SZÍJGYÁRTÓK, NYERGESMESTEREK

Full text search

309SZÍJGYÁRTÓK, NYERGESMESTEREK
A szíjgyártók és nyergesmesterek a csiszárokkal, fegyverkovácsokkal, tímárokkal, szűcsökkel, kerékgyártókkal, fazekasokkal együtt a legősibb magyar iparosok közé tartoznak. Híresek voltak már honfoglaló őseink között is. Honfoglalás kori sírleleteink olyan jellegzetesek, hogy azok csak hazai, magyar mesterek művei lehettek.
A szíjgyártók, nyergesek már korán céhekbe tömörültek. Kezdetben csak várvédelmi és vallásos társulásaik alakultak céhekké a 14. században. Ebből a korból ismerjük legrégibb céhszabályaikat, melyek 1376-ban Nagy Lajos királytól jóváhagyott erdélyi regulákon alapultak. Zsigmond király alatt, a 15. században nyugati mintára felvirágzott ez az iparág is. A debreceni mesterek 1484. és 1489. évi céhlevele szerint a kovácsokkal, lakatosokkal alkottak közös céhszervezetet, és csak 1599-ben váltak szét. Mátyás király idejében tovább fejlődött a mesterség, és sűrűn alakultak új céhek az országban. Legtöbbször közös céhbe tömörültek a szíjgyártók, nyergesek a csiszárokkal, tímárokkal, irhakészítőkkel. A török idők visszavetették a fejlődést, de utána új virágzásnak indult a mesterség önálló céhekben. Egy 1774-ben készült kamarai felmérés szerint Debrecenben 23 szíjgyártómestert találtak. Ezután Pozsony következik 14, majd Pest 13, Győr és Szatmárnémeti 12, Besztercebánya 11 mesterrel. A többi városban tíznél kevesebb mester dolgozott (Varga 1986: 5). A fejlődést nyomon követhetjük az egyes évszázadokból megmaradt árszabásokból, limitácíókból. Sopron városa már 1524-ben szabályozta a mestereket és a vásári árakat, s nyomában hasonló árjegyzékek keletkeztek az ország más városaiban is (Timaffy 1965: 365).
A legrégibb, 16. századi limitációk megmutatják, hogy mai lószerszámainkat nagy részben már ekkor is használták, legfeljebb a díszítésük volt gazdagabb, választékosabb, a régi magyar lovas hagyományoknak megfelelően. A nyergesek készítményeire ugyanez áll. Az úri és paraszti nyereg egyformán az ősi magyar nyereg lehetett, s csupán a kivitelezésben volt köztük különbség. A korbácsok, ostorok, nadrág- és bocskorszíjak a mesterek vásári forgalmának jelentős részét adták, és nem utolsósorban a sokféle magyar katonai felszerelés is (szablya-, puska-, lódingszíjak, díszes bagaria tarsolyszíjak).
A 17–18. századi árszabások szinte pontról pontra megegyeznek az előzővel. Ugyanazok a „mívek” szerepelnek bennük. Új csupán az, hogy a 18. században már nálunk is megjelennek az úri „frantzia hámok”, a hintótartó szíjak, francia gyeplők, szíjistrángok, a nyugatról jött zablák, valamint az idegen német nyereg.
A 19. században csökkent a szíjgyártók műveinek változatossága az előző századokhoz viszonyítva. A „frantzia hám, alábbvaló szerszám, sráglás farhám, s közönséges kantzahám” voltak a legfontosabb termékek. Hiányoztak már a magyar katonai 310felszerelés szíjai is. Viszont ekkor jelenik meg először a „füles kantár”, vagyis a szemző, de csak az úri, parádés szerszámokon. A parasztkantárok továbbra is szemző nélkül készültek.
Századunk elejének árjegyzékei jól mutatják, milyen nagy kultusza volt a lónak és kocsinak a századfordulón. A díszes úri, parádés munkák voltak gyakoriak. Sok gondot fordítottak a sallangos, rózsás, pillangós díszítésekre, a finom, apró varrásokkal kidolgozott mutatós bőrökre. A szíjgyártók termékei között megjelentek a kutya- és korcsolyaszíjak, patavédő papucsok, lábszár- és bokavédők, térdvédők, lóidomító kötőfékek, örvek, szájkosarak, takarók, hevederek, izzasztók, pokrócszíjak, vadásztáskák, tölténytáskák, pisztolytáskák, bőrkamásnik. Ezek mellett a mesterek munkájának nagy részét már a különböző javítások, varrások, toldások, foltozások jelentették, ami a fokozatos drágulás jele.
Végül az egyes évszázadok szíjgyártó munkáinak összehasonlítását zárjuk le a közelmúlt és a jelen árjegyzékeivel. Ma már esetleg két-három évenként adódik egy-egy új szerszám varrása, az is csak egyszerű igás szerszám. Az új készítmények – a kornak megfelelően – leginkább kerékpár- és motornyergek, futball- és egyéb labdák, különböző szíjak, tokok, táskák, de a mesterek munkájának 90%-át a különböző javítások teszik ki. Szinte ezermesterekké váltak, minden bőrmunkához kell érteniük (Timaffy 1965: 365).
Műhelyük együtt volt az üzlettel. Az utcára nyíló szobában volt az üzlet, mögötte a műhely. Ha vevő jött be, a mester fogadta. A műhelyben a legények, vagyis segédek legfőbb munkája a varrás volt. A szabást, összeállítást a mester végezte. Nagyobb műhelyekben külön szabász dolgozott, ő felügyelt a munkára és parancsolt a segédeknek, inasoknak. A mester csak az üzlettel foglalkozott. A segéd reggel ráült a csikóra, varrószékre, és estig azon nyargalt, vagyis varrt szakadatlanul. Az inasoknak „lótifuti” feladataik voltak, s csak apróbb munkákat bíztak rájuk. A javításokon kezdték, majd a varrást, a szerszámkészítés fogásait tanulták meg. A kész szerszámokat nyakukba akasztva vitték haza a megrendelőhöz.
Vásárokra is eljártak. A megrendelések mellett mindig készítettek elegendő menynyiségű új szerszámot a vásárokra is. Ezeket ládákba rakták, előkészítették a sátorponyvát és a rudakat. Még az éjjel rápakoltak egy nagy fuvaros kocsira, s hajnalban indultak, hogy idejében odaérjenek. Megérkezés után a kijelölt helyükre mentek, lepakoltak és felverték a sátrat. A szép szerszámokat kirakták, hogy jól lehessen őket látni. A vevők válogathattak kedvükre és alkudhattak. Az inas mindent a mester „kezére adott”. Ha megegyeztek, egymás markába csaptak, az inas pedig csomagolt, a ráadásként adott ostorszíjjal összekötötte a megvásárolt szerszámot. Ostor mindig járt hozzá, ára ugyanis bele volt már számítva a szerszám árába. A jól sikerült vásárt áldomással fejezték be.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi