A FELSŐRUHA ÉS A MENTE VISELÉSMÓDJA
A FELSŐRUHA ÉS A MENTE VISELÉSMÓDJA
A felsőruhát, ill. köntöst – szemben oszmán-török, orosz, ukrán párhuzamaival – többnyire vállra vetve viselték ugyanúgy, mint később a szűrt és a mentét, ill. mindig a legfelül viselt ujjast. Egy angol tábornok romantikus „magyarázata” szerint a félvállra vetett, panyókás viselet egy csata emlékét őrzi, amikor is az alvó huszárokat meglepő muzulmánokat félig felöltözötten – egy karra húzott mentében lóra kapva – verték vissza a magyarok. Győzelmükben szerepet játszott, hogy a hajnali derengésben a repkedő menteujjakat látva, az ellenség megrémült a „több karú” huszároktól. A diadal emlékére aztán a huszárok panyókára vetve viselték a mentét, s így vette át tőlük Európa valamennyi könnyűlovassága. Más vélemények szerint a mentét a pajzsként használt kacagány mintájára vetették félvállra (Réthy L. 1890: 307–308).
E találgatások között nem szerepel az a tény, hogy a 16. század közepén, amikor a vállra vetett felsőruha szokása hazánkban lábra kapott, Európa-szerte állógalléros, hermelinbéléses, ékszergombos, csipkeborításos ujjasaikat a nyugati előkelőségek is vállra vetve viselték (Ashelford, J. 1988: 47–49, 62–67). Ez a múló divat nálunk szokássá is válhatott, amelyet a 17. század elején a kazak panyókás viselésmódja is megerősített (Waugh, N. 1964. XII., XIII. tábla, Boucher, F. 1987: 277; Davenport, M. 1976: 454).
