SZŐLŐHEGYI TANYÁK
SZŐLŐHEGYI TANYÁK
Az egyazon szőlőhegyen birtokló gazdák szervezetét a 20. századi köznyelv és hivatali nyelv hegyközségnek nevezi. A szőlőhegyi birtokosközösségek megnevezésére korábban inkább a hegység, helység, hegybéli helység kifejezéseket használták. A hegyközség 88szó az 1894. évi 12. tc. megjelenése után terjedt el országszerte (Égető M. 1985: 16). Vajkai Aurél az 1930-as évek végén a hegyközség szónak új jelentését honosította meg azzal, hogy hegyközségeknek nevezte a szőlőhegyek területén formálódott szórványtelepüléseket. A terminológiai zavart az okozza, hogy a hegyközség szónak létezik egy közismert hivatali és köznyelvi jelentése, amely társadalmi, jogi vonatkozású. Termelői, birtoklási, önigazgatási szervezetet, intézményt jelöl. Fölösleges ezt a szót egy településforma értelmű jelentéssel is megterhelni.
Tálasi István többször javasolta, hogy a Vajkai Aurél által bevezetett másodlagos jelentésű hegyközség szó helyett a szőlőhegyi szórványtelepülés jelölésére a néprajzi szerzők alkalmazzák a hegyközségi szórvány kifejezést. A terminológiai zavar enyhítése érdekében e tanulmány írója a szőlőhegyi szórványtelepülés, illetve egy gazda telephelyének vonatkozásában a szőlőhegyi tanya megnevezés alkalmazását ajánlja. Amennyiben ezek a kifejezések elterjednek, a magyar szórványtelepülések típusnevei az alföldi szórványtelepülés, a hegyi szórványtelepülés és a szőlőhegyi szórványtelepülés, illetve az alföldi farmtanya, a hegyi tanya és a szőlőhegyi tanya kifejezések formájában összefüggő nyelvi rendszert alkotnak.
A magyar szőlőhegyi tanyák régmúltja, 19–20. századi sorsa és területi elterjedése jórészt föltáratlan. Filep Antal kutatásai szerint Győr megyében a szőlőhegyi települések a 17. századig visszavezethetők. Legtöbb helyen a szőlőhegyek a 18., de még inkább a 19. században népesedtek be. Az is valószínűnek látszik, hogy a szőlőhegyi tanyáknak sok helyen volt tartozéktelepülés korszaka, amikor a szőlőbeli telephelyet csak időszakosan használták. A szőlőhegyi szórványoknak nagy szerepük volt a népfölösleg helyben-tartásában, a szegényebb néprétegek szociális gondjainak enyhítésében. Voltak olyan helységek, pl. Zalaszántó, ahol a zárt település és a határában kialakult szőlőhegyi szórványtelepülés szerves egységben élt. Másutt, pl. a Keszthely környéki Cserszegtomaj területén az állandóan lakott szőlőhegyi tanyák népe egymással társadalmasult és önálló községgé szerveződött (Vajkai A. 1939; Égető M. 1985; Kovács K. 1985).
A szőlőhegyi szórványtelepülés, illetve a szőlőhegyi tanya elsősorban a Dunántúl újkori településképét jellemezte. Valószínűleg előfordult azonban a Kárpát-medence más tájain is, csak feltárásával, számbavételével adós a néprajzi kutatás. Szlavónia területén az erdődi vártól északra, a Duna közelében, az ún. dályai hegyen jellegzetes magyar szőlőhegyi szórványtelepülés alakult ki. Népességének többsége a Duna bácskai oldaláról, Doroszlóról és Gombosról származott.
A dunántúli szőlőhegyi tanyák, valamint az alföldi farmtanyák és az erdélyi hegyi tanyák lakóinak életmódjában, mentalitásában, társadalmi kapcsolatrendszerében sok hasonló vonás lelhető fel. Úgy látszik, hogy a táji, földrajzi, gazdálkodási, történeti és társadalmi különbözőségek mellett létezett egy erős összekötő szál: a szórványtelepülés különleges adottsága, a tanyai létforma alapelemeinek tájakon átívelő azonossága.
