ÉLETMÓD A SZÜLÉS ELŐTT

Full text search

ÉLETMÓD A SZÜLÉS ELŐTT
Végezetül érdemes a terhesség időszakát a mindennapok oldaláról is megvilágítani. A megélhetési gondok nemegyszer kíméletlenül érvényesülő kényszerén túl, a nő életmódját meghatározta az a hagyományos felfogás, amely szerint a terhesség lényegében nem kímélettel, kiváltságokkal járó, rendkívüli állapot, az asszonyi élet természetes velejárója a sorozatos gyermekszülés. Később, a gyermekszám csökkentésére irányuló törekvések felerősödésével, még kevésbé járt ki megbecsülés a terhes nőnek. Ha volt már gyermeke, az asszony inkább titkolta állapotát, rettegvén az ebből fakadó családi perpatvaroktól, s maga is örült, ha minden ment tovább, mintha mi sem történt volna. Ugyanúgy kivette részét a legnehezebb munkákból. Ezt támogatta az a közismert nézet is, hogy minél többet mozog az állapotos, annál könnyebben fog szülni majd. A különböző tevékenységek hiedelem hátterű tiltása a gyakorlatban elenyészően keveset számított, mert végzett helyette egyéb munkát. A megkívánásra vonatkozó hiedelem elterjedtségéből sem kell feltétlenül arra következtetnünk, hogy az asszony bőséges és táplálóbb ételekhez jutott. A valóságban jobbára csak szimbolikusan, egy-két falatot kellett feltétlenül ennie a megkívánt ételből. A különböző megokolásból tiltott vagy előírt ételek legfeljebb egyoldalúságot eredményeztek a táplálkozásában. Egyébként is általános vélemény, hogy nem jó az állapotos asszonynak sokat ennie, mert „nagyon meghízik benne a gyerek”, s nehezen tudja világra hozni. Ruházatán csak a terhesség legutolsó időszakában könnyíthetett valamit, a helyi viselet kötelező szabályain belül. Ha látszott már rajta állapota, mulatságba nem járhatott, s általában visszahúzódó, csendes viselkedést vártak el tőle. A terhesség alatt jelentkező egészségügyi problémáknak – hiedelem hátterű magyarázaton kívül – nemigen tulajdonítottak jelentőséget, s csak végletesnek ítélt esetekben fordultak jobbára tapasztalaton alapuló gyógymódokhoz. Számos változatát ismerjük a gyomorégés, émelygés enyhítésére használt, belsőleg alkalmazott szereknek; vérzés ellen leginkább különféle borogatásokat javallottak a hasra, szeméremtestre. Orvoshoz még a közelmúltban is csak ritkán fordultak ilyen panaszokkal. Félidő után 17hozzákezdtek a csecsemőkelengye összeállításához. A fejlettebb öltözködéskultúrájú mezővárosokban szokás volt külön szoptatóinget varrni. Nagyobb lélekszámú településeken, ahol több bába is működött, a terhesség utolsó harmadában egyiküket megfogadták, járandóságában megalkudtak. Különös fontossága volt ennek az Alföldön, ahol sokáig hittek a bábák természetfeletti képességében, s féltek rontó szándékuktól. A terhesség utolsó időszakában ügyeltek arra, hogy a ház körül rend legyen, s ha tehették, a határba már nem küldték ki a menyecskét, nehogy ott érje a szülés.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi