KERESZTNÉVADÁS

Full text search

KERESZTNÉVADÁS
A gyermek keresztnevének kiválasztását is hagyományok szabályozták. Általánosnak mondható az a gyakorlat, hogy elsőszülött fiú az apa vagy az apai nagyapa névét örökölte. Lányoknál nem vették olyan szigorúan, de a sok testvér közül legtöbbször viselte egy az anyja, anyai nagyanyja nevét. Ahol a fiatal pár a férj családjával, velük egy fedél alatt élt, az apai nagyanyát is megillethette a tisztesség, hogy egy kislányt róla nevezzenek el. További gyermekeknél elhalt családtagok nevei jöttek számításba, azzal a megszorítással, hogy halott kistestvér nevére nem jó ismét keresztelni, mert magával viszi ezt a gyermeket is. Voltak vidékek, ahol a keresztszülők után nevezték el az újszülöttet. Más oldalról közelítve, a névadásban az volt az általános szempont, hogy megszokott hangzású legyen a név. Így egy falun belül egyidejűleg kisszámú keresztnév volt használatban. E szokások mellett a katolikusoknál, többnyire a pap kezdeményezésére, a születés napjának védőszentje, vagy a dátumhoz közel eső ünnepű, közismertebb szent nevét adták a gyermeknek. Voltak protestáns vidékek is, ahol naptár után kereszteltek. Ezen alapvető tendenciákon túl, számolnunk kell helyi névdivatokkal, aminek eredményeként adott időszakban egy-egy népszerű történelmi személy, bibliai alak, helybéli földbirtokos és családtagjainak keresztneve gyakrabban fordul elő. Az alföldi mezővárosokban, a kisnemesi falvakban már a múlt század végétől, a századfordulótól vannak adatok a kettős keresztnévre. Mindezeket figyelembe véve, adott esetben döntő szava a férj szüleivel együtt élő házaspárok gyermekeinél az anyósnak, ha külön laktak, az anyának volt. A régi névadási gyakorlat szívósan tartotta magát, helyenként csak az utóbbi negyedszázadban mutatkoztak a bomlás jelei.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi