Ha az eddig említett szokásokban a személyes bosszú, több más, a gúnyolódást a megszégyenítésig, a megalázásig fokozó legényszokásban a leány vétkes normaszegésének hiánya teszi kétségessé, hogy azok is faluközösségi „büntetésként” értelmezhetőek-e. A magyar nyelvterület egészéről – ha nem is minden településéről – idézhetők adatok a tuskóhúzásnak, kongózásnak, szűzgulyahajtásnak emlegetett és farsangi szokásként ismert „vénlánycsúfolásra”. A szokás vidékenként más és más cselekménysora a férjhez nem ment leányok kigúnyolását szolgálta, s rendszerint az egész falura kiterjedő, olykor dramatikus látványosságként, olykor féktelen és rendezetlen randalírozásként valósult meg. (Összefoglalóan: Tátrai Zs. 1990: 134–137; Szendrey Zs. 1931: 21–27; további adatok: Bereg m. – Kessler-Balogh E. 1927: 250–256; Kiskunmajsa, Pest m. – Gulyás É. 1994: 362; Fejér m. és Burgenland – Lackovits E. Lukács L.–Varró Á. 1995: 100–101; Szentgotthárdi járás – Vakarcs K. 1933: 139–149; Marosszék – Barabás L. 1996: 80–81.) A leírások egy részéből úgy tűnik, mintha a legénycsapat nagy zajjal kísért, gyakran szimbolikus kellékekkel (például tuskó, hamuval-szeméttel töltött cserépfazék) is nyomatékosított, személynek szóló csúfolódása (a sztereotip szöveg: „Húshagyó, húshagyó, ezt a kislányt itt hagyó”) szégyellni való sértés lett volna. Lónyán (Bereg m.) „a kigúnyolt lány kiszalad a seprűvel a kezében, a bátyja ostornyéllel, s kergetik a kongózó legényeket” (Babus J. 1976: 103–104). Mégis inkább a játékos évődés, mintsem a lány valamilyen vétségét megbüntető szándék szervezte bele a böjt előtti mulatságok szokáskörébe e csúfolódásokat. Hiszen mind a gúnyolódók, mind a kigúnyoltak tudták: nem a leány kifogásolható magatartása idézte elő a pártában maradást, ami amúgy is csak időleges élethelyzet.
Jellemző ebből a szempontból, hogy a jászsági falvakban-mezővárosokban, s néhány közeli településen a közelmúltig „élő” vénlánycsúfolást, a bakfazékdobást, cefrehányást – melynek kelléke, a szeméttel töltött cserépfazék a megalázás eléggé egyértelmű szimbóluma, nem „kedveskedés” – egyes faluközösségekben nem értelmezték sértésként az érintettek. Helyenként „visszájára fordítva”: minden leány által elvárt tisztelgésként szerveződött bele a farsangi szokáskörbe (Nagy J. 1967; Szabó László 1982a: 263–264; Barna G. 1985: 776). Az 1930–1940-es évek fordulóján Erdély-szerte még többé-kevésbé „élő” szokásként leírt, s vagy a jászsági cefrehányáshoz hasonló, vagy tuskóhúzásszerű farsangi felvonulásokban szintén felfedezhetőek mind a vénlánycsúfolás, mind a féktelen mulatozás, mind a kínálással is viszonzott, tehát elvárt ünnepköszöntés egymást feltételező, így egységes szokássá szervezett elemei (vö. Makkai E.–Nagy Ö. 1993: passim).
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.