PÁSZTORHÁZAK, CSŐSZHÁZAK

Full text search

PÁSZTORHÁZAK, CSŐSZHÁZAK
A falu szolgálatában álló, a tanács által felfogadott konvenciósok egy részének a község lakást is biztosított. A pásztorok, kondások házai általában a falu szélén, a legelőre vezető útnál helyezkedtek el, közelükben a községi bikaistállóval. Előfordultak két család számára épült lakóházak is (Bencsik J. 1988: 603–617). A mezőcsőszök, szőlőcsőszök házai viszont azon a határrészen álltak, ahová munkájuk kötötte őket. Néhol temetői csőszöknek, sírásóknak is biztosított lakást az egyház (Nagy M. 1959).
239Ezek a házak általában a helyi építkezés szegényebb szintjét képviselték, s gyakran őrződtek meg bennük a falubeli parasztházaknál már idejüket múlt, archaikus építészeti megoldások. A kővágóörsi pásztorház a községben utolsóként, napjainkig megőrizte füstöskonyháját. A derecskei kertgazdák közösségének tulajdonát képező csőszház – amely egyben a gazdák összejöveteleinek is színtere volt – cserépkemencével fűtött, náddal, kenderrel lepadlásolt szobából állt. A konyha „bútorzatát” fali üregek, a középen álló tüzelőpadka és az azt körülvevő sárpadkák alkották (Sabján T. 1987: 11–13). A karcagi északi temetőben a temetőcsősz háza a 17–18. században még elterjedt földházak egyik kései példánya. Hosszú, lejtős gádor vezet félig földbe mélyített pitvarába, melynek két oldalán a lepadolatlan szoba és kamra nyílik (Dám L. 1981a: 11, 14, 27–28).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi