AZ AGILIS
AZ AGILIS
A nemes lány jogait „paraszt állású férfival” kötött házasságába is magával vitte, mégpedig a leánynegyed erejéig nemesi birtokával együtt. A mindkét nemre vonatkozó apaági leszármazás a rendi határvonalon egy félnemesi, úgynevezett agilis, anyaági nemességet hozott létre. A „nemes feleséget vevő paraszt” s leszármazottai 93személyükben ugyan nem voltak nemesek, mint „nemesi telkek s javak tettleges örökösödés útján nyert birtokának részesei” nem tartoztak semmilyen földesúri hatóság alá. A törvényekben (1659: LXX. tc., 1687: XVIII. tc.) hatalmaskodásaikkal tűntek ki, s nemes emberek módjára fogták őket perbe 1687 után ivadékaikkal együtt. Ez még kétszáz év múlva sem jogosította föl az agilist, hogy a templomban beüljön a nemes családnak kijelölt székbe (Faggyas I. 1988: 34).
A nők függősége nem volt azonos a 19. század során kialakuló közvetett (indirekt) státussal, amely a gazdasági önállósággal állt kapcsolatban. A nő atyjától örökölt státusa, illetve hozománya bizonyos helyzeti autonómiát biztosított számára, ami éppen gazdasági függetlenségként volt megvalósítható. Ezt az autonómiát először a városba költöztetett, gazdálkodási terétől megfosztott nemes asszonyok vesztették el a 18. században (Bobula I. 1933: 183); legtovább, a parasztgazdaság modernizálásáig, a parasztasszonyok éltek vele (Fél E. 1944a: 32; Morvay J. 1956: 31; Cseh I. 1978; Penavin O. 1981; Paládi-Kovács A. 1982).
*
Egyelőre elegendő a rendi közjogból azt a tanulságot levonni, hogy a leszármazási rendszer egy elvont genetikai népességen és Werbőczy társadalmán belül újabb minőségi választóvonalat vont meg a nemek közt. A nők mint egyének a nemzésben betöltött formális szerepüknél fogva, ami minőségi rangsorolásukat a leszármazás terén indokolta, függő státusba kerültek. A polgári normákkal ellentétben ez a függés nem férjük státusával, hanem – különben a fiúkéval megegyezően – apjuk státusával állt összefüggésben.
A legközvetlenebbül levonható elvi jelentőségű tanulság az, hogy a népesség felét érintő, leszármazási rendszerből következő női minősítés szintén nem változtathatatlan. A fiúsítás a gyakorlatban természetesen kivételnek számít.
Ennél általánosabb érvényű tanulság az, hogy a két passzus a leszármazási rendszer korrekcióját a rendi határvonalon való átjárással kapcsolatban szabályozta. A Tripartitumban a nemesi minőségnek két fokozata létezik, amelyik királyi adománnyal is jár és amelyik nem jár – illetve nem az adományból származik. A köznemesi fölfogás szerint mindkettő „valóságos nemességnek” számított. Magasabb közösségi értéke (presztízse) az adománnyal összefüggőnek volt. Az örökbefogadás, illetve a fiúsítás révén a nem nemes atyától származó utódok ennek a magasabbnak is jogába léphettek. A leszármazás ezen a magyar köznemesi szinten nem vált fétissé.
