JUHTARTÁS
705JUHTARTÁS
A magyar juh (Ovis aries) a párosujjú patások rendjébe, a szarvasmarhafélék között a juh alakúak (oviae) családjába tartozó, egyik legelterjedtebb és legrégebbi háziállatunk. A vadjuhból (arkal, argali, muflon), 10–11 ezer éve, Délnyugat-Ázsiá-ban, Mezopotámiában háziasították (Mezőgazd. Lex. 2. kiad. I). Az úgynevezett gyapjas juhok azonban csak 7–8 ezer évvel ezelőtt jelentek meg ugyanott. A régészeti leletek szerint főképpen húsuk miatt tenyésztették és döntő többségüket már fiatal korukban levágták. A gyapjú- és tejhasznuk másodlagos lehetett. A domesztikáció helyén, Mezopotámiában öt juhfajtát tenyésztettek ki. Ezek között voltak szőrös és gyapjas fajták. A két legrégebbi ábrázolás egyike gyapjas juhot ábrázol, dugóhúzószerűen csavarodó szarvval (Matolcsi J. 1975a: 153). Ur városában, az ősi fajták között megtalálták az egyenes szarvú gyapjas fajtát, a racka juhok ősét is. Ezek a tájfajták terjedtek el a következő évezredekben északra, az eurázsiai sztyepp-övezetben, közöttük a Közép-Volga és a Káma vidékén, illetőleg Kis-Ázsián és Egyiptomon keresztül a Földközi-tenger medencéjében és Délkelet-Európában. A rómaiak a császárkorban jelentős fajtanemesítést végeztek, gyakorlatilag minden állatfajban új fajtákat, a juhok esetében finomabb gyapjúval rendelkező juhokat tenyésztettek ki. A nemesített fajtákat fokozatosan elterjesztették a birodalom egész területén (Bökönyi S. 1968, 1974).
A magyarság elődeinek juhtenyésztésére adatokat a nyelvtudomány is szolgáltat. A korábban feltehetően finnugor eredetűnek tartott juh szavunkat (Bárczi G. 1941) a nyelvtudomány újabban ismeretlennek tartja (TESz). Az ugorok juhászatát pedig Bátky Zsigmond (1931) vonta kétségbe. Nyelvünk honfoglalás előtti, ún. ótörök rétegébe tartoznak a kos, ürü (’herélt kos’), toklyó (’egy-két éves juh’) és a gyapjú szavak. Ez a négy alapvető kifejezés, amely a középkor elején is jelen volt nyelvemlékeinkben, azt erősíti meg, hogy népünk már legalább a honfoglalás előtti századokban, a délorosz sztyeppén jelentős juhtenyésztést folytatott. Annak ellenére azonban, hogy a korábbi tenyésztésre nincsen közvetlen nyelvi bizonyíték, a régészeti és az archeozoológiai kutatás arra hajlik, hogy eleink már az ugor korban is tenyészthettek juhot (Bökönyi S. 1974; Matolcsi J. 1975a).
A honfoglaló magyarság juhfajtájának Hankó Béla kizárólagosan a V alakú, pödört szarvú rackát tekintette (Hankó B. 1937; 1941). Az újabb régészeti ásatásoknál előkerült csontanyag modern vizsgálata alapján azonban más véleményre jutottak. E 706szerint a rackajuhok, amelyek csak a népvándorlás korában jelentek meg a Kárpát-medencében, nem köthetők etnikumhoz; esetleg hozhatták a magyarok is. Ezeknek azonban még biztosan nem volt pödört, V alakban felálló szarvuk. A napjainkban ismert magyar vagy hortobágyi racka biztosan csak a 16–17. században jelent meg hazánkban. Ez a fajta vagy helyi szelekció eredményeképpen alakult ki nálunk, vagy pedig az oszmán-törökök délről hozták be a Kárpát-medencébe.
JUHFAJTÁK
TARTÁSMÓDOK
LEGELŐK ÉS LEGELTETÉS
ÉPÍTMÉNYEK A PÁSZTOROK RÉSZÉRE
ÉPÍTMÉNYEK A JUHOK RÉSZÉRE
TERELŐESZKÖZÖK
SZAPORÍTÁS, SELEJTEZÉS
BETEGSÉGEK ÉS GYÓGYÍTÁSUK
A JUHTARTÁS HASZONVÉTELE
TELELTETÉS ÉS TAKARMÁNYOZÁS
