FAVÁZAS SÁRFAL
FAVÁZAS SÁRFAL
Jellemzője az, hogy a sár- és földfalazatok szilárdítására először vázszerkezetet készítettek. A sarkokra és a nyílászárókhoz oszlopokat ástak, az oszlopok közét is behálózták karókkal, vékony vesszőkkel, s ezt a vázat töltötték ki a földfalazatoknál már megismert falféleségekkel. A gerendavázas falszerkezeteknél falkitöltő anyagként viszonylag ritkán használták az egyszerűbb földfalakat. A kisalföldi Martosról van adatunk arra, hogy a cölöpváz kitöltésére rakott sárfalat használtak (Vargha L. 1953: 10–11). Szintén elszórt adataink vannak csak a favázas vertfal meglétére főleg a palócok körében, s az Ormánságból is ismerjük leírását (Istvánffy Gy. 1911: 8; Kodolányi J. 1960: 22).
Lényegesen nagyobb előfordulását regisztrálhatjuk a favázas karóközös sárfal szerkezetnek az alföldi népi építészetben. Elkészítése a sárfalazatokhoz hasonló, a változás az, hogy az oszlopok és a közéjük rakott karók alkotta favázat sárgömbölyekkel töltötték ki.
110A Nyírségben mereglyés falnak nevezik. A mereglyék, a karók alsó végét hegyesre faragták, s így verték be a földbe, míg felső végüket gúzsokkal, hánccsal kötözték a koszorúgerendához. A vázat aztán sárgombócokkal vagy villával rakott sárral, ún. fecskerakással töltötték ki (Szabó L. 1968).
A favázas sárfalak sajátos változata volt a Dél-Alföldön az oszlopos fal. Ez esetben a vázat alkotó oszlopok közét nem vékony karókkal töltötték ki, hanem vastag oszlopokat ástak le, arányosan az ágasok közé, s felső végüket szilárdan rögzítették a koszorúgerendához. Ezáltal az elkészült falváz nemcsak magát a falat szilárdította, de fontos statikai szerepet is játszott a tetőszerkezet súlyának hordozásában. Az oszlopok közeit a már ismert eljárással töltötték ki a sárgombócok. Elnevezése többnyire oszlopos ház, oszlopos fal, csömpölyeg fal (Juhász A. 1989b: 119–123).
A favázas sárépítkezés nem ismeretlen a Dél-Dunántúlon sem, főleg Zala, Somogy és Baranya megyében, ahol karóközös falazatot, helyi nevén sárkarós falazatot alkalmaztak a talpas-vázas szerkezetek esetében is (Zentai T. 1991a: 47–48). A karóközös sárfal ismert volt a magyar nyelvterület legkeletibb vidékein, pl. a moldvai csángóknál is. Itt csak századunk húszas éveiben terjedt el, egyéb fatakarékos eljárások mellett. Az itteni nevén a valatog-fal úgy készült, hogy az arasznyira állítgatott karók közeit belülről, kívülről szalmás sárral, a valatoggal töltik ki (Kós K.–Szentimrei J.–Nagy J. 1981: 48–49).
