HELYEK SZELLEMEI
HELYEK SZELLEMEI
Olyan szellemek, amelyeknek fennhatósága a kultúra tárgyaira: épületekre (ház, istálló, csűr), hidakra, bányákra, hajókra terjed ki; ott jelennek meg az embernek. Az ember viselkedését ezeken a helyeken általában tabuk, előírások szabályozzák; a szellemeknek sokszor áldozat jár. A görög–római, valamint újkori (elsősorban észak-, észak-kelet-európai) adatokból (Honko 1962; Buss 1973) ismert lények közül kettő van jelen a magyar néphitben – mindkettő meglehetősen kapcsolat nélküli „jövevény”.
560KINCSŐRZŐ SZELLEM
Gazdag adatanyag jellemzi a magyar néphit kincsőrző szellemét, ugyanakkor kevés egyedi vonással rendelkezik. Tulajdonképpen átmenet a természeti szellemek „hegyi szellem” fajtája és a helyek szellemei közt. Közép- és Nyugat-Európa kincsőrző szellemei sokszor a hegyi szellemek; de sok helyütt a sárkányoknak is vannak kincsőrző szellemvonásaik. Nálunk nem egyetlen körülhatárolható hiedelemalak, hanem részint egy meghatározatlan kísértetfigura, amely (a „bűnhődés” motívuma nélkül) a kísértet szokásos jellemzőivel rendelkezhet. Másrészt a néphit bármely természetfeletti lénye betöltheti e szerepet. A különböző tájakon feljegyzett mondavariánsok kincsőrző lényeinek elnevezései tükrözik e sokféleséget: ősz öregember (ez a legelterjedtebb), fehérruhás ember, boszorkány, ördög, pap, kutya, disznó, (veres) kakas, béka stb. Az állatfigurákat gyakran tartották állatalakot öltött ördögnek, kísértetnek. A múltban az egész nyelvterületen elterjedt az a hiedelem, hogy a különböző lyukakban, odúkban, alagutakban, nedves helyeken: réten, mocsárban, nádasban elásott kincset őrzik. Az ember megszerezheti tőlük a kincset, de csak előírások, tilalmak betartásával. E hiedelmek fennmaradásában szerepe lehetett a nedves helyeken égő mocsárgáz értelmezésére irányuló törekvéseknek. A múlt századi ármentesítést megelőzően e fényjelenségek mindennapi tapasztalatok részei voltak; sötétben, a falun kívül, a „természetfeletti szférában” voltak érzékelhetők. Még a közelmúlt néphitében is eleven volt az elásott kincsek megszerzésének lehetőségébe vetett hit; ez is hozzájárulhatott a kincsőrző szellemek hiedelmeinek fennmaradásához (Balásy 1897; Bán 1915). Sokféleségük azonban azt bizonyítja, hogy nem volt a magyar néphitnek eredetileg kincsőrző szellem-alakja; e lények a szomszédos népek hasonló alakjaitól, a néphit más funkciójú lényeitől és a középkor tudós mágiájának hagyományaiból egyaránt nyerhették bizonyos vonásaikat.
