BALÁZS, FEBRUÁR 3.
BALÁZS, FEBRUÁR 3.
A Balázs-áldás kiszolgáltatásának napja. A szokást hívják balázsolásnak, torkoskodásnak, toroknyomásnak, gudurázásnak egyaránt. Szent Balázst régi időktől fogva úgy tisztelte a nép, mint a torokbajok csodálatos orvosát. Ezért Balázs napján a templomban a pap kiszolgáltatta a Balázs-áldást. Kereszt alakba állított két szentelt gyertyát tartott az áldásért elé járuló hívek, különösen a gyerekek torka köré. Népi fejlemény az az Apátfalván feljegyzett szokás, hogy akiket a templomban megbalázsolt a pap, megsimogatták az otthon maradottak nyakát. Ezáltal mintegy továbbadták az áldást és a torokfájás elleni védettséget.
Magyarországi fejlemény volt a Balázs-napi almaszentelés. A Balázs napján szentelt almával, amelyet Mezőkövesden balázsalmának neveztek, szintén a torokfájást gyógyították.
Meglehetősen elhalványult az emléke az egykori Balázs-napi borszentelésnek, pedig a középkorban a balázsbor is népies szentelmény volt. A Balázs-napi borszentelés szokása csak a Sárvár környéki Vámosmiskéről ismert.
Szent Balázst a nép az állatok patrónusának is tartotta és úgy vélte, hogy parancsolni tud az ég madarainak. Ezzel függ össze az a szokás, hogy Balázs napján metszett négy szál szőlővesszővel járják körül a gazdák szőlejüket. Úgy vélik, hogy ezzel Balázs megvédi termésüket a madaraktól.
A Balázs-járás néven ismert adománygyűjtő szokás középkori diákhagyomány elnépiesedett továbbélése. Első magyar nyelvű feljegyzése a 18. századból származik. Balázs napján iskolás gyerekek „ugrándozás” közepette beköszöntek a házakba, ott adománykérő 402célzatú verseket mondtak, és ételeket, pénzt gyűjtöttek a tanító számára. A 18–19. században a Balázs-járás bevétele, az ostyahordáséval és a Gergely-járáséval egyetemben, hozzátartozott a tanító alkalmi jövedelmeihez, amelyet sok helyen díjlevélben is biztosítottak neki.
