AZ ÁRUTERMELÉS KISZÉLESEDÉSE: A SZÁNTÓFÖLDI KERTÉSZKEDÉS
AZ ÁRUTERMELÉS KISZÉLESEDÉSE: A SZÁNTÓFÖLDI KERTÉSZKEDÉS
Az a tudásanyag, mely a parasztgazdaságokat jellemezte, többé-kevésbé elegendő volt arra, hogy egy-egy falu vagy mezőváros lakossága, kihasználva a kedvező éghajlati- és talajadottságokat, és bekapcsolódva a táji munkamegosztásba, árutermelésre vállalkozzék. Ha a kertekben kezdődött is a közeli város piacán vagy faluról falura szekerezve értékesíthető zöldségnövény termelése, ahogy a kereslet növekedett, úgy vettek igénybe mind nagyobb területet a szántóföldből. A termelés technikája alig változott. Bár több gondot fordítottak a minőségi árura, ami gondosabb talajművelést és tudatosabb fajtakiválasztást feltételezett, a művelés nem belterjesedett; nem alakult ki például az öntözés paraszti gyakorlata. És nem is a városlakók igényeinek teljes körű kielégítése jellemezte a piacozó parasztokat. Voltak olyanok, akik sokféle terményükből csak a „felesleget” adták el a városban; mások pedig egy-két növényre szakosodtak, ezekből mind nagyobb mennyiséget vittek piacra, ezért az értékesítési körzetüket igyekeztek kiszélesíteni.
A kertészkedés megmaradt tehát a földművelő-állattartó parasztgazdaság egyik üzemágának, függetlenül attól, hogy mekkora volt a vevőkör, illetve egy-egy településen milyen vagyoni helyzetű gazdaság, s ezeknek milyen hányada kapcsolódott be az áru-zöldség megtermelésébe. A paraszti árutermelésnek ez a formája a nagyvárosok vonzáskörzetében a termelőszövetkezetek megszervezéséig – azaz a 20. század közepéig – jellemző maradt. Pedig ekkorra már sok helyütt egy vagy néhány zöldségféle 475piacra termelésének lehetőségéhez igazodott a városközeli falvak határhasználati rendje és a mezőgazdasági munkák fontossági sorrendje.
A 19. század második felétől azonban, amikor a szántóföldi zöldségtermesztés lett „a kibontakozó paraszti kapitalizmus legdinamikusabb szférája” (Varga Gy. 1974: 390), már mind jobban különbözött a kerti növényeket piacra is termelő parasztgazdaságok és a parasztkertészek termelési és értékesítési gyakorlata. Az utóbbiak saját birtokkal nem (vagy alig) rendelkezvén, bérelték a földet. A kertészeti monokultúra tehát nem paraszti bázison jött létre: földtelen zsellérek, mezőgazdasági bérmunkára kényszerülő szegényparasztok voltak a kezdeményezői. A nemzeti, majd a nemzetközi piacra juttatásban, valamint a termelés és feldolgozás vertikumának megteremtésében pedig – legjellemzőbben a makói hagyma, a szegedi és a kalocsai fűszerpaprika esetében – a nem paraszti tőkének is fontos szerep jutott.
A PIACRA TERMELÉS ÉS TÖRTÉNETI ELŐZMÉNYEI
A KÁPOSZTATERMESZTÉS
A DINNYÉSEK
A HAGYMÁSOK
A FŰSZERPAPRIKA TERMESZTÉSE
