BABITS MIHÁLY, A PRÓZAÍRÓ.

Full text search

BABITS MIHÁLY, A PRÓZAÍRÓ.
ELBESZÉLŐ prózájában csakúgy megvan a témák szokatlanságára való törekvés, mint költeményeiben. Novellás kötetei a rég letűnt korok világát ritka hangulatkeltő erővel támasztják föl. Nyugtalan láz ömlik szét zsúfoltan kiesztergályozott mondatain, vonzódik a misztikum felé, szereti a szimbolikus tárgyakat. Mesekitaláló tehetsége és mesefejlesztő fantáziája nem tartozik a gazdag bőségűek közé, inkább a kidolgozás finomságaival és az elbeszéléseibe vitt hangulattal ragadja meg az olvasót. Leszáll az emberi lélek mélységeibe, szívesen foglalkozik a természetfölöttivel.
A gólyakalifában (1916) egy gazdag ifjú az asztalosinas szomorú életét éli álmában, végül a valóság és az álomélet gyötrelmes kettőssége öngyilkosságba hajtja. A kétlelkűség problémáját, az élet és az álom egymásbeszövődését, az egy testben vergődő két személy sorsának fordulatait nem közönséges elhitető erővel bonyolítja a regényíró.
Timár Virgil fiában (1922) egy ciszterci tanár önfeláldozó gondossággal nevel egy magára hagyott árvát, de amikor a gyermek fölserdül, megjelenik atyja, a modern fővárosi hírlapíró, s magával viszi a fiút az élet zajába. Két világ ütközik össze ebben a regényben. A hírlapíró alakjának irónikus megvilágítása a maga vázlatosságában is vetekedik az eszményi gondolatkörben élő szerzetes alakjának kidolgozottságával.
A Kártyavárban (1923) Újváros polgármestere mindent megtesz gyülevész lakosságú városáért, de a szennyes érdekek romba döntik terveit. A pestkörnyéki polgármester, a városi tanácsos és a járásbíró körül erkölcsi mocsár van, a jellem és tisztesség ismeretlen valami ezen a tájon, fullasztó levegő veszi körül az egész gyárvárost.
A Halálfiai (1927) a magyar vidéki élet regénye a világháborút megelőző évtizedekben. Babits Mihály lágyan árnyal, így vezeti olvasói elé dunántúli alakjait. Hősei nem tudnak szakítani régi életformáikkal, új életet nem tudnak kezdeni. Beteg környezet, sorsverte emberek. A boldogtalanul lézengő dunántúli dzsentri mellett már ott van a tevékenység lázától duzzadó zsidóság.
Elza pilóta (1933) lesujtó világkép a jövőből, az emberiség fejlődésének vigasztalást nem nyújtó kritikája, az író jajkiáltása az általános fegyverkezés őrületében. Az ilyen dermesztő utópiában nem lehet helye sem a humornak, sem a szatirának, az író nem is él sem a tréfálkozás, sem a gúny eszközével, csak intelmet ad az emberiességéből kivetkőzött társadalom számára. Az emberiség jövő élete – a regény bemutatásában – az örök harc szervezete. A nemes alkotás rég letűnt korszakát az országok állandó technikai tömeggyilkosságai váltják föl, ennek a rémséges militarizmusnak áldozata a regény hősnője is. Ide fejlődött a jövő embere. Ágyútöltelék, gépalkatrész lesz belőle.
Babits Mihály, az elbeszélő, nem a könnyedén szórakoztató írók közül való. Csak ritkán nyúl egy-egy izgalmasabb meséhez, inkább problémákat vet föl maga előtt, s azokat nagy elmélyedéssel oldja meg. Ilyen problémája az én kettéhasadásának titka. A lelki életnek szövevényes útvesztői vannak, a pszichopatológiai tapasztalatok csodálatos esetekről számolnak be, az író-lélekbúvár kapva kap a kétféle lelkiség és kétféle erkölcs megnyilvánulásának fantasztikus példáin. (A gólyakalifa.) A lelki sérülések mellett ott van a faji kérdés, és ezzel kapcsolatban a nevelés problémája. A jámbor ciszterci szerzetes katolikus szellemben neveli az apátlan-anyátlan diákot, a fölserdült fiú szabadon választhat nagylelkű szellemi atyja és kétes élétű csalogatója között, s mégis, hiába a nevelés minden erőfeszítése, az ifjú a mocsár felé vezető utat választja. A probléma: a zsidó faji tulajdonságok ösztönszerű jelentkezésének törvényszerűsége. A vallásos idealizmusban nevelt diák nem tudja, hogy apai részről zsidó származású, pártfogói sem sejtenek erről semmit, az olvasó sem gondol a váratlan fordulatra, csak az tűnik föl, hogy ez a katolikus levegőtől körülvett gyermek elüt a többi diáktól. Nemeslelkűségben, szeretetben, jóságban van része, mégis öntelt fickó lesz; eszményiségre, tiszteletadásra, szerénységre szoktatják, mégis fölényessé válik támogatóival szemben. Bár az íróban nincs antiszemita célzat, a fajkeveredés problémáját a zsidó származás rovására oldja meg, s kesernyés szájízzel állítja olvasói elé tételét: hiába minden papi nevelés, keresztény irányítás, konzervatív környezet, a zsidóvér kiütközik a félvérből. (Timár Virgil fia.) A kényes kérdések máshol is izgatják. Én-regényének hőse, a radikális-szocialista kultúrával telített budapesti egyetemi hallgató, izgatottan fordul vidéki rokonaihoz: «Dehát milyen életet folytattok ti? Hol itt a magasabb eszme vagy ideál? Meg lehet-e élni ebben a levegőben? Nem kell-e elpusztulni annak a társadalmi osztálynak vagy fajnak, amely így él? Halálfiai vagytok mindannyian, ha nem is sejtitek. A falra már föl van rajzolva a Mene, Tekel, Fáresz! Én is szeretem a fajtámat: de az igazságot nem lehet meghamisítani. A zsidó utazik, olvas, belekapcsolódik a Nyugat szellemi életébe. Ha nem megyünk velük, megposhadunk az útszélen.» Íme a nagy probléma: mi lesz a magyarságból, ha nem halad a korral? A nagyszabású dunántúli regény bemutatja a talaját vesztett vidéki úri osztály tragédiáját a világháborút megelőző évtizedekben, belemélyed az új nemzedék forrongásainak lélektanába, vizsgálja egyes műveltebb lelkek összeomlásának eseteit. Szellemi elfajzások, lelki válságok, világnézeti súrlódások; az ernyesztő hagyományok összeütközése a kipróbálatlan új eszmékkel. Amelyik író mikroszkóp alá veszi a társadalom átalakulásának jelenségeit, és alapos lélekfestésekkel világít bele az emberi sorsokba, az nem nagyon ér rá arra, hogy lüktető menetben bonyolítsa a mesemozzanatokat. Az ilyen író nem sokat törődik az érdeklődés fokozásával, s inkább gondolatbőségét raktározza el regénye lapjaira, semmint fantáziájának gyönyörködtető képeit. Az ilyen írónak akkora a szellemi erőfeszítése, és annyi a mondanivalója, hogy közönsége nehéznek, sőt helyenkint fárasztónak fogja találni elbeszélő módját. De azért az ilyen regény mégis emlékszerű tükörképe egy forrongó korszaknak. (Halálfiai.)
A Babits-próza többarcú, csakúgy, mint a Babits-vers. Van érdekfeszítő módon és könnyedén megírt Babits-elbeszélés, de van aprólékosan részletező Babits-novella és regény is. Az előadás mindenütt a tudatos stilisztáé, csak itt-ott csúszik ki az író tolla alól egy-egy hangulatrontó kifejezés. Néhol érzéki vonatkozások villannak elő sorai mögül, olykor a sokat-tudás terhe zavarja az olvasót.
Nemcsak értékes elbeszélő, hanem kiváló értekező is, többek szerint a magyar irodalmi tanulmány egyik vezéregyénisége. Vörösmartyról, Petőfiről, Aranyról, Adyról, sok más magyar íróról, különféle esztétikai kérdésekről, a világirodalom mestereiről írt esszéi a gondolatok eredetiségében és az ötletek egyéni megnyilatkozásában figyelemre tarthatnak számot. Megírásuk módjához, színezésükhöz, könnyedségükhöz – Péterfy Jenő, Riedl Frigyes, Kosztolányi Dezső után – sok szó fér, tartalmi értékük azonban kétségbevonhatatlan.
Kiadások. – Két kritika. Budapest, 1911. (Tanulmányok.) – A gólyakalifa. Regény. Budapest, 1916. (A beteg lélek kettősségének végzetét freudi alapon fejlesztette ki az író. Az úriszemélyek és munkásalakok szembehelyezésében romantikus képzeletű.) – Irodalmi problémák. Budapest, 1917. (Tanulmányok.) – Karácsonyi Madonna. Novellák. Budapest, 1920. (Változatos tárgyak, különféle stílus.) – Gondolat és írás. Budapest, 1922. (Tanulmányok.) – Timár Virgil fia. Regény. Budapest, 1922. (A filoszemita író meglepetésszerűen rátapintott a zsidókérdésre. A regény fiúalakjából, a kereszténynek nevelt félárva diákból, kiüt az «idegen vér», az apaság után sóvárgó, tisztalelkű szerzetestanár kénytelen lemondani nevelt fiáról a természetes apa, a radikális gondolkodású, materialista újságíró javára, aki a vérség jogán kapcsolódik össze elhagyott gyermekével. A faj erősebb, mint a nevelés.) – Kártyavár. Regény. Budapest, 1923. (Romantikus történet reális részletekkel. Erkölcsi tanulság: tisztességtelen alapra nem lehet építeni sem az emberi sorsokat, sem a közösségi életet. Budapest egyik elővárosának társadalmi kavarodásából a proletáralakulatok lelkivilága lehangoló hatással lép az olvasó elé. A pestkörnyéki összefutás a gályarabok és sereghajtóik reménytelen gyülekezete. Az író eléggé megdöbbentő szemlélődése szerint: «Újváros egy pillanatig egy új, hazárd és szennyes Magyarország szimboluma. Valami bűzlik Dániában, s lehet, hogy mindannyian egy kártyavár romjai alatt fuldoklunk.») – Aranygaras. Mesék. Budapest, 1923. (Nem igazi gyermekmesék, inkább felnőtteknek való fellegjáró elbeszélések.) – Halálfiai. Regény. Budapest, 1927. (Önéletrajzi regény keretében a dunántúli értelmiség jelképes sorsa, a vidéki személyek mellett az 1900-as évek fővárosi alakjai. Az író elbeszélő módja kissé vontatott, fárasztó, aprólékosan elemző; alaksokasága mellől hiányzik a mesebősége, képzelőerejének lankadtságát a megfigyelések szorgalmával pótolja; de azért vannak élvezetesebben megírt részletei is. Az emberi sorsokat és társadalmi helyzeteket józanul bírálja.) – Élet és irodalom. Budapest, 1929. (Tanulmányok.) – A torony árnyéka. Novellák. Budapest, 1931. (Néhány igen szép elbeszélés.) – Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom. Regény. Budapest, 1933. (Keserű társadalombírálat elbeszélés alakjában.) – Az európai irodalom története. Két kötet. Budapest, 1934–1935. (Tanulmányok összefüggő sorozata.) – Hatoldalas rózsakert. Novellák. Budapest, 1937. (Kisvárosi történetek, lidérces helyzetek, humoros írások.) – Összegyűjtött munkái. Budapest, 1937-től. (Az író valamennyi verses és prózai munkája tiz kötetben. A sorozat első kötetét verseinek gyűjteménye tölti ki.) – Keresztülkasul az életemen. Budapest, 1939. (Cikkek, emlékek, vallomások gyűjteménye. A kötet végén Török Sophie zárósorai.)
Irodalom. – Az előbbi fejezetben fölsorolt munkákon kívül még a következők. – Császár Elemér: Babits Mihály nagy regénye. Magyar Szemle. 1927. évf. – Farkas Gyula: A magyar társadalom Babits regényében. U. o. 1927. évf. – Németh László: Babits Mihály tanulmányai. Nyugat. 1929. évf. – Benedek Marcell: Két Babits-könyv. Protestáns Szemle. 1931. évf. – Schöpflin Aladár: Babits Mihály, a novellaíró. Nyugat. 1931. évf. – Tiszamarti Antal: Babits nyelvhelyességi attitűdje. Magyarosan. 1936. évf. – Halász Gábor: Babits, az esszéíró. Nyugat. 1938. évf. – Illés Endre: Babits Mihály, a novellaíró. U. o. 1938. évf. – Illyés Gyula: Babits szerepe. U. o. 1938. évf.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi