A VESSZŐ, GYÉKÉNY, SZALMA ÉS MÁS NÖVÉNYI NYERSANYAGOK FELDOLGOZÁSA

Full text search

464A VESSZŐ, GYÉKÉNY, SZALMA ÉS MÁS NÖVÉNYI NYERSANYAGOK FELDOLGOZÁSA
Négyen vagynak testvér atyafiak:
Nád, Sas, gyékén, és amit kákának hínak,
Sok szép eszközöket ők fel-állíthatnak,
Mellyeken inkább, mint a fa míven, kapnak …
… Egy igen jó eszközt neveznek Gyékénnek,
Mert mellyéke, s béli, mind tsak gyékén ennek,
Hatvan pénzen egyet, mikor szűk, meg vésznek
Sok hasznával néki az emberek élnek.
Gyékén buritikjok a sós szekereknek
Szekeres Kudosok Gyékén alatt ülnek;
Kalmár szekerekre Gyéként terítenek,
Ernyőn felül Gyéként Vajdák is viselnek.
Más eszköz is vagyon, kit Szatyornak hínak,
Kit merődön merő tsak gyékénből fonnak,
Asszony népek azzal sok holmit hordanak,
Itt a Gyékén Szatyor, hát sorban álhatnak.
(Ismeretlen szerző: Nád-Síp azaz a nádnak ditsiretére írott versek, 1675)
A természetben föllelhető növényekből a neolitikum óta készít különféle építményeket és használati tárgyakat az ember. E készítmények régebbi technikája a fonás, amely az etnológusok szerint egyik legősibb kézművességünk. A szövés – a kender- és lenrost feldolgozásától itt eltekintve – kizárólag a gyékényfeldolgozásban honosodott meg.
A Kárpát-medencében letelepült magyarságnak a füz-, nyír- és mogyorófa vesszői, a gyékény- és sásfélék kínáltak fonható nyersanyagot. Újabban terjedt el a termesztett növények – a rozsszalma, a kukoricafosztalék és a 19. század második felében honosított seprűcirok – megmunkálása. A természetes vegetációhoz tartozó és termesztett növények házi feldolgozását elsősorban a természetföldrajzi körülmények határozták meg. Folyók partján, ahol hatalmas füzesek terültek el, vesszőfonással foglalkoztak; alföldi folyóink mentén, ahol az áradással elöntött rétségeken, mocsarakban bőven termett gyékény, korán kifejlődött e vízinövény házi feldolgozása. Folyó- és állóvizektől távoli területeken a szalma, erdős dombvidéken emellett a megmunkálásra alkalmas fafajták hasítványainak és vesszőinek feldolgozása terjedt el. Ott, ahol a fenti adottságok mellett kevés volt a szántóföld és a legelő, a népesség a megélhetését – legalábbis részben – vessző-, gyékény- vagy szalmamunkával kényszerült biztosítani. Ezeken a településeken e munka több évszázada kinőtt a házi önellátás keretei közül.
465A másik meghatározó körülmény egy-egy kistáj, illetőleg település népességének társadalmi összetétele. A zsellérek, akiknek a használatában nem volt telki állomány, és általában a jobbágyokénál kevesebb jószágot tartottak, a mezőgazdaságon kívüli munkával igyekeztek jövedelemhez jutni. A téli hónapokban az erdővágás, gyékény-, sás- és vesszőfeldolgozás nyújtott keresetet számukra. Múlt századi alföldi népéleti leírásból idézünk: „A szegény ember télen, midőn leesett a hó, elővesz egy nádvágót meg egy gyalogszánkót, lemegy a rétre, … vág néhány kéve gyékényt, sást, a gyékényből köt szakajtó-kosarat, tyúkborítót, élesztő-szárítót, fon belőle gyékénykötelet, ponyvát, a sásból készít sásszéket, – mindezeket felviszi a piacra, ahol jó pénzt adnak érte” (Török 1868: 189). Azt a szegényparasztot, aki csak az esztendő meghatározott időszakaiban, keresetének kiegészítésére foglalkozott gyékény- és sásfeldolgozással, parasztspecialistának tekintjük. Olyan településeken, ahol a lakosság nagyobbik fele zsellérsorban élt, és a földrajzi viszonyok lehetővé tették a fenti foglalkozások űzését, a nagyszámú specialista keresetkiegészítő foglalkozásából idővel háziipar fejlődött ki. Háziiparosnak azokat a gyékényfonókat, kaskötőket stb. tartjuk, akiknek a munkájában az árutermelés döntő szerephez jutott, vagyis ők nem csupán télen, hanem az év nagyobbik részében, nagy mennyiségben készítettek eladásra használati tárgyakat gyékényből, vesszőből vagy szalmából.
A háziipar kifejlődésére jó példát nyújt a tápai gyékényszövés. A tápaiak már 1550-ben 600 akcse árú gyékényt adtak el a törököknek. A 19. század közepén a község lakói „részint halászatból, részint gyékények készítéséből élősködnek, melyeket minden háznál oly bőven csinálnak, hogy körülbelül 20 000 darabot a magyar és török vidékekre évenkint eladhatnak” (Fényes 1851: IV. 174). A tápai háziipar megizmosodásának az a háttere, hogy 1848 előtt a községhatár nagyobbik része nádat és gyékényt termő rét volt, és a faluban 47 telkesjobbágy mellett 372 házas és házatlan zsellér élt. Más településeken a háziipar más körülmények között, más indítékokból alakult ki, erre a részletezésben még visszatérünk.
A fejezetünkben tárgyalt népi foglalkozások jól példázzák, miként alkalmazkodott az ember mindenkor a táj természeti föltételeihez, amelybe beleszületett, és milyen szoros összefüggés volt egy-egy település társadalmi rétegződése és foglalkozási struktúrája között.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi