AZ IVÁS ILLEME

Full text search

AZ IVÁS ILLEME
A gazdaember munka közben nem ivott, de a „segítséget” illett megkínálnia. Például szüretkor és házépítésnél az étkezésen kívül „óránkint vagy félóránkint borral kellett megvendégelni a segítséget” (Fél E.–Hofer T. 1972: 215).
Az állatszaporulat várható idejére itallal is fel kellett készülnie a gazdának, hogy a segítséget meg tudja kínálni: „Borjúzik a tehén, hozzákészültünk, legyen otthon ital. Ha éjjel borjúzott, pálinkát, ha nappal, bort iszunk. Leülünk az istállóban, gyertek, igyunk” (Mihályfa, Zala m.).
Elsősorban a napszámosoknál vált szokássá, hogy minden nagyobb munkához pálinkát vittek magukkal. Ez „olyan törvény lett, mint a dohányzásban való becsület. Rendes ember nem élődik a többin, hanem ha megkínálják, ő is visszakínálja azokat” (Veres P. 1941: 56).
Az ünnepélyesebb alkalmakhoz, mint a lagzi, névnap vagy a disznótor – a szőlőtermesztő vidékeken –, hozzátartozott a saját bor: fokozta a család megállapodott jólétének a benyomását. Ezen alkalmakkor egyenesen szégyen lett volna a vendégeket nem saját borral kínálni, mivel ez arra utalt volna, hogy az illető gazda nem élt kellő beosztással: „Most, mikor J. fiam levágta a disznót, mondta, hogy: Édesanyám, szégyellem, hogy 5 l bort vettem a disznótorra. – Igen, mert a saját borát eliszogatták a komákkal” (Bereczki I. 1957: 10).
Emellett az ital mennyisége is fontos volt: bőven kellett hogy legyen. Az innivalóval való spórolás bármilyen észrevehető jele igen presztízsrontó lett volna.
Az ünnepi közösségi ivásnak kialakult rendje volt. A lakodalomba, disznóvágásra vagy locsolkodni érkező vendégek fogadásához pálinka illett. A pálinka társaságban fogyasztott ital, vendégség, ünnepi alkalom elképzelhetetlen nélküle (Balázs G. 1990: 271). A disznóvágás egész eseményét is végigkíséri, ilyenkor úgy illett, hogy „egész nap az asztalon legyen”. A vacsora elmaradhatatlan bevezetése is egy kupica pálinka volt, amit a házigazda pár mondatos köszöntője tett ünnepélyessé. De vacsora közben már a bor járta, sűrű koccintással és köszöntéssel: „Isten éltessen bennünket, hogy jövőre is ilyen jó disznót öljünk!” (Avas K.-né 1981: 29). Vacsora után szintén bort ittak, mivel „dalolás után gyantázni kell, mondta édesapám”.
A férfiembernek a becsületéhez tartozott, hogy bírja az alkoholt. Mindenkinek magának kellett tudni, hogy mennyit bír. „Annyit iszik, hogy nem tudja, mi az elég” – 678mondják megrovóan. „Mindenki maga tudja, hogy hány pohár bor nem árt meg.” Különösen megbélyegzett a nagy nyilvánosság előtt való lerészegedés. „Én hány lakodalomban voltam, és egyben nem rúgtam be. Pedig násznagy voltam vagy hétszer” (Zsombó, 1975). Az ivás helyes mértékére vonatkozó népi bölcsesség a következő: „Egy pohár bor étvágyat csinál, kettő jókedvet, három fontoskodóvá tesz, és többet nem szabad” (Nagy P. 1968: 15).
Szőlőtermő vidékeken a férfiak társaság nélkül is naponta átlagban 1 liter bort „szopogatnak” el. Németh G. Béla írja nagyapjáról: „Ittasan szinte sohasem láttam, de a napi üveg borát megitta” (Németh G. 1990: 46). „Aki sokat iszik, de nem látszik rajta, azt nem ítélik meg” (Fél E.–Hofer T. 1972: 219). Fontos volt a distinkció: „Nagyapám nem számított részeges embernek, csak italos embernek, ami nagy különbség” (Szabó Pál 1954: 28). Az erős ivót azonban nagyon elítélik, különösen, ha szeszfogyasztása a család rovására ment.
A legények esetében kissé más volt a megítélés, mert „az ember legénykorában másként iszik, mint később. Akkor rá akar szokni.” Ezzel együtt náluk is az volt az elvárás, hogy bírják az italt, s „részeg legényt nagyon ritkán lehetett látni”. „Borosak” lehettek, de részegek nem (Martonné 1983: 70).

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi