KISBUNDA
KISBUNDA
A hosszú suba mint kimondottan férfi felsőruha ment ki a használatból, pedig valamikor női párja is volt. A hosszú, női subára jó példaként maradt fenn a nyíregyházi asszonybunda és a csökölyi, sárgás falú, vörös szélirhával ékesített asszonysuba emléke. De ahol a köznépi női öltözetben az ujjatlan bunda lett az ünnepi és téli „egyetlen” felsőruha, ott általában combközépig érő, rövid volt. Erre utal az Alföld-szerte használatos kisbunda elnevezés, melynek elterjedése – a Jászságtól Békésig, a Kiskunságtól Biharig – magának a ruhafélének az elterjedési határait is mutatja.
A kisbunda a legegyszerűbb s talán a legrégiesebb subaszabást képviseli: vállon összevarrt háta és eleje közé illesztették az oldalakat, vagy pedig hat körcikk szabású bőrdarabot összevarrtak, s a nyaknál a cikkek közepét ék alakban bevették, hogy a vállhoz simuljon. Az ilyen hegybe szabott kisbunda alul szépen fodrozódott. A női kisbunda mindkét típusa jelentős hasonlatosságot mutat a 16. századtól nálunk is viselt spanyol ujjatlan köpönyegek szabásával (Köhler, C. 1963: 264–265).
A 19. század elején a krinolinos úri, polgári hölgyek újra viselni kezdték a széles szoknyákhoz alkalmatos rövid, telente szőrmés palástokat. Ekkor foglalta le a kisbunda végérvényesen a menték, ködmönök helyét az alföldi cívis-, gazdalányok kelengyéjében is. Dorogi Márton (1962) szerint ekkortájt timsós kikészítésű, fehér falú kisbundákat viseltek, melyek idővel az alföldi vócos subák hatására, barnára festett változatban terjedtek. A kisbunda ékessége volt maga a prémezése, azaz még alját is keretező szegése és kereken szabott, szélesen fodrozódó gallérja, amelyet, akár a férfisubák kacagánygallérját, fekete hasibárány bőréből alakították ki. A kisbunda hímzése is követte a függőleges oldalvarrásokat, az állítást, és a koszorúvirág a körbefutó szegőzést. Rangját, akár a subáét, emelte, ha bőrönként egy-két bokorvirágot hímeztek rá, s eszerint volt egy-bokorvirágos és két-bokorvirágos kisbunda, mely utóbbi természetszerűleg ráncosabb, fodrosabb is volt az előzőnél. A múlt század elején a „kisbundás szűcsök” a bundákat 680tájanként különböző színvilágú selyemvirágozással borították be. A böszörményi kisbunda mindvégig ilyen tarka virágú is maradt, mint az 1870–80-as évekig a nyíregyházi asszonybunda is, amelynek azonban a századfordulóra már csak egyszínű zöld selyemmel varrt példányait viselték. Ugyanígy zöld színűre váltottak a jászsági és debreceni szűcsök is, a kunsági és borsodi kisbunda pedig tömött fekete virágozású lett.
