A MAGYARORSZÁGI LATIN IRODALOM A XVIII. SZÁZADBAN.
A MAGYARORSZÁGI LATIN IRODALOM A XVIII. SZÁZADBAN.
MÍG a költészetben a hazai latinnyelvű poézis a XVIII. század vége felé kénytelen volt visszahúzódni a magyar nyelvű líra, epika és dráma győzelmes térfoglalása elől, a tudományban változatlanul erős maradt a latinság, mi több, szinte izmosodni látszott még az előbbi évszázadok latinságához mérten is. Angolországban az is helyet foglalhatott a művelt emberek sorában, aki nem tudott latinul, de Magyarországon a latin tudás volt a műveltség fokmérője. Tudományos kutató Európa egyetlen államában sem volt elképzelhető a latin nyelv tökéletes ismerete nélkül, a különbség csak az volt a magyar tudós és az angol tudós közt, hogy a magyar latinul írt, az angol a maga anyanyelvén. Nyugat-Európában rohamosan kiszorult a latin könyvtermelés, Magyarországon a tudomány változatlanul ragaszkodott a deákos hagyományokhoz.
A hazai XVIII. századi latinnyelvű tudományos törekvések a történetírásban emelkedtek legmagasabbra. Bél Mátyás, Pray György és katona István köré a példás szorgalmú és éles ítéletű kutatók egész serege csatlakozott, e tudós férfiak könyveit a nyugati történetírók buzgón tanulmányozták, a magyar névnek jó csengése volt Európa tudományos világában. A költők és nyelvészek is megtalálták közönségüket a külföldön. Varsótól Londonig és Kopenhágától Rómáig jó kelete volt a latinul írt magyar könyvnek. Tudósaink – elsősorban a Jézus-Társaság tagjai és az evangélikus lelkipásztorok – levelezésben álltak a német, holland, francia, olasz és lengyel tudósvilággal, kezükön megforgott az idegen irodalmak minden számottevő terméke, aminthogy az ő könyveiket is méltánylással forgatták messze idegenben. A nemzetközi dicsőség azonban siralmas veszteséggel járt a nemzeti irodalomra, mert súlyosan késleltette a magyarnyelvű tudományosság korszerű fejlődését.
Íróink egy része egyforma helyességgel írt magyarul és latinul, a hazai német írók is hasonló készséggel használták anyanyelvüket és a latin nyelvet. A XVIII. század vége felé a nemzeti eszme uralomra jutása és a nyugateurópai példa hatása alatt gyérebb lesz a latinul fogalmazók száma és mind többen fordulnak lelkes szeretettel magyar anyanyelvükhöz. A magyarul író tudósnak most még csekély az olvasóközönsége, de a jövőbe látók érzik, hogy eljön az idő, mikor az utókor hálával és kegyelettel koszorúzza áldozatos magvető munkájukat.
Irodalom. – A magyarországi latin irodalom XVIII. századi történetének két áttekintése: Wallaszky Pál latinnyelvű munkája (1785) és Pintér Jenő magyar irodalomtörténete. (1921.)
