ÖSSZEFOGLALÁS
ÖSSZEFOGLALÁS
A magyarság a honfoglalás idején – mint finnugor hagyatékot – már ismerte a méhvadászat primitív módját, az erdei méhészkedést, a méhesfák tulajdonjeggyel való megjelölését és az odúkat, köpűket. Mindezek maradványai a paraszti méhészetben napjainkban is megtalálhatók. Az erdők pusztulása következtében az Alföldön a köpűk készítése és használata korábban megszűnt, mint az erdős vidékeken (Dunántúl, Erdély, palócok), ahol még napjainkban is találunk köpűket. Figyelmet érdemel, hogy a szalma- és vesszőkasok az Alföldön nagyobbak, mint a hegyvidékeken. Ennek az a magyarázata, hogy a meleg síkságon a rajok jobban kifejlődnek, és a méhek több mézet hordanak. Vesszőkasokat a Kárpát-medencében az itt élő népek kezén talált a honfoglaló magyarság. Később több hullámban a délszlávok közvetítésével, közvetlen tapasztalatok révén a fakéreg köpűkkel együtt terjedtek észak felé. Erdélybe a románok is magukkal hozhatták a vesszőből font méhkasok készítésének gyakorlatát. A fakéreg köpűk és a sziklába vájt méhodúk eszméje a mediterrán kultúrából sodródott északra. Kérdéses a kasokat fedő szalma- és gyékény ’kalapok’ etnográfiai helyzete. Schier Bruno ezek közép-európai használatát fiatal német műveltségi áramlattal magyarázza. Feltételezése aligha valószínű, mert a szerbeknél, horvátoknál, bolgároknál, a dobrudzsai tatároknál is ismeretesek.
A magyar méhészetet nyugati hatás Ausztria és Szlovákia felől érte: Ausztria felől szalmakasok, Szlovákia felől (elsősorban az ottani német telepesek révén) az ember formájú köpűk, és azok faragással való díszítésének szokása terjedtek el. A magyar méhészek szalmakasokat valószínű, hogy csak a 18. század eleje óta használnak, gyékénykasokat azonban már a 17. század elején említenek. Nyugati kultúrelemeket közvetítettek a paraszt méhészekhez a méhészkönyvek és méhész tanfolyamok is. A szalmakasok hagyományos típusai a kupola alakú formák, amelyek a nyugati germán szalmakasok változatai. Alsószász terület volt ezeknek a kasoknak a bölcsője, ahonnan a 4. század óta különböző ütemben éppen úgy terjedtek Skandinávia, a Baltikum, Lengyelország irányába, mint Közép-Európa felé. A déli területeken (Svájc, Bajorország) a régebbi vesszőkasok formája is követi a kupola formájú szalmakaso-kat. Így van ez nálunk is.
Valószínű, hogy a modern méhészkedés hatására kezdte el használni a parasztság a füstölő edényeket, méhészpipákat, álarcokat, pergetőket és más eszközöket. A magyar méhészek a 19–20. században több újítást alkalmaztak a szalmakasokon, a keret nélküli kaptárakon és a modern méhészetben használt keretes kaptárformákon.
