KÖZSÉGI RÉT, ILLETMÉNYRÉT
KÖZSÉGI RÉT, ILLETMÉNYRÉT
A földközösség maradványa a községi rét, amelyet a kommunitás lovainak, apaállatainak takarmányozására, közös kiadásainak, állami adóterheinek rendezésére és a községi alkalmazottak javadalmazására fordítottak. Mezővárosokban a városgazda (allodiator) és a tanács által kijelölt esküdtek szervezték, irányították a haszonvételt. A községi rétek kaszálása, a széna felgyűjtése és behordása vagy közmunkában történt, vagy részes kaszásoknak adták ki. Közmunkáért a kaszások áldomást kaptak, de a gyűjtők, boglyarakók és szénahordók rendszerint még azt sem. Részes munka esetén a kaszások a széna egyharmadát kapták, kétharmadát pedig beszállították a városmajorba.
A 18. században sok község és mezőváros a saját kezelésű rétekről elégítette ki az állandó katonaság lovait, teremtette elő a szénaporciót a vármegye által kivetett mennyiségben. (Előfordult azonban, hogy a porciózás végett kiosztott nyilasok füvét a gazdák lábon eladták.)
Kisebb falvak községi rétje csupán arra volt elegendő, hogy a falu egy-két bikáját eltartsa. A Bika-rét, Bikakert típusú helynevek legtöbb magyar falu földrajzi nevei között megtalálhatók. A Bika-rét rendszerint a falu legjobb kaszálója, közel a településhez. 246Szomszédságában áll a bikaistálló és a csordás háza. Kaszálása sok vidéken még az 1950-es években is közmunkában, kalákában történt.
Állandósult rétbirtoka sok vidéken volt a falusi plébániáknak, parókiáknak is. Ezeket a hívek kalákái, illetve a gazdálkodó egyházközségek béresei, kocsisai kaszálták le, takarták fel. Főként református vidéken tartozott az illetményrét vagy illetményszéna a lelkész, a rektor vagy diák (tanító), illetve a falusi nótárius javadalmazásához (Szendrey I. 1962: 77–83). A dűlőszélen, mezei szekérutak mentén nőtt fű a csőszök járandóságához tartozott.
