MALOMKŐ-, FENŐKŐ- ÉS KÖSZÖRŰKŐ-KÉSZÍTÉS
631MALOMKŐ-, FENŐKŐ- ÉS KÖSZÖRŰKŐ-KÉSZÍTÉS
Külön foglalkozássá fejlődött a malomkő, a fenőkő és a köszörűkő készítése.
Malomkőnek a lyukacsos kvarcit- vagy trahittartalmú, kemény vulkanikus kőzetek alkalmasak. Hazánkban a sárospataki megyeri malomkőbánya volt a leghíresebb, Erdélyben pedig Csicsóújfalun vágták a legjobb minőségű malomkövet (Román 1963; Kós 1980: 291–308). A sárospataki kőbánya művelését román kori faragványok tanúsítják, a csicsói malomkőfejtés első említése 1552-ből ismeretes. Patakon 17. századi összeírások 16 kőbányászt, Csicsóújfalun 1715-ben 15, 1750-ben 26 malomkőfaragót említenek, tehát a malomkőfejtéssel és -faragással viszonylag kisszámú specialista foglalkozott. A sárospataki megyeri bánya 1870 tájáig működött, mivel az idő tájban áttértek a francia módszerű, kisebb darabokból cementtel összeragasztott malomkövek használatára, ami fölöslegessé tette az egy tömbből hasított malomköveket, Csicsóújfalun viszont az 1950-es években is készítettek malomkövet.
A Mátra vidékét és a Felföld középső részét Gyöngyössolymos látta el malomkővel. A helyi hagyomány szerint olaszok honosították meg a mesterséget, a díszkőfaragással együtt. A solymosi malomkőről az első levéltári adat 1753-ból való, de föltételezhető, hogy kézimalomhoz szolgáló köveket már sokkal előbb is faragtak (Nagy Gy. 1964: 116–117).
Sárospatakon a kvarcitot néhol 9–11 méter vastag talaj- és töredezett kőréteg fedi, ezért az új malomkőbánya nyitása, a fedőréteg eltávolítása hosszú időt, olykor kétesztendei munkát igényelt. A törmeléktől megtisztított kőzeten cirkalommal megrajzolták a malomkő kerületét, a tömbből csákánnyal kifaragták a követ, majd a kész kő alsó pereme alá körül ékeket vertek és a tömbről lehasították. A nagyobb malomkövek 120–160 cm, a kisebbek 50–110 cm átmérőjűek voltak, vastagságuk 25–40 cm. A kisebb méretűeket kézimalmokon alkalmazták.
Egy malomkő kivágása a pataki kőbányásznak 6-9 napjába telt, így évi termelése körülbelül 40 malomköre tehető. A 17. századi bányászlétszám ismeretében Román János a megyeri bánya egykori évi termelését maximum 400 malomkőre becsüli. Ennél kisebb volt a csicsói malomkőfejtők termelékenysége: ott egy kő fejtése és faragása 2-3 heti munkát igényelt, és egy kőfejtő évente általában 5-8 követ állított elő, mivel földműveléssel is foglalkozott (Kós 1980: 300). Sárospatakon a 18. századra üzemszerű bányaművelés alakult ki, és elkülönült a vállalkozó bányagazdák és a bányászlegények rétege. A kőbánya jövedelméből egyharmad-egyharmad rész illette a földesurat, a bányagazdákat és a bányászlegényeket. A harmados művelés, majd a 19. század közepétől a bérmunkára való áttérés magyarázza a pataki malomkőbányászatnak az erdélyinél nagyobb termelékenységét. A jó minőségű sárospataki malomkő hírnevéhez az is hozzájárult, hogy vízi úton – a Bodrogon és a Tiszán – a szekerezésnél könnyebben és olcsóbban szállíthatták sok nagyalföldi településre.
A köszörűkő és a fenőkő (kaszakő) fontos közszükségleti cikk, s a tömeges gyári előállításuk előtt a keresletet egyes kőfaragó központok specialistái elégítették ki. A Veszprém megyei Rezi és a Zala megyei Csesztreg faluban számosan a köszörűkő, a háromszéki Kézdipolyánban a fenőkő faragására szakosodtak (Molnár I. 1971; Hála 1983a). Rezin századunk első felében 60-80 ember foglalkozott rendszeresen köszörűkő-készítéssel. Mindkét termék apró szemcsés homokkőből készült, és a kőfejtést a leírt módon és szerszámokkal végezték. A kézdipolyániak rendszerint ősszel termelték ki egész esztendei anyagszükségletüket – 4-8 köbméter kárpáti homokkövet –, s azután télen a lakásban, tavasztól őszig a szabad ég alatt fenőkövet faragtak és 632súroltak (csiszoltak), a családtagok közreműködésével. Egy fénköves naponta átlag 50-60 darab fenőkövet, egy rezi kőfaragó 8-10 darab köszörűkövet tudott elkészíteni. Portékáikat századunk első felében is főleg maguk értékesítették, több megyényi körzetben járták a hetivásárokat, de a rezi köszörűkövet közvetítő kereskedők, bazárosok is árusították. A közelmúltban (1966) Kézdipolyánon tíz kőfaragó készített fenőkövet, Rezin viszont már csak két specialista faragta a köszörűkövet.
