KOMAEBÉDHORDÁS, KERESZTELŐI LAKOMA
KOMAEBÉDHORDÁS, KERESZTELŐI LAKOMA
Az első világháborúig általánosan elterjedt szokás volt a magyar parasztkultúrában, hogy a gyermekágyas asszonynak naponta ebédet hordtak komaasszonya(i), anyja és esetleg további barát, rokon fiatalasszonyok felváltva, hosszabb-rövidebb ideig (1–4 557hétig). Egyes vidékeken a szokás később is folytatódott, másutt csak egyes paraszti rétegek közt maradt fenn. A komaebédhordásnak sok helyütt egész részletesen kimunkált rítusa volt (ki, mikor, hányszor, hány, milyen ételt, milyen edényben, hogyan, milyen ruhában visz). A komaebédek a közönséges köznapi ebédeknél jobb minőségűek (húsos leves, sült tészta). Összetételük szomszédos kistájakon is különböző, a 20. században érzékenyen követte a táplálkozási újításokat (tejeskávé, rántott szelet, fasírozott, torta, cukros sütemény) (Schwalm E. 1989: 448–451). A komaebédeknél az anya helyzete miatt általában fontosnak tartották a levest. Belső-Somogyban a századfordulón ezt olyannyira hangsúlyozták, hogy (amint ez ott más félünnepi alkalmakon is előfordult), ez alkalommal is egyszerre két-háromféle levest vittek. Sült tyúkot és sült tésztát is ott ehhez csak az 1930-as években csatoltak (Knézy J. 1975: 111). Az anyatej fontosságának analógiájára szerepelt a neki vitt ételek közt helyenként tejbekása minden vidéken.
A komaebédnél, sőt a lakodalmaknál is érzékenyebb volt gyakran az újításokra a keresztelői lakoma, amelyen az ifjú szülők ifjú korosztályból való barátai, a keresztszülő hívási szokásoknak megfelelően sok helyütt 7–25 pár gyűlt össze. A 18. század végén éppen keresztelő kapcsán (a költő alkotta Rontó Pálén, helybeli nagygazda házában a borsodi Sajóvelezden) írta le fényes parasztlakoma lehetséges ételeit részletesen először Gvadányi József (1793: 6–16). Ez a poszrik cifra lakodalommal ért fel, főzőasszonyokat kellett a sütés-főzéshez alkalmazni. Ekkora lakomát valószínűleg csak jó gazdák elsőszülött fiának csaptak, azonban a szerényebb keresztelői lakoma is sokszor elég ünnepélyes. Legelső valóságos példáját Reguly Antalnak köszönhetjük, ismét a Fülek környéki palócoktól, 1857-ből, Nógrád megyében. A vendégek száma negyvenig itt is felment. Ételsora marhahúsleves gerslivel, káposzta disznóhússal, csirke metélt csíkkal, becsinált leves (savanyú leves tüdővel-májjal), vajas tejbekása és a jobbmódúaknál még pecsenye (lúd, kacsa), mindenkinél mézes pálinka és bor itallal – erőteljesen a lakodalmi menüt követő étrend (Reguly A. 1857/1975: 103–104). Belső-Somogyban a századfordulón tyúkleves tésztával; a tyúk a levesből megpirítva, savanyúsággal; becsinált leves (tyúkaprólékkal, édesen); és rétesből állt a keresztelői ebéd, amit korábban talán húsos káposzta előzött meg (Knézy J. 1975: 111). Alföldi példa a gazdafalu Tiszasas fogadott szakácsné készítette keresztelői lakomája a 20. század elején, tyúkhúsleves csigatésztával, főtt hús paradicsommártással, birkapörkölt, sült hús savanyú uborkával, tejbekása és sütemények menüvel (T. Bereczki I. 1986: 79). A debreceni keresztelőn ugyanakkor lerövidített lakodalmi menü ételei szerepeltek (Ecsedi I. 1935: 177).
A pompájukban és ételeikben is a lakodalmakhoz hasonló keresztelők mellett mindig voltak jóval szerényebb vendéglátások, akár ugyanazon a településen és ugyanabban a családban is. E szempontból a keresztelői elvárások a lakodalminál türelmesebbek.
