GŐZMALMOK

Full text search

GŐZMALMOK
A malomipar technológiai megújulását a gőzgép elterjedése indította el. Magyarországon az első, folyamatosan működő gőzmalom – mint utaltunk rá – az 1839-ben alapított pesti József-hengermalom volt. A negyvenes években épült fel a debreceni István-malom, amely 1848-ban kezdett őrölni. Pesten és a nagyobb vidéki városokban az 1850–1860-as években sorra épültek gőzmalmok. Az első időkben az irigy, kenyerüket féltő vízimolnárok és szélmolnárok több gőzmalmot fölgyújtottak – a „géprombolás” ismert tünete ez –, de a leégett malmokat a tulajdonosok rövid időn belül újjáépítették. A korszerű őrlési technika térhódítását nem lehetett megállítani. Marx említi a párhuzamot: ahogy a feudalizmus őrlőszerkezete a szélmalom volt, úgy a kapitalizmusé a gőzmalom lett (idézi Makkai 1958a).
Mivel a gőzmalom üzemeltetése szenet igényelt, elterjedése összefüggött a vasútvonalak kiépítésével, ami a szén nagy mennyiségű szállítását lehetővé tette. Erdélyben, a Felvidéken és másutt ezért is kezdődött később a gőzmalmok építése. Az alföldi mezővárosok többségében és a nagyobb községekben az 1870–1880-as években jelent meg a gőzmalom. A nép tüzes malomnak nevezte (Lambrecht 1915: 41), ahogy a szén tüzelésű, gőz hajtású cséplőgépeknek is a tüzesgép nevet adta. Térhódítására jellemző, hogy míg 1863-ban 147, három évtizeddel később (1894-ben) már 1723 őrölt az országban. Legtöbb gőzmalom a Tiszántúlon, a Duna-Tisza közén és a Tisza-Maros szögében – az ország nagy gabonatermelő övezeteiben – működött.
1862-ben a londoni kiállítás zsűrije a magyar lisztet a világon a legjobb minőségűnek ítélte, ezért a pesti hengermalom nulláslisztjét valamennyi finomlisztnél drágábban megfizették (Malomipar 1894. 8). De a pesti műmalmok világhírű lisztje mellett versenyképesek voltak a német és francia piacon azok a kővel őrlő, francia őrlési rendszert követő gőzmalmok is, amelyek „csak” négyfajta lisztet állítottak elő. A magyar liszt nemzetközi hírét a búza kiváló minősége, sikértartalma alapozta meg, de hozzájárult a műmalmok fejlett technológiája, az ún. magasőrlés alkalmazása és molnárainak képzettsége is. Erre jellemző, hogy a magas- vagy műőrlést külföldön egy időben magyar őrlésnek is nevezték. A magasőrlést – vagy darára őrlést – egyébként 199még vízimolnáraink kezdték alkalmazni a 19. század első felében. Ám a fejlett őrlési technológia a liszteladással foglalkozó nagymalmokat jellemezte.
A magyarországi gőzmalmok többsége a 19. század második felében ún. simaőrlést és félműőrlést végzett. A simaőrlés azt jelenti, hogy tulajdonképpen parasztra őröltek (mint a hagyományos malomtípusok), s legfeljebb a korpát választották külön a liszttől. Míg a magasőrlés kétféle finomságú őrlemény kiőrlését tette lehetővé, a félműőrléssel általában négyféle őrleményt: finomlisztet, kenyérlisztet, darát (grízt) és korpát állítottak elő. Ez az őrlési technika megfelelt a hazai szükségleteknek.
Az 1850-es években Ganz Ábrahám már gyártott őrlőhengereket, melyeket gőz- és vízimalmokban is alkalmaztak, de az őrlés és az osztályozás gépesítését igazán Mechwart András találmánya, a hengerszék tökéletesítette. 1876-tól gőzmalmainkban a hengerszék gyors ütemben tért hódított, és alig két évtized múlva a hazai gőzmalmoknak közel fele, 1906-ban 72%-a alkalmazott több-kevesebb darabot. Az új technológia azonban nem szorította ki teljesen, csak szűkebb térre korlátozta a régit: 1894-ben 3 hengermalom kivételével (!) valamennyi gőzmalom használt malomkövet, a legtöbb 2-3 kőjáratot. Ezt a lakosság élelmezési igényeinek ellátása és az árpa-, kukoricadarálás tette szükségessé.
A gőzmalmok ugyanis – néhány tucat, kivitelre őrlő nagymalmot leszámítva – elsősorban vámőrlést végeztek. A termelők nem változtattak őrlési szokásaikon: a saját gabonájukból őrölt lisztet akarták megkapni a gőzmalomban is, ahol a vám mértéke 10–15% között változott. Kiss Lajos szerint Hódmezővásárhelyen a gőzmalom-tulajdonosok 1885-től tartottak malmoskocsist, aki az őrölnivalót összeszedte és az őrleményt a malomból hazaszállította (Kiss L. 1981a: 138). A csúvározás – mint említettük – széles körben elterjedt.
Parasztságunk a vámőrlésre csökkenő mértékben és tájanként más-más arányban, de egészen a kisparaszti gazdálkodás megszűntéig igényt tartott. Ezt az igényét sok gőzmalom kielégítette, például a csongrádi nagymalom egészen 1968-ig (Dudás–Szűcs 1985: 72).
A gőzmalom a molnártól műszaki tudást, malomgépészeti ismereteket, tehát másfajta fölkészültséget is igényelt, mint a hagyományos malomtípusok. Kezdetben gyakori, hogy vízi- és szélmolnárok, ácsok gyermekeiből lesznek a gőzmalmok alkalmazottai, majd pedig olyan szegényparasztok, törpebirtokosok közül kerülnek ki, akik helyzetükből kiemelkedni törekszenek. A gőzmalmi molnárság ugyanis megbecsült foglalkozás, a falu, a mezőváros régóta elismert szakmáihoz, a kovács-, bognármesterséghez hasonló tekintélyt biztosított.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi