdelmüket a hitelezőitől zaklatott cselszövő főember, Ágézilaus is, támogatja. Spárta királya, Leónidás, tájékozatlanul áll az eseményekkel szemben, de végre Ágis kérésére elhatározza az adóslevelek elégetését. Ekkor Ágézilaus a két népvezér ellen fordul s igyekszik meggyőzni Leónidást, hogy trónja csak akkor biztos, ha Ágist és Kleombrotest elpusztítja. Hiába őrködik a két hű feleség, Ágiaris és Télónis, a király Ágézilausra hallgat; de még kész a bocsánatra, ha Ágis és Kleombrotes beismerik vétkességüket. A két hős egyéni és hazafiúi tisztessége tudatában nem hajlandó ilyen megalázkodásra. Kleombrotest elfogják, Ágist megölik.
Talán még az ötödik felvonás fárasztja legkevésbé a mai olvasót, ezt a felvonást dolgozta ki aránylag legkevesebb vontatottsággal a szerző, ez a legolvashatóbb rész az egész tragédiában. Leónidás király még mindig habozik, hogy megölesse-e Ágist és Kleombrotest, de két főembere, Ágézilaus és Demókares, tettre serkenti. Jön Ágis és Kleombrotes, a király magyarázgatja nekik a kibékülés módját, de hasztalan minden beszéde. Most magukra hagyják a két elszánt férfiút s a reményüket vesztett népboldogítók szomorúan búcsúznak egymástól. Kleombrotes felsóhajt: «Kifújta már magát az ellankadott nép, Ah Ágis, be csalárd és változó e kép, Községűnk, akit ma Istennek imádott, Annak hív vérével holnap megáldozott». Ágis megnyugvással szól: «Nem irtózom tovább Plutónak székitől, Csak hírem ne vesszen vitézi nevemtől, Elhagyom Jupiter alacsony világát, Eresszük kezére a megveszett Spártát». Megérkezik Kleombrotes felesége, Télónis; arra kéri ferjét, béküljön ki a királlyal, de a hős nem hallgat neje esdekléseire. Megmondja az elfogatására érkező testőrző vitézeknek is: «Tiszta életemet nem kárhoztathatom, Halálos vétkemet benne nem vallhatom, csak az erőszaknak voltam ellensége, Nem bánom, öljön meg hazámnak hívsége.» Távozása után Ágis kijelenti: «Nem ismérem magam Spártába bűnösnek, Verjen bár mennyköve a nagy Jupiternek, Inkább a poklokra szállok le lelkemmel, Mint magam gyalázzam vétkes életemmel». Demókares így felel: «Halálnak fia vagy, engedd a fegyvered, Ha nem hódolsz, széjjel foly előttünk véred». Ágis átnyujtja fegyverét, Demókares kardot ránt s a hőst keresztülszúrja: «Kínos vakmerőség vessz el a világról, írtózva beszéljen Spárta halálodról». Ágis: «Aki tud királya ellen rúgódozni, Ekképen szokott az vérével áldozni». Jön neje és anyja keserves kiáltásokkal, a haldokló elbúcsúzik tőlük, azután akadozva suttogja: «Hidegszik már vérem, elfogyott életem, Ah letapad nyelvem, repül tőlem lelkem». Holtteste mellett megáll a király, kezeit összekulcsolja s fájdalmasan szól: «Véres áldozatját látom trónusomnak, Mily kínos hatalma van királyságomnak, Ágist örökösen kesergem vesztével, Mert noha elpártolt, de nagy volt szívével».
Az ötödik felvonáshoz kapcsolódó utójáték: Ágiaris keserve. A megölt államférfi özvegye hosszasan búsong férje kriptájában s terjedelmes monológja után elhatározza, hogy Ágis után megy a halálba; de megjelenik Télónis, vigasztalni kezdi a kétségbeesett asszonyt; majd felnyílik a kripta egyik szeglete, előlép Ágis árnyéka s ezt az intelmet intézi Ágiarishoz: «Győzd meg sok kínodat, az élőkhöz menj fel S bosszuld meg halálom választott férjeddel, Ezt kívánja lelkem örök hívségedtől, Ne állj el, ha tisztelsz, soha beszédemtől». A hűséges özvegy magába száll, neki tehát élnie kell, így kívánja férje: «Ágisnak hívsége leverte kínomat, Elmegyek, meggyőzöm érette magamat, Hagyjuk itt, Télónis, a rettegéseket S kérjük oltalmukra még isteneinket». Barátnőjével együtt megnyugodva távozik a kriptából.
Bessenyei György Ágis-története nem drámai feldolgozású. Hősei értelmesen társalognak ugyan, de megfelelő lendülettel nem viszik előbbre a cselekvényt. A szerző az epikus költő lassúságával szőtte meséjét, jeleneteit hosszadalmas bölcselkedésekkel terhelte, a színszerűség követelményeire nem ügyelt. Könyvdrámájának személyei megfontoltan beszélgetnek, de csak keveset cselekednek; holott a tárgy alkalmas lett volna tragikus alakításra. Az Ágis-témának ezidőtájt már több sikerült feldolgozása volt a külföldi irodalomban. Az idegen Ágis-drámák közül Gottsched német író Ágisa hatott szembetűnően a magyar íróra. Gottsched Plutarchos egyik életrajzából vette meséjének anyagát, viszont Bessenyei György Gottsched tragédiájából merített. Míg a történelem Ágisa, amint Plutarchosból nyilvánvaló, a társadalmi rendet akarja újjáteremteni s emiatt vívott küzdelmében semmisül meg, a magyar drámaíró hőse inkább a maga büszkeségének áldozata. Ez az Ágis fenkölt gondolkodású, makacs férfiú, a maga bűntetlenségének tudatában nem akar fejet hajtani a fejedelmi tekintély előtt, ezért bűnhődik halállal. A Gottschedből kölcsönzött meseanyag alakításán Voltaire hatása látszik. Bessenyei György úgy iparkodott írni, mint francia mestere s még a külsőségekben is szigorúan ragaszkodott a Voltaire tragédiáiból levonható szabályokhoz.
Voltaire utánzása szembetűnő Hunyadi László tragédiáján is. (1772.) V. László király megbocsát Hunyadi Lászlónak Cillei Ulrik megöléséért, kegyeibe fogadja nagybátyja gyilkosát, de a gonosz tanácsadók sikeresen ármánykodnak; a gyönge uralkodó nem tud szembeszállni az udvari cselszövényekkel s Gara nádor bujtogatására aláírja Hunyadi László halálos ítéletét. Az ifjú elbúcsúzik anyjától, testvérétől, jegyesétől és híveitől, azután várja a fegyvereseket, ezek fogságba viszik. Kivégzését már nem látjuk. Egy tévelygő magyar adja tudtára a nézőknek, hogy az ártatlan hőst lefejezték: «Megölték Hunyadi Lászlót ártatlanul, Ötször vágták fejét, szegénynek, gyilkosul, Gyilkosul öletett, méltatlan veszett el, Ah, mely nagy kárunk lett ma az irígyekkel». A párosrímű tizenkettősökben írt szomorújáték tele van siránkozással és sóhajokkal. Nemcsak Hunyadi László és környezete érzékenykedik, hanem még Gara nádor is elalél, mikor aláíratja a halálos ítéletet a gyámoltalan királlyal. Az áradozó szentimentalizmus, a korrajz primitív volta, a hősök bábszerűsége és egyes felvonások cselekvénytelensége kirívó.
Buda tragédiájában (1773) Attila elhatározza, hogy megöli testvérét; Buda menekülhetne ugyan, de tehetetlenül töpreng s végre is áldozata lesz a nagyratörő hún királynak. A bűnre bűnhődés következik. A lelkiismeret-furdalás kegyetlenül gyötri a gyilkos testvért, papot hivat, ez megjósolja a király bukását: «Öcséd vére kiált a magas egekre, Ártatlansága jár a nagy istenekre, Életetek elfogy, koronád elromlik, Királyi trónusod ledül s összeomlik». Csakugyan: Attila nászéjszakáján vérébe fúl, gonosz tanácsadóját, Alust, megöli Csaba, a hún birodalom bomlása elérkezett. A költő ebben a tragédiájában is vég nélkül deklamáltatja hőseit, a cselekvény fejlesztésében és a lélektani megokolásban itt is feltűnően gyenge, csak a darab végén mutat valamivel nagyobb lendületet. Főintrikusának, a testvérviszályt szító Alusnak, cselszövényei az iskolai drámákban előforduló ármánykodásokra emlékeztetnek. Itt is csak beszélő és nem cselekvő alakjai vannak, jellemvonásaikat a költő maga mondja el.
Bessenyei György ódon magyarsággal versel. Dikciója, ha hosszadalmas és untató is, könnyen érthető, itt-ott emelkedett. A párbeszédek bölcselő hangja fölkeltette a kortársak figyelmét. Íróink látták, hogy itt új stílus alakul ki, szemben az iskolai drámák kezdetleges előadásával; érezték, hogy a költőt magasabb művészi célok izgatják.
A voltairei dráma Bessenyei György szomorújátékaiban jelent meg először Magyarországon. A magyar drámaíró megfigyelte francia mesterének minden fogását s ha művészi stílusát és költői finomságait nem tudta is utánozni, a bölcselő szellemet ő is belevitte tragédiáiba. Hősei szívesen szónokolnak különféle erkölcsi tételekről, vitáikba politikai és vallási problémák fejtegetései vegyülnek, verses értekezéseik megfojtják a jelenetek drámai élénkségét. A valláserkölcsi és politikai kérdések közül sok minden kerül itt szóba: így az égi hatalmak kegyetlensége, a görög-római isteni személyek gyarlósága, a pogány papság álnoksága; mindez akképen, hogy a merészebb gondolkodású olvasó a pogány világot nyugodtan kicserélhesse a keresztény századokkal. Leonidas, Attila és mások egyformán korholják és átkozzák a papokat, mert hazugságaikkal elcsavarják az ostoba nép fejét, kétszínű igéiket pénzért hirdetik, a hívők minden hamisságot elhisznek nekik. Igazságtalanok és zsarnokok az Olympus lakói is; az ártatlanok szenvednek, a gazok büntetlenül garázdálkodnak. A nép megbízhatatlan, nem becsüli meg jótevőit, alacsony indulatai után indul. Az uralkodókat hízelgő tanácsadók veszik körül, a jellemtelen főemberek gonosz dolgokra veszik rá urukat, a hamis tanácsok nyomán veszedelem zúdul a derék emberekre. A drámaíró ezeket a gondolatokat élvezi ki legszembetűnőbben; ezért teremti egymás képére királyait, cselszövőit, papjait; nem a szerelem izgatja, hanem az államférfiak küzdelme lendíti előbbre pátoszát.
Toldy Ferenc szerint Bessenyei György a tragédiában bebizonyította, hogy ahol színpad nincsen, ott siker sem lehet. Tragédiái beszélgetésbe foglalt történetek, melyekben a drámai jellemfejlődés és haladás hiányát a szónokias dialógus nem pótolhatja. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Gyulai Pál helyesen emelte ki, hogy Bessenyeit tehetsége épen olyan kevéssé ösztönözte a valódi tragédiára, mint célja. Csak olvasmányt akart nyujtani nemzetének. Nála a dráma csupán külső forma, egy neme a párbeszédnek. Drámáiban olvasói lelkét akarta művelni, megismertetvén velük a haladottabb külföld gondolatvilágát, egyszersmind kiemelvén nyelvünket az idegenes tarkaságból és bőbeszédű laposságból. (A philosophus. 2. kiad. Budapest. 1881.) – Beöthy Zsolt felfogása egyező az előbbiekével. Ő is megállapította, hogy Bessenyeiből hiányzott mindaz, ami a drámai hivatást teszi: az egységesítés, tárgyias alakítás, jellemző képesség, a lelemény szabad elevensége, a hangváltoztatásnak és a kifejezés indulatfestő erejének természetes készsége. Nem volt sem drámai alakító, sem jellemző tehetsége; a tragikai tárgyak ellágyultak kezei között. (A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. II. köt. Budapest, 1887. A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Bodnár Zsigmond szerint Bessenyei tragédiái jámbor kísérletek a valódi szenvedély és az igazi pátosz ismerete nélkül. Deklamációi során a jellemek drámai fejlődéséről szó sincs, személyei egytől-egyig ugyanazok maradnak, a szerző igazi test és vér nélkül mozgatja alakjait. A történeti érzék hiánya miatt lépten-nyomon megütközünk, a tragédiák hőseiben sehogyan sem ismerünk korukra. (A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893.) – Bayer József szerint Bessenyei kezdetleges kísérletei inkább nyelvi és irodalomtörténeti, semmint műfaji tekintetben érdemelnek figyelmet. Bessenyeinek sejtelme sem volt a drámaírás titkairól. (A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897.) – Széchy Károly szerint Bessenyei Györgyből hiányzott a színműíró minden tehetsége. (Bessenyei és társai. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.)
Ágis Tragédiájának forrásairól élénk vita folyt. – Lázár Béla azt vitatta, hogy Bessenyeinek Plutarchos volt a forrása s Gottsched színdarabjából csak lényegtelen elemeket vett át. (Ágis a világirodalomban. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1890. évf.; Még egy szó az Ágis-kérdéshez. U. o. 1890. évf.) – Binder Jenő szerint a magyar szerző nem Plutarchosból, hanem Gottsched drámájából kapta az ösztönzést tragédiájának megírására. (Az Ágis-kérdéshez. U. o. 1890. évf.) – Rózsa Géza szerint a Bessenyei Ágisa kétségtelenül valamelyik eddig ismeretlen Ágis-novella nyomán készült. (Bessenyei mint drámaíró. Budapest, 1893.) – Bayer József szerint a magyar tragédia Gottsched-utánzat; nem fordítás, hanem szabad átdolgozása a német drámának. (A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897.)
Kiadások. – Ágis tragédiája, öt játékban, versekben. Bécs, 1772. (Elöl: «Ajánlólevél a felséges Mária Terézia római császárné s kegyelmes apostoli királyné asszonyunknak. Felséges asszonyom! Soha a teremtésben trónus oly nagy magasságra nem emelkedhetett, hogy ahhoz kiáltását egy igaz hívség a legsetétebb mélységből is ne tehesse»… Felséged trónusa oly kegyelmes, hogy az alatta nyugvó hűség legkisebb sóhajtásait is meghallja. «Kinek ajánlhatná hát e kis munkát örökös alázatos hívségem inkább, mint Felségednek, akinek felső kegyelméhez utolsó csepp véremig alázatos hívséggel való jobbágy maradok: Bessenyei György.» A tragédiához csatolt utójáték: Ágiaris keserve.) – Hunyadi László tragédiája, három játékban, versekben. Bécs, 1772. (Toldalékul: elegyes versei. Szomorújátékát még az Ágis Tragédiája előtt írta, ez tehát régibb munkája, 1767-ben készült. Később Virág Benedek rímtelen időmértékes sorokba írta át a darabot: Hunyadi László. Tragédia. Buda, 1817.) – Buda tragédiája, öt játékban. Pozsony, 1773. (A szerző életében ez az egyetlen munkája ért újabb kiadást: Attila és Buda tragédiája. Pozsony és Kassa, 1787.) – A hármas vitézek vagy triumviratus. Bécs, 1779. (Ötfelvonásos verses szomorújáték Voltaire nyomán. A szerző elöljáró beszéde szerint: «Ha gondolod, hogy magyarba nem lehet elég erővel, méltósággal, mélységgel írni, végy időt e kis munkának megolvasására. Ez a darab pedig fordítás is, nem is a Voltér Triumvirátusából». A magyar tragédia jóval bőbeszédűbb, mint francia mintája.) – Bessenyei György: Ágis tragédiája. Kiadta Lázár Béla. Budapest, 1899. (A szomorújáték második kiadása a Régi Magyar Könyvtárban.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. II. köt. Pest, 1854. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Ballagi Aladár: A magyar királyi testőrség története, különös tekintettel irodalmi működésére. Pest, 1872. – Závodszky Károly: Bessenyei György. Pest, 1872. – Gyulai Pál: id. Bessenyei-kiadás. Budapest, 1881. – Szivák Iván: A magyar dráma kezdete. Budapest, 1883. – Beöthy Zsolt: A szépprózai elbeszélés a régi magyar irodalomban. II. köt. Budapest, 1887. – U. az: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893. – Rózsa Géza: Bessenyei mint drámaíró. Budapest, 1893. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Lázár Béla: id. Bessenyei-kiadás. Budapest, 1899. – Márton József: Magyar Voltaire, magyar enciklopédisták. Nagyszombat, 1900. – Kont Ignác: Étude sur l’influence de la littérature française en Hongrie. Páris, 1902. – Széchy Károly: Bessenyei és társai. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest. 1906. – Bleyer Jakab: Gottsched hazánkban. Budapest, 1909. – Császár Elemér: A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században. Budapest, 1913. – Zolnai Béla: Az Ágis-kérdéshez. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1918. évf.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi