A FÁK NEDVÉNEK FOGYASZTÁSA
A FÁK NEDVÉNEK FOGYASZTÁSA
Erdős vidéken (a palócoknál, Székelyföldön, az Ormánságban) ismeretes az édes nedvű fák (nyír, szil, jávor, cser) tavaszi megcsapolása, a viricselés. A fából kicsorgó édes levet (boza, csiger, musztereáca, virics) edényekben fogják fel vagy a fába vájt mélyedésben (göbéc, gübü, köpénce) gyűjtik össze (Kiss L. 1958: 197–203; Győrffy I. (szegedi) 1937: 205–220; Paládi-Kovács A. 1966b; Petercsák T. 1992: 118; Péntek J.–Szabó A. 1985: 110). Az ilyen édes lé üdítőital, tüdőbaj ellen orvosság. A leányok a nyírlével mosdanak is, hogy ne legyenek szeplősek.
II. Rákóczi Ferenc egyik levelében (1706) így emlékezik meg a viricsről: „Nem drágább a nyírvíz a tokaji szüretnél, sem a szamosközi asztag a hernádmellyéki asztag s kazalnál.” A nyírvizet Debrecen, Nyíregyháza városok piacán hordókban árulták. Debrecenben 1707-ben 3 forint 60 krajcárért mérték csebrét. A 19. század végén a székelyeknél említik a hegyekben a viricsfőző házakat, ahol a nyírlevet vagy juharlevet feldolgozták. Az utóbbit cukornak sűrítették be.
A nyírvíz gyűjtésénél a székelyek még őrzik az ősi fa- és erdőkultusz emlékét: egy tavaszi vasárnap a legények és leányok csoportosan mennek ki az erdőbe, és táncolás, éneklés közben csapolják meg a fákat. A székely népdal szerint:
Édös virics foly a fából,
Jer ki rózsám a házból,
Én bemennék, de az anyád
Tudom, hogy haragszik reám.
Jer ki rózsám a házból,
Én bemennék, de az anyád
Tudom, hogy haragszik reám.
A nyírvíz fogyasztását a magyarok már ismerhették az Ural hegység mentén. Ennek bizonyítéka, hogy isszák a különböző finnugor népek, a baskírok, és a nyír, a szil 27elnevezése urali, illetve finnugor eredetű a magyar nyelvben. A nyírvíz kedves itala az oroszoknak is, akik nemcsak frissen isszák, hanem a sörkészítésnél használt malátával, kipréselt viasszal, pörkölt borsóval, rozskenyérrel, tölgyfaforgáccsal erjesztik is. Ibn Fadlan arab utazó a 10. századból említi a bolgároktól. Rasid-ed-Din perzsa geográfus pedig azt mondja (1302), hogy a mongolok a Bajkál-tó vidékén isszák, s ízletes, mint a tej. A virics német jövevényszó, de a nyírvizet is jelentő boza valószínűleg a kunok nyelvéből maradt reánk. A virics a 14. század végén tűnik fel, és ’sörcefre’, ’maláta’ a jelentése. A 17. század elején már a nyírlét is jelenti. Nem lehetetlen, hogy ennek valamilyen ősi elnevezését szorította ki, de maga a nyírlé is lehet igen ősi szavunk.
7. ábra. A nyírfából kicsurgó lé felfogása (Udvarhely vm.)
Az erdélyi magyarságnál elterjedt a fenyőgyanta (szurok) rágása. A gyanta tisztítja a fogat, gyógyítja a gyomrot, és a pásztor fél napi gyaloglás után sem fárad el, ha rágja a gyantát. Gyimesben a legények rágott szurokkal kedveskedtek a leányoknak. Ha a leány elfogadta az ilyen ajándékot, ez a közelebbi barátságot jelentette (Tarisznyás M. 1978: 27; Péntek J.–Szabó A. 1985: 110). A gyantarágás prehisztorikus szokás maradványa, amely Európa fenyőerdő-övezetében napjainkig fennmaradt. Igen elterjedt a finnugor népek körében is. Finnországban már a neolitikumból ismerünk rágott gyantaleletet.
Szükség esetén dohány helyett szívják a burgonya, a bársonyos tüdőfű (Pulmo-naria mollissima), a fekete nadály (Symphytum officinale), a nadragulya (Atropa belladonna), a martilapu (Tussilago farfara) és más növények levelét. Erdélyben már a dohánytermesztés meghonosítása előtt hét-nyolc vadnövény levelét szívták. Tudjuk, 28hogy a 19. században narkotikumokat használtak az erdélyi kocsmárosok: a borba dohánylevelet, beléndekmagot, a sörbe maszlagot és más anyagot kevertek, hogy „a paraszt a kert alá szédüljön tőle s inkább dicsérje erejét”.
