2. Magyarország legrégibb ismert lakosai. – Pannónia és Dácia meghódítása.

Full text search

2. Magyarország legrégibb ismert lakosai. – Pannónia és Dácia meghódítása.
Magyarország őslakói: az agathirzek, a kelták, boiok, tauriszkok, skordiszkok, araviszkok. A géták vagy dákok. A pannónok életmódja. A dákok életmódja. Burvista király. Julius Caesar a dákok ellen hadat készül indítani. Octavianus, a későbbi Augustus császár, a pannónok ellen indul. Siscia elfoglalása. A pannónok és dalmaták lázadása. Sirmium megszállása. Octavianus háborút visel a dákok ellen. Moesia és Noricum elfoglalása. Háború a markomannokkal. A pannónok és dalmaták ujabb lázadása. A két Bato és Pinnetus. Tiberius elfojtja a lázadást. Augustus Pannóniájának kiterjedése. A dákok hatalmának hanyatlása. A szarmát jazygok megszállják a Duna s a Tisza közét. Dák betörések. Decebalus király hatalomra jut. Domitianus lealázó békét köt vele. Traján császár meghódítja Dáciát. Traján hídja. Diadalünnepélyek. Traján foruma és oszlopa.
Mely néphez tartoztak Magyarországnak kő-, réz- és bronzkori lakosai? Nem tudjuk. A Krisztus születése előtti első század közepe tájáig sűrű homály borítja hazánkat, mely csak akkor kezd oszladozni, mikor a világhódító rómaiak mindinkább közelednek az Alpok s a Közép-Duna vidékéhez.
Csak Erdély bérczeire esik jóval előbb egy halvány fénysugár Dárius perzsa királynak a szkithák ellen viselt háborúja idején. (513. Kr. e.) Dárius megtámadván az Al-dunától északra lakó szkithákat, ezek a szomszéd népekhez, köztük az agathyrzek-hez is fordultak segítségért; de az agathyrzek bízva országuk erősségében, jobbnak látták nem elegyedni a harczba, mely őket közvetlenül nem is érdeklé.
Herodot görög történetíró, a történetírás atyja (Kr. e. 484–405), tudósít erről, hozzátevén, hogy az agathyrzek a Maris folyó mentén laknak, mely az Iszter-be szakad. A Maris nem más, mint a mai Maros folyó, melyhez Herodot idejében a Tisza alsó folyását is hozzávették. Az agathyrzek tehát a mai Erdélyben laktak.
E thrák eredetű nép a régi írók leírása szerint sötét haju volt; testöket, arczukat az indiánok módjára tetoválták s aranynyal, meg drágakövekkel ékesítgették. Az aranyat kiválóan szerették. Szokásaikra nézve a thrákokhoz hasonlítottak; nő-közösségben éltek, hogy egy nagy családot alkotva, irigység vagy ellenségeskedés ne zavarja a testvéries egyetértést közöttük; egy királynak engedelmeskedtek s törvényeiket versekbe foglalva adták szájról szájra. Herodot adatait kétségtelenül a Fekete-tenger-melléki görögöktől vette, a kik a belföldi barbárokkal élénk kereskedést folytattak, az agathyrzekkel talán épen az arany miatt, melyet Erdélyben már a legrégibb időkben mostak, vagy bányásztak. Erre vallanak az Erdélyben sűrűn előkerülő görög pénzek is. A tulajdonképeni Magyarországról Herodotnak nem volt tudomása; lakosait nem említi, csupán három folyót sorol még föl, mint az Al-Duna mellékfolyóit u. m. az Atlas-t, az Auras-t és a Tibisis-t, melyeknek a tudósok állítása szerint az Olt, a Zsil és a Temes felelne meg.
Körülbelül a 400-ik év körül Kr. e. Galliából, a mai Francziaországból több kelta törzs kerekedik föl. Egy részök átkel az Alpokon s megszállja a Pó völgyét, magát Rómát is fenyegetvén; másik csapatjok a Rajnát lépi át. Az utóbbiak között különösen a bójok, tauriszkok és skordiszkok jutnak hírnévre. A bójok a mai Csehországban – ez róluk kapta nevét (bojoheim = böheim, böhmen) – telepedtek meg, a honnan a germánoktól szorítva, a Kr. előtti első század első felében kivándorlanak s átkelve a Dunán, az illyrek-lakta későbbi Pannóniában találnak új otthonra. A tauriszkok Stiriát és Karinthiát szállják meg, míg a skordiszkok az Alsó-Száva mindkét oldalán, a Felső-Moraváig és a Sardagh vidékéig húzódnak. A Kárpátok déli lejtőit a Felső-Tiszáig szintén kelta törzsek foglalják el, melyek között ugyancsak tauriszkok említtetnek. Kelta néptörzs volt az araviszk is, mely úgy látszik a Duna mentén, Budától Eszékig lakott.

Magyarországon talált araviszk (kelta) régiségek.
1, 2 Araviszk pénzek. – 3. Korongdísz. – 4. Ruhakapocs (fibula). – 5. Kard.
Budapest Régiségei IV. kötetéből.
A kelták beözönlésével az előbb a Duna és a Balkán-hegység között lakó thrák géták a Duna balpartjára szorulnak, a hol dákok neve alatt, különösen a rómaiakkal vivott harczok miatt mind jobban elhíresednek.
A Dunától délre s a Dráva-Száva közötti vidéken lakó kelta-illyr törzseket, bár nem képeztek egységes nemzetet, a pannónok közös nevével jelölték meg a rómaiak. Mint rokonaik, a galliai kelták, úgy ők is túl voltak már a nomád élet primitiv állapotán. A rómaiak számos kisebb-nagyobb helységet találtak már itt, köztük megerősített helyeket is, a mi megtelepedett életmódról tanuskodik. A földmívelés a pannóniai kelták előtt sem volt ismeretlen, s az állat- (ló-, sertés-, juh-) tenyésztés szintén magasabb fokon állott nálok. Az ipar egyes ágaiban is kitűntek; a bójok bronz- és ezüst-edényei, melyeket nagy mennyiségben készítettek, Rómában is keresettek voltak. Kereskedést is űztek, mit a vert pénz használata bizonyít.
A kép, melyet a római írók Pannóniáról festenek, nem épen vonzó. Vadnak, kietlennek mondják az országot, melynek földje, legelője egyaránt rossz. A tél zordonsága miatt az olajfa s a szőlő nem igen terem meg ott. A lakosok rendesen árpát és hajdinát termesztenek; általában rosszul élnek, különben igen bátrak és vérengző természetűek. Különféle szövetből készült ruhába öltöztek, melyet ruhakapcsok (fibulák) tartottak össze. A gazdagabbak testükön díszes bronzövet, nyakukon bronznyaktekercset u. n. torquest, karjukon bronzból vagy aranyból készült karpereczet viseltek. A nők fülbevalót hordtak, hajukat hosszú czifra tűkkel szúrták át, nyakukat borostyánláncz övezte, mellükön sodronyos melldísz ragyogott.

Dák fogoly.
(Eredetije a nápolyi muzeumban.)
A dákok főleg pásztorkodással foglalkoztak; a nép egy része a hegyeken, mezőkön barangolt, más része azonban már falvakban, városokban lakott. Több törzsre oszlottak, de időnkint egy királyt uraltak. Hosszú hajat és szakált viseltek; hajuk, mint a thrák népeké általában, szőke, arczbőrük fehér. Viseletökről Traján oszlopának domborművei s a fenmaradt szoborművek nyujtanak fogalmat. Testöket zubbony födte, melyet övvel szoritottak össze; vállukról hosszú köpeny lógott le. Lábukon nadrágot és sarut, fejükön csúcsos süveget, az előkelők kalapot viseltek. A nők öltözete ujjas, hosszú tunika, mely fölé olykor rövidebb felöltőt vetettek. Fejöket kendővel kötötték be, melyet hátul csat foglalt össze. Lábukon a férfiakéhoz hasonló sarut viseltek. Alakjuk Traján oszlopán sugár, szép. A házasság tulajdonkép vétel utján köttetett; a vőlegény a leány szüleinek lefizette a kívánt díjat s a leány övé lett. A dákok eledele leginkább főtt húsból, lótejből és mézből állott. A bornak, mint a thrákok általában, nagy kedvelői voltak. Halottjaikat többnyire elégették s a hamvakat edénybe zárva, halom alá temették.
A dákok a Kr. előtti első század közepe táján jutottak nagyobb hatalomra, Burvista királyuk idejében, ki Decenaeus főpap segítségével, támaszkodva népének különben is vallásos érzületére, vallás-erkölcsi reformot hozott be: kiirtatta a szőlőtőkét és népét szigorú mértékletességhez és munkához szoktatta. A vallás-erkölcsi reform karöltve járt a politikai reformmal. Burvista egyesítette a dák törzseket s hatalmát minden irányban kiterjeszté. Legyőzte a bójok királyát Kritasirust s a Kárpátok alján lakó tauriszkokat, kik a bójoknak voltak alattvalói. A bójoknak egy részét kiirtotta s országukat pusztasággá változtatta. Még a római uralom idején is a Balaton és Fertő-tavak közt elterülő vidéket „bójok pusztájá”-nak (deserta bojorum) nevezték. A Fekete-tenger melléki görög városokat is megtámadta Burvista, majd átlépve a Dunát, Thracziát s a már akkor római uralom alatt levő Maczedóniát és Illyricumot pusztitották csapatai. Állitólag 200.000 fegyverfogható vitéze volt. Röviddel előbb, hogy Caesart megölték, egy lázadás véget vetett Burvista életének és hatalmának; birodalma több részre bomlott szét s a dákok ereje hosszú időre megtörött.
Burvista s a dákok ellen már Julius Caesar készült hadat inditani, ki, hogy a birodalmat a barbárok ellen biztositsa, a Dunáig s a Rajnáig akarta kiterjeszteni határait. Tervét csak részben valósíthatta; elfoglalta Galliát s a Rajnát csakugyan a birodalom határává tette. A dákok elleni hadjárat tervével a Pompejussal viselt polgárháború miatt föl kellett hagynia, de nem ejtette el egészen; mondhatni élete végéig foglalkozott vele s midőn végre a főhatalom birtokába jutott, orgyilkosok akadályozták meg annak kivitelében.
Rokona és politikájának örököse: Octavianus, a későbbi Augustus császár, újra fölvette az elejtett fonalat. Burvista halála után a dákok között belső viszályok törtek ki s az alkalom kedvezőnek látszott, hogy a rómaiak hatalmukat föléjök is kiterjesszék.

Dák férfi, nők és gyermekek.
(Traján oszlopáról.)
Froehner: „La colonne Trajane” cz. műve nyomán. Rajz. Tull Ödön.
Hogy a dákok ellen sikerrel harczolhasson, Octavianus mindenek előtt a Száva-vidék elfoglalását tartotta szükségesnek. Innen könnyen nyomulhat vala elő, elláthatja a sereget élelemmel, takarmánnyal és visszavonulását is biztosíthatja. A mellett a birodalom keleti részeit: Maczedóniát és Görögországot, melyeket addig csak tengeren lehetett megközelíteni, közelebbi kapcsolatba hozhatja Itáliával.
Ezek az okok s nem a sereg foglalkoztatásának hiú ürügye birták rá Octavianust 35-ben Kr. e., hogy megfékezvén az Ádriai-tenger mellett lakó föllázadt illyr törzseket, a pannónok ellen induljon. A Száva mentén Sisciá-ig (ma Sziszek) nyomult elő, melyet egy hónapig tartó ostrom után el is foglalt, miután szétverte a város fölmentésére siető pannón sereget. Erre a szomszéd pannón törzsek önként meghódoltak. Sisciát a rómaiak megerősítették s jelentékeny őrséggel megrakták.
Ez azonban nem riasztotta el a pannónokat és dalmatákat, hogy 33-ban föl ne lázadjanak. Octavianus ismét ellenök ment és leverte őket, miközben maga is megsebesült. Ugyanakkor a rómaiak az Alsó-Száva vidékén tovább nyomultak és Sirmium-ot (ma Mitrovicz) is megszállották.
A dákok ellen csak 30-ban K. e., vetélytársának: Antoniusnak leverése után indithatott hadat Octavianus.
Fel volt bőszülve ellenök, mert Antoniussal szövetkeztek, betörtek a római tartományokba s pusztitva egész Maczedóniáig kalandoztak. Octavianusnak ellenök küldött vezére legyőzte őket és szövetségeseiket, minek következménye volt, hogy Moesia, vagyis a Thrácziától északra eső vidék, egész az Al-Dunáig, szintén a rómaiak hatalmába került.

Augustus császár szobra.
(Eredetije Rómában, a Vatikánban.)
Kr. e. a 16-ik évben a pannónok, valamint Noricum (a mai Stíria és Ausztria) lakói újra fegyvert fogtak a rómaiak ellen, de ezúttal is hiába, mert a rómaiak győztek, sőt Noricumot el is foglalták. A következő években is meg-megújult a lázadás, különösen a Kr. utáni 6-ik évben, midőn a rómaiak a mai Morva- és Csehországban elhatalmasodott germán markomannok ellen hadakoztak. Alig inditotta meg Tiberius, Augustus mostoha fia, előcsapatait Carnuntumból (a mai Petronell) a markomannok ellen, midőn hírét veszi, hogy a pannónok és dalmaták, szövetkezve a bójokkal, fegyvert fogtak a rájok vetett súlyos adók s az újonczszedés miatt. Hannibal óta nem fenyegette Rómát hasonló veszély. Tiberius a lázadás hirére azonnal békére lép a markomannok vezérével: Marbod-dal, és a Szávához siet, hogy meggátolja a pannónok és dalmaták egyesülését és Itália megtámadását. A pannónok élén Bato, a dalmatákén egy másik Bato, a bójokén Pinnetus állott. Három évig változó szerencsével elkeseredetten folyt a harcz, mignem a rómaiak győzelmével véget ért. Csak e lázadásnak leverése után mondhatták a rómaiak Pannóniát s a szomszédos tartományokat a magukéinak.

A „gemma augustea” (Augustus apotheosisa.)
A „gemma augustea” vagy „Augustus apotheosisa” a hogy máskép nevezik, az ó-kor egyik legnagyobb és legszebb gemmája vagy vésett-köve. Nagyságra nézve a második helyet foglalja el. Anyaga onyx. Képünk eredeti nagyságban tünteti föl.
A gemma két részből áll. Felső részében Augustus császár, trónuson ülve, jobbjában jogarral, baljával az augurok (jósok) botjára támaszkodva.
A művész a császárt mint Jupitert ábrázolta; erre mutat a trónus alján látható sas, a mely mint tudva van, Jupiternek volt szentelve. A császár mellett Róma istennője, sisakosan, mellette pajzs, jobbjában lándzsa. A császár fölött a bak-jegye, a melyben született.
Bal felől a Victóriától hajtott diadalmi szekérről Tiberius, a császár mostoha fia, leszállani készül, hogy a császárt üdvözölje s a pannónok lázadásának elnyomásáról neki jelentést tegyen.
A szekér mellett álló alak Tiberius öccse: Garmanicus. Augustus mögött az ég (Coelus), a föld (Tellus) s a lakott föld (Oekumene) allegorikus alakjai; utóbbi koszorút tesz a császár fejére.
A gemma alsó részében római katonák (legionáriusok) az ellenségtől elvett fegyverekből trophaeumot emelnek. A földön a búsuló Pannónia (Pannonia capta) s a megkötözött Danubius (a Duna istene); jobbról foglyok, kiket a rómaiak szövetségesei hajuknál fogva vonszolnak elő. A férfi nyakán a jellemző torques vagy nyaktekercs; felső teste meztelen, lábain szűk nadrág (caligula). A nő hosszú, ránczos ruhában, melynek szegélyét bal kezével fogja.
E remekmű régtől fogva a toulousei templom kincstárában őriztetett, míg nem I. Ferencz franczia király 1533-ban VII. Kelemen pápának ajándékozta, midőn vele Marseilleben találkozott. A pápa halála után a kő úgy látszik visszakerült Francziaországba. 1619-ben német kereskedők megvették és tizenkétezer aranyért a művészetet kedvelő II. Rudolf császárnak és királynak eladták.
Jelenleg a bécsi császári és királyi udvari muzeumban (antik-gyüjtemény, XVI-dik terem, hatodik szekrény, 14-dik szám) őrzik, melynek egyik legbecsesebb műkincse.
Bécsben, a csász. udv. muzeumban.
Augustus Pannóniája a Dráva és Száva közét s a Dunántúl nyugati vidékeit foglalta magában, körülbelül a Rába folyóig s a Balaton tájáig. A Duna akkoriban északon és keleten nem képezte még Pannónia határát. Csak Vespasianus vagy Trajanus császár idejében lesz azzá, mikor a dákok növekvő hatalma a tartománynak a Dunáig való kiterjesztését és a Duna vonalának megerősitését teszi szükségessé.

Tiberius mellszobra.
(Eredetije Rómában, a Vatikánban.)
Burvista halála után a dákok hatalma nagyon aláhanyatlott, úgy, hogy a szarmát jazygok országuk nyugati részét, a Duna és a Tisza közét, elragadták tőlük, melyet aztán századokon át megszállva tartottak.
Noha a dákok hatalma meggyöngült, Augustus és közvetlen utódai alatt mégis többször becsaptak Moesiába (a mai Szerbia); de a rómaiak sem maradtak adósok: felkeresték őket saját országukban, s hogy hatalmukat meggyöngitsék, egy ízben Augustus alatt 50.000, később Nero alatt 100.000 dákot telepítettek Moesiába.

Decebalus mellszobra.
Decebalus óriási mellszobrát 1855-ben, Rómában, Traján foruma közelében találták.
Jelenleg Szt. Pétervárott, a czári muzeumban
Domitianus császár idejében Decebalus királyuk alatt félelmes hatalomra emelkedtek ismét. Decebalus a széthúzó törzseket egyesitette s 86-ban támadólag lépett föl. Betört Moesiába, melyet széltében-hosszában pusztitott és megverte Oppius Sabinus hadvezért. Oppius Sabinus elesvén, a császár Cornelius Fuscust, a testőrség parancsnokát küldte nagy sereggel a dákok ellen, de ő is ugy járt, mint elődje. Decebalus erre vérszemet kap, megint elárasztja Moesiát, de visszaszoritják, sőt Tapae mellett (Karánsebes táján?) súlyos vereséget is szenved. Minthogy azonban Domitianusnak a kvádok- és markomannokkal gyűlt meg a baja, 90-ben Decebalussal lealázó föltételek mellett békére lépni volt kénytelen. Decebalus engedelmességet fogadott a császárnak, aki viszont hadi sarcz és évi adó fizetésére kötelezte magát, azonkivül ügyes épitőmestereket bocsátott Decebalus rendelkezésére, kik országát megerősitették és hadi eszközökkel ellátták.
A rómaiakon ejtett gyalázatot Domitianus második utóda Traján császár (98–117.) mosta le. A lealázó adó, mely a birodalom amúgy is súlyos terheit még súlyosabbá tette, és Decebalus növekvő elbizakodottsága arra bírták a császárt, hogy a birodalom e veszélyes ellenségét megtámadja s országát, melynek gazdasága ismeretes volt, elfoglalja. Dácia meghóditásával azonfelül Pannóniát és Moesiát is akarta biztosítani.

Traján útja és táblája az Al-dunánál.
A 100-ik év telén megtette a császár a kellő előkészületeket: Pannónia határát a Dunáig terjesztette ki, és erélyesen folytatta annak az útnak építését, mely a Duna mentén, forrásvidékétől egész a torkolatáig haladt. A Vaskapu-szorosban még most is látszanak nyomai a nagy fáradsággal épített útnak, s a szerb parton, Ogradinával szemben, sziklába vájt fölirat (u. n. Traján-tábla) most is hirdeti Traján császár dicsőségét. Tavasz nyiltával a császár Viminaciumba (a mai Kosztolácz táján) az általa mozgósított légiók – körülbelül 100.000 ember – gyülekező helyére sietett, hogy átvegye a sereg vezérletét. Lederata (a mai Ráma) mellett vert hajóhídon átkelvén a Dunán, Tibiscumig (a Bisztra-Temes-torkolaton felül, Krassó-Szörény-m.) nyomult elő, hol egyesült seregének azon részével, mely Tsierna (Orsova) mellett lépett át a folyón. Az erdőborította hegyes vidéken a sereg csak ügygyel-bajjal haladhatott előre, miközben utakat épített, hidakat vert és sánczokat, várakat emelt. Decebalus készen várta a rómaiakat; összeszedte minden erejét, sőt a szomszéd népektől is kért segítséget. Hatalmában elbizakodva követeket küldött a császárhoz, kik nem tartoztak az előkelők osztályába. Természetesen visszautasították őket, mire a szövetséges burok követei járultak Traján elé, egy óriási gombát hozva magukkal, melyen latin betükkel írva azt tanácsolták a császárnak, hogy vonuljon vissza. Traján azonban megütközött. Mindkét részről sok vér folyt. A rómaiak között annyi volt a sebesült, hogy nem lévén elegendő kötőszer, a császár saját ruháját vagdaltatta darabokra.

Traján császár szobra.
Eredetije a nápolyi muzeumban.
E közben beköszöntött a tél s a harcznak egyelőre vége szakadt. Hadait Traján jól elsánczolt erődökbe helyezte, maga pedig Moesiába vonult. A következő tavaszszal újra megindult a harcz. Tapae mellett (a Vaskapu közelében, Krassó-Szörény-megyében) Traján véres ütközetben megverte Decebalust, ki erre békeajánlatokat tett. Traján e czélból két előkelő tisztjét küldé Decebalushoz, ez azonban szóba sem állott velük. Nyilvánvaló volt, hogy csak időt akart nyerni. Traján erre beljebb nyomult a hegyek közé, s egyik sánczművét a másik után elfoglalván, mindinkább közeledett Decebalus székhelyéhez, Sarmizegethusá-hoz (Várhely vidékén). Miután a rómaiak ennek közelében egy fontos erődöt elfoglaltak s Decebalus nővérét is foglyul ejtették, a dák király késznek nyilatkozott a békére, bárminő föltételek mellett. A békét meg is kötötték a következő föltételek mellett: Decebalus szövetségi viszonyba lép Rómával, elbocsátja a zsoldjában álló római katonákat, kiadja a zsákmányul ejtett fegyvereket és hadi gépeket, szabadon bocsátja a foglyokat és lerontatja erődeit. Decebalus a békepontokat aláírván, megjelent Traján táborában, eldobta pajzsát, s hódolata jeléül a császár lábaihoz borult. A békekötést a dákok követsége megerősítés végett Rómába vitte, hova a császár is visszatért, nagyszerű diadalmenetet s ünnepélyeket tartva a kivívott győzelem örömére.

Traján császár seregével átkel a Dunán. Relief Traján oszlopáról
A római katonák, élükön a császárral, a Duna partján, hegyes vidéken fekvő, megerősített város kapuján kivonulnak. Balról a sással koszorúzott folyamisten (Danubius) barlangja. Az istenség kedvezni látszik az átkelő seregnek, mert jobbjával maga is megtámasztja a hajóhidat, melyet a császár a folyón át veretett. A híd egy hosszabb s egy rövidebb darabból áll; úgy látszik, sziget esett közbül. A sereg egy része már ellenséges földön áll. A legionáriusok szakállas, bajuszos, izmos férfiak; fejök födetlen, lábaik, karjaik meztelenek. Térdig érő, rövid ujjú tunikát és pánczélt viselnek; jobb oldalukon kard, vállukon sisak, bal karjukon pajzs. A podgyászt, az élelmi szereket s a főző edényeket rúdon viszik. A csapat élén zászlóvivők (signiferi, vexillarii) és trombitások (cornicines); fejöket medvebőr takarja. A híd végén álló két szakállas férfi nyilván előkelő tisztek. Lovasok lovakat vezetnek; a lovakon hímzett takaró, egyiknek oldalán kerek pajzs. Maga a császár gyalog halad a sereg élén; bal karját kinyujtja, mintegy a diadal útját mutatva katonáinak.

Harcz rómaiak és dákok között. Relief Traján oszlopáról
A rómaiak és dákok hevesen küzdenek egymással. A dákok hősi ellentállást tanusítanak; de hasztalan. A csatatért elesett és haldokló dákok borítják; egy sebesültet bokor mögé visznek; egy másik kétségbeesésében kardjába dől. A dák vezérek süveget viselnek (pilophores); a közemberek feje födetlen. A háttérben tölgyek és fenyők között a dákok nemzeti jelvénye: a sárkány (draco), mely hosszú rúdra volt erősítve és tarka rongyokból összevarrva. A csatát zivataros időben vívták; Jupiter a felhőkből villámait szórja a barbárokra s elősegiti a rómaiak győzelmét. A rómaiak megerősített városnak jutnak a birtokába, melynek házait a katonák fölgyujtják. Traján két főtiszt kiséretében személyesen megtekinti a várost. A város hegy tetején épült, kettős, oromzatos fal védi. A fal alatt árok huzódik, melyen át csapóhíd vezet a fából készült kapuhoz. A két fal között póznára tűzött koponyák, s egy római zászló. A hegy lejtőjén látható hegyes karók nyilván arra valók, hogy megakadályozzák a várhoz való közeledést. A dákok kunyhói földbe vert czölöpökön nyugszanak; a tető s a ház falai gerendákból állanak; a falakon csak ablaknyílások láthatók; bejáratul csapó-ajtó szolgált.
Azonban a béke nem volt tartós. Decebalus megszegte föltételeit, megtámadta a rómaiakkal szövetséges jazygokat, és valamennyi szomszéd népet, még a távoli parthusokat is a rómaiak ellen ingerlé. A senatus tehát ismét ellenségnek nyilvánítá őt s Traján már a 104-ik év tavaszán új hadjáratra készült ellene.

Decebalus meghódolása.
Traján oszlopáról.

Traján hídjának maradványa.
Az Al-Dunán – a mai Turn-Szeverin és Kladova közt – Damascusi Apollodorussal nagyszerű álló hidat építtetett s a 105-ik évben ezen át vezette hadait Decebalus ellen.

A dunai híd fölavatása.
Félkör-alakú, megerősített táborhely közelében egy légió van fölállítva, hogy részt vegyen az ünnepélyes áldozatban, melyet a császár a híd fölavatása alkalmával az isteneknek bemutatni készül. A lombbal diszített oltáron gyümölcs van fölhalmozva. Két szolga, egyik a füstölőt, másik az áldozatra szánt bikát tartva, várja az áldozat megkezdését. Az oltár mellett jobb oldalt áll Traján, kezében áldozó csészével; mögötte álló alak nyilván Hadrianus, a császár rokona. A háttérben a hullámzó Duna látszik s fölötte a nagyszerű híd, a jobb parton lévő kapujával. A hidat husz pillér tartotta; a művész tér szűke miatt azonban csak négy pillért faragott ki.
(Traján oszlopáról.)
Traján hídját az egykoruak a világ csodái közé számították. A híd húsz tömör kő- és téglafalazatból álló pilléren nyugodott, melyeknek magassága az alapfalakat nem számítva 150, szélessége 60 láb volt. A pillérek 170 lábnyi távolságban állottak egymástól s úgy látszik fagerendákból készült ívekkel voltak összekötve. A hídfőket castrumok védték. A híd bámulatos gyorsasággal, két év alatt épült, ami csak óriási munkaerő alkalmazása mellett volt lehetséges. A hatalmas alkotás, mely hivatva volt arra, hogy sokáig daczoljon az idővel, csak rövid ideig állott fönn. Nem egészen száz évvel későbben, hogy fölépült, már csak a pillérei meredeztek ki a vízből. A híd felső részét Dio Cassius állítása szerint Hadrianus császár, Traján utóda, lehordatta, nehogy a balparton lakó barbárok könnyen betörhessenek Moesiába; valószínű azonban, hogy úgy szakadt az le. 1858. január hóban igen alacsony lévén a Duna vízállása, a hídoszlopok közül tizenhat kiemelkedett az árból és látható lőn.

Traján császár.
(Traján oszlopáról.)
(Tull Ö. Rajza; Froehner i. m. nyomán.)
A dákok kétségbeesetten védték magukat, de a nagyobb számú és fegyelmezett római seregnek nem bírtak ellentállani. Sarmizegethusa is a győzők kezébe esett, mire Decebalus, nem akarván túlélni bukását, kardjába dőlt. Az előkelő dákok felgyujták házaikat s mérget vettek, mások örökre elhagyták hazájukat. Decebalus fejét a rómaiak a győzelem jeléül Rómába küldték, országát pedig a birodalomhoz csatolták. (107. Kr. után.)
Traján Rómában nagyszerű ünnepélyeket rendezett. A világ minden részéből jöttek üdvözlő követségek, s vége-hossza nem volt az amphitheatralis előadásoknak, melyekben 11.000 szelid és vadállat esett áldozatul tizezer gladiátornak.
Állandó alkotásokkal is kivánta megörökíteni győzelmét Traján császár. A Duna mellett várost alapított, melyet Nicopolisnak, a győzelem városának nevezett el (ma Nikápoly); Rómában pedig a dákoktól elszedett zsákmányból fölépítteté a róla nevezett nagyszerű fórumot. A fórum a Capitolinus és Quirinalis-halmok között terül el. Bejáratánál oszlopokon nyugvó diadalkapu emelkedett, tetején hat lótól vont diadalszekerén Traján császár, a kit Victoria, a győzelem istennője megkoszorúz. A diadalkapu tojásdad alakú térre nyílt, melyet két felől oszlopcsarnok övezett. A tér végén nagyszerű bazilika állott, ahol a törvényszék tartotta üléseit. A tér közepén Traján lovas szobra emelkedett. A bazilikán túl egy másik nyílt tér következett, jobbról-balról egy-egy könyvtárnak szánt épülettel, közepén Traján oszlopával.
A fórum egyik főékessége a tér közepén álló 30 méter magas, fehér márványból készült oszlop, melyen a dák háborúk egyes jelenetei vannak kifaragva, igazán művészi tökélylyel. Az oszlop belül üres; csigalépcső vezet a tetejére, melyen eredetileg Traján óriási szobra állott. A szobor utóbb leesett, azért helyére V. Sixtus pápa 1587-ben Szt. Péter szobrát tétette. A talapzat Traján sirjául volt szánva.

Decebalus halála.
(Traján oszlopáról.)
Egy európai hírű történetiró a dák háborúk kőből faragott képes könyvének nevezi az oszlopot s méltán. Mintegy százhuszonnégy jelenet van ábrázolva rajta. Látjuk a Duna partján a római katonák őrházait; a folyam mentén fekvő várost, melynek közelében a katonák hajóhídon átkelnek; a császárt, a mint főbb tisztjeivel hadi tanácsot tart és áldozatot mutat be az isteneknek; a búrok követeit az óriási gombával; a katonákat, amint tábort ütnek, fát vágnak, hidat vernek; az első dák foglyokat, a kiket hajuknál fogva megkötözve hurczolnak a császár elé. Majd harczi jelenetek következnek: a dákok sebesültjeiket erdőbe viszik, míg a római katonák levágott fejeket raknak a császár lábaihoz; itt egy dák falu kunyhóit gyujtják fel, amott egy fallal kerített város ostromához készülnek a legionáriusok. Végre Decebalus kiséretével megjelenik a római táborban, leborul a császár előtt és kegyelemért esd. A háborúnak egyelőre vége: a csapatok örömrivalgása köszönti Trajánt, kinek diadalait Victoria megörökíti. A második háború jeleneteit szemléljük azután, melyek hasonlitanak az előbbiekhez. Legvégül az előkelő dákok, miután fővárosuk a lángok martaléka lett, mérget isznak, Decebalus kétségbeesésében kardját szivébe mártja, fejét tálon viszik Trajánhoz, a legyőzöttek pedig övéikkel és nyájaikkal örökre elhagyják hazájukat. Valóban az oszlop nemcsak becses történeti emlék, hanem az ó-kori művészetnek is egyik páratlan alkotása.

Traján fóruma Traján oszlopával.

Traján táblája.
A felirat így olvasandó: IMP(erator) CAESAR DIVI NERVAR F(ilius) NERVA TRAJANVS AVG(ustus) GERM(anicus) PONTIF(ex) MAXIMVS TRIB(unitiae) POT(estatis) IIII. PATER PATRIAE CO(n)S(ulatus) III. MONT(ibus) (exc)l(sis) AN(coni)BVS SVB(I)AT(is) (viam) (f)E(cit). – Azaz: Nerva Trajanus császár, a bold. Nerva fia, a fölséges, a germánok legyőzője, a főpap, a haza atyja, midőn a tribuni méltóságot negyed ízben, a consulit harmad izben viselte, kivájva a sziklákat s gerendákat alátámasztva, utat nyitott. – A gerendák, melyeken a palló nyugodott, a felirat alatt látható négyszögű mélyedésekbe voltak illesztve.
Tull Ö. Rajza. A „Jahrbuch der k. u. k. Central-Commission zur Erforschung u. Erhaltung der Baudenkmale” 1856. évfolyamában megjelent kőrajz nyomán.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi