A FÜGGÖNY
A FÜGGÖNY
Egészen addig világos és hangsúlyosan kifejezett a felekezeti megosztottság, míg elébük a 18. század végén készülődő modern nacionalizmusok, mint a nemzetek versenyében kompromittáló körülmény elé, függönyt nem húznak. A nacionalizmusok a múlt század végéig ritkán szállnak szembe közvetlenül az egyházakkal, hacsak az egyház nem állami mivoltában, általában a pápaság képében jelentkezett. Ez a közvetettség a felekezeti kérdés polgári kori jellegéhez meghatározó, tulajdonképpen a felekezetiséget is szekularizáló vonással járul hozzá. A vallás ott is magánüggyé válik, ahol az egyházat és az államot nem választották szét közjogilag. Így a függöny, amit a modern nemzetek a felekezeti széttagoltság elé vontak, maga a magánjog lesz. A formát itt is a polgári társadalom egyéniesülő szervezeti elvei alakították ki. Az egyházi közjoggal folytatott szekularizációs küzdelmek, például a házassági jog terén, a magánjogi függöny mögül teremnek időnként a politikai szenzációk porondján. Ilyenkor a hagyományos, minősített közösségekkel való azonosulás középkorias szenvedélyével fűtik fel a korabeli médiumokat, mindenekelőtt a sajtót.
A felekezeti tagoltság maga az újkor terméke. Mai formáit azonban éppen ezek a múlt századi, „Kulturkampf”-jellegű magánjogi küzdelmek alakították ki (Salacz G. 1141974). Ennek révén a század végén még ebbe a széttagoltságba sikerült betagolódnia a magyarországi zsidóság nagyobbik, nyelvileg asszimilált, többnyire a neológ irányzathoz tartozó többségének (Szabad Gy. 1982: 77).
