ALFÖLD
ALFÖLD
Az Alföld a magyar népi építkezéssel foglalkozó munkákban többnyire egységes építészeti nagytájként jelenik meg. Csak újabban történtek kísérletek arra, hogy a különbségeket is számba vegyük (Dám L. 1986; 1989a, b). Egyre inkább úgy tűnik, hogy a 18. században három nagy építészeti régió különböztethető meg. Közülük kettő földrajzilag határozható meg: a Tiszántúl és az Alföld nyugati, esetenként északi fele, a harmadik társadalmilag: a mezővárosok, városok. Ez utóbbiak kívül esnek a népi építészet itt tárgyalt szűkebb körén, de szerepük rendkívül fontos. A városok, mezővárosok építészetében az Alföldön nem tapasztalhatunk erőteljes táji különbségeket, a 20. században Kecskemét és mondjuk Debrecen jobban hasonlított egymáshoz, mint közvetlen környezetük falvaihoz. Szerepük az innovációk közvetítésében rendkívül fontos. A népi építészet számos új eleme innen ered, mint például a füstelvezetés megoldása a szabadkéménnyel (Barabás J. 1970: 280), de nem kizárt, hogy a vályog is így jutott el a falvakba.
A kutatás az Alföldön is elsősorban a lakóház változatainak elkülönítésében mutatott fel eredményeket, és ma még alig láthatók a népi építészet egyéb jellemzőinek minden bizonnyal fellelhető különbségei. További nehézséget okoz, hogy míg a népi építészet táji tagolódásában általában egy fokozatos differenciálódás tapasztalható, itt a folyamat fordított, a 19. században egységesülési tendenciák figyelhetők meg és ezek egyre inkább elfedték a korábbi határozottabb különbségeket.
