AZ ANYA ELLÁTÁSA
AZ ANYA ELLÁTÁSA
Amikor a gyermek világra jött, a bába elvágta a köldökzsinórt ollóval; múlt századi leírások kést, sarlót, fejszét is említenek. Korábban szokás volt, hogy bőven lefolyattak vért a köldökzsinórból, ennek tisztító, betegségmegelőző szerepet tulajdonítottak. A köldök elkötésére kenderfonalat, pamutszalagot használtak. A bába az újszülöttet betakarta valami vászonfélébe, a barkóknál például édesanyja szoknyájába, s előbb az asszony ellátásához fogott. A placenta (lepény, mása, pokla, ágya) eltávolítását segítendő, mindenütt szűk nyakú üvegbe fújattak jó erősen az asszonnyal. Másrészt hőhatáson alapuló eljárásokhoz (gőzölés, füstölés, ülőfürdő, borogatások) folyamodtak. A méhlepény mágikus szokások eszközéül szolgált. Legáltalánosabb az volt, hogy még melegen háromszor bedörzsölték vele az asszony arcát, hogy elmúljanak májfoltjai. A csecsemő anyajegyét is hasonló módon vélték elmulasztani. A méhlepény termékenységvarázsló erejébe vetett hit áll amögött, hogy gyümölcsfa tövében földelték el. Közismertebb volt azonban az a követelmény, hogy nehezen hozzáférhető helyre legyen elásva, mert – korábbi adatok szerint – a méhlepény felhasználásával az asszonyt vagy gyermekét súlyosan megronthatták.
Megoszlottak a vélemények arra nézve, hogy szülés után meg kell-e fürdetni az asszonyt, avagy ezt jobb későbbre halasztani. Mindenütt fontosnak tartották viszont, hogy a bába megkenje, masszírozással „helyre tegye a méhét”. Hogy ne maradjon nagy hasa, vászonnal jó szorosan bepólyázták a nőt deréktól lefelé. Ismertek voltak e célból a hasra különböző borogatások is. Szintén borogatásokkal gyógyították a szeméremtestet. Belsőleg alkalmazott szerekkel, amelyekhez legsűrűbben pálinkát, illetve anyarozst használtak fel, az utófájásokat (hasrágás, utórágás) igyekeztek megelőzni, enyhíteni. Az utóbbit célozta az a szokás is, hogy méhlepényébe háromszor beleharaptattak az asszonnyal.
Közben rendbe tették az ágyat, s köré külön erre a célra készült szúnyoghálót, cifra lepedőt függesztettek (Boldogasszony ágya, sátor). A szokásnak gonosztávoltartó célja volt. Fontos szerepet kaptak ilyenkor a rontáselhárító szerek, eszközök. Sót, kenyeret, fokhagymát, kakukkfüvet kötöttek a lepedő sarkába, tűt (nemegyszer kereszt alakban kettőt) tűztek a vászonba. Szeged vidékén piros kendőt akasztottak kívülről az ágyra. 20Az asszony feje alá vagy lábához különböző szúró-, vágóeszközöket, illetve férje valamely ruhadarabját tették. Katolikusoknál nem hiányozhatott az imádságoskönyv, tömjén, olvasó, s a szenteltvízzel történő meghintés sem. Elszórt adatok őrzik, hogy régen az asszony előírt szertartás szerint fekhetett le az ágyba. A bába megkérdezte tőle: „Hová mégy?” „A Boldogasszony ágyába” – volt a válasz. S ezt háromszor megismételték. Az ágy elfüggönyzésének szokása századunk elején szűnt meg.
