II.
II.
Közszolgálatai a gyulafejérvári udvarban. Állampolitikája. Portai követsége. A szathmári béke-terv. Békés mint török-párti. János Zsigmond és Békés Szolimán szultán zimonyi táborában (1556). A nagyvezér megneheztelése. A franczia követtel való találkozás. Majláth Gábor kiköltözése Erdélyből. A fogarasi uradalmat Békésnek adományozza a fejedelem.
Békés Gáspár sokoldalú tevékenységet fejtett ki a gyulafejérvári, udvarban, de főkép a külügyek vezetését ragadta kezébe. Állampolitikáját, ha tekintjük, a látszólagos ellenmondás, a változékonyság mellett is határozott irányt vehetünk észre benne. A nemzeti királyság szolgálatában kezdette politikai szereplését, s az maradt iránytűje újabb udvari életében is. Főczélja volt: egyesíteni János Zsigmond kezében Erdélyt és északkeleti Magyarországot, melyet a nagyváradi béke 1538-ban Zápolya Jánosnak juttatott. Ez a politikai czél és eszme lebegett szeme előtt s ennek a megvalósításán fáradozott.
Eleinte a törökben bízott, hogy annak segélyével valósíthatja meg terveit; majd a felső-magyarországi elégedetlen urakkal szövetkezett a nemzeti királyság visszaállítása érdekében; végre a mint a törökben csalódott s a magyar urakkal szőtt terve felfedeztetett s meghiusult: alkalmazkodott a megváltozott viszonyok rendjéhez, s a császárral való kibékülés létesítését ragadta kezébe s vezette a megvalósúlás küszöbéig.
E politika élén az 1560-as évek közepén látjuk először Békés Gáspárt. A harcz az Erdélyhez tartozó magyarországi részeken 1564 őszén tört ki újúlt erővel. Balassa Menyhért indít ekkor háborút császári részről, de a hadi szerencse János Zsigmondnak szolgál. Miksa a Balassa kudarczát felső-magyarországi kapitánya Svendi Lázár által akarja kiköszörültetni. Békés erre azt tanácsolta királyának, hogy Szolimán szultánhoz forduljon segélyért. A követséget Konstantinápolyba ő maga vállalta el (1565) és sikerrel hajtotta végre. A szultán elrendelte a segélyadást. De a míg Békés a portán járt, Svendi hirtelen a magyarországi részekre ütött s annyira megzavarta a készületlen királyt, hogy ez legjobbnak látta – békét ajánlani. Báthory Istvánt és Nizowski Szaniszlót Svendihez küldötte, hogy őt békealkudozással feltartóztassák. A tárgyalás eredménye a szatmári béke-terv lőn, a melynek megerősítésére Báthory és Nizowski, a király utasításával ellátva, márcz. 24-én Bécsbe indúlt.
Időközben érkezett meg Békés a portáról a szultán biztatásaival és amaz igéretével, hogy még e tavaszszal támadást intéz Miksa ellen, s hogy a basáknak már kiadta a rendeletet, hogy egy talpalatnyi földet se engedjenek Erdélytől elfoglalni. Békés a szultán igérete alapján azzal kecsegtette a fejedelmet, hogy fejére teendi a magyar királyi koronát.
A porta és Békés biztatásai más gondolatra téríték János Zsigmondot. Megbánta a rá nézve hátrányos szatmári béketerv felküldését; annál is inkább, mert nagybátyja a lengyel király sem helyeselte azt. Így 1565. ápr. 24-én gyorsfutárt küldött követei után. «Nizowski a király akaratából megtért, de Báthory István nem akara megtérni, hanem felment».* János Zsigmond most más utasítást küldött követének, a rá nézve terhes békepontok módosítását kivánván. Miksa haragra gyúladt az újabb előterjesztések s az hívén, gúnyt űznek vele, Báthoryt letartóztatta s közel 2 évig fogságban tartotta.
GYULAFI Lestár. id. m.
Igy Békésnek közvetve s akarata ellen bár, de része volt a Báthory fogságra jutásában s innen kezdődik az élesebb ellentét e két nagyra törekvő férfiú között. Azt tartották, ő idegenítette el a királyt Báthorytól, «a kire a felmenetelért megneheztelt a király fia, úgy hogy (midőn Bécsből visszajövet, bement hozzá) háttal fordult hozzája magad kerested magadnak – úgymond – amit találtál».*
GYULAFI Lestár, i. m.
A fényes porta beváltotta igéretét. A budai és temesvári pasák megtámadták Miksa birtokait, s János Zsigmond is felültette sergeit. Miksa erre azzal felelt, hogy a portára küldte a szatmári pontokat s a fejedelem levelét, hogy ismerje meg a szultán ezekből, méltó-e pártfogására a fejedelem? E leleplezés nem tévesztette el hatását. A szultán haragosan kiáltott fel a divánban: «im micsodás hütök legyen egymáshoz a keresztyén fejedelmeknek: láthatjátok!» – Tüstént csauszt küldött Erdélybe: hogy számon kérje a fejedelemtől, miért alkudozik háta megett a császárral?
A vád nem volt alaptalan: s ez rendkivüli elhatározásra bírta az ifjú királyt. A tanács, hogy mit feleljen a szultánnak, aligha nem Békéstől származik. A vád sokkal sulyosabb – izente – mintsem levéllel vagy követküldéssel akarna arra felelni; ártatlansága bebizonyítása végett személyesen óhajt a portára menni, várja a szultán útlevelét; ha az megjön, 3 nap múlva indúl.
Jól számítottak. Ez a felelet egészen lefegyverezte a szultánt. Vissza izent, hogy a téli idő s az ellenség fenyegetése miatt nem kivánja bemenetelét; tavaszszal maga jő haddal az országba, keresse fel akkor a táborban.
Szolimán 1566 tavaszán csakugyan Magyarországba jött hadserege élén. Mielőtt elindult, megizente Erdélybe. És János Zsigmond nem habozott útitervét megvalósítani. Jun. 16-án 300 négyes fogattal, 400 nemes kiséretében, fejedelmi pompával indúlt Fejérvárról a szultán látogatására. A mint Pancsovára ért (jun. 26-án), a szultán hajóján átkelt a Dunán s Zimonynál táborba szállt. Jun. 29-én volt első találkozása a szultánnal, kit sátorában a 12 tanácsúr kiséretében keresett fel. Ott volt Békés Gáspár is.* A szultán úgy ekkor, mint másodszor jul. 1-ején igen szívélyesen fogadta s nem csekély igérettel vett búcsút tőle, kit «szerelmes fiának» nevezgetett. «Kérjed az urat, hogy győzedelmet adjon, mert elvégeztük, hogy három annyival nagyobbá tegyünk, mint vagy.» – Nem így a nagyvezér. Mehemed kérte az ifjú királyt, látogatná meg őt is, sátorában, mint fiú atyját, mert beszélni óhajtana vele; ő látogatná meg, ha törvényük és vallásuk nem tiltaná. A fejedelem egész tanácsa helyeselte ezt, csupán Békés ellenezte, nem tartván azt a királyi méltósághoz illőnek. János Zsigmond egyéni hiúságának hizelgett a Békés ellenvetése s ő, ki «körömnyire sem tért el Békés akaratától», nem a többi tanácsurakra, de Békésre hallgatott s a követeket azzal küldötte vissza, hogy óhajtja ugyan a találkozást, de úgy, hogy ez nyílt mezőn lóháton történjék meg. A nagyvezért sértette e visszautasítás s mogorván csak annyit felelt, hogy arra nincs ideje! S ettől kezdve ellensége lett János Zsigmondnak és Békésnek.*
BÁNFFI Gergely naplója. Erd. Tört. Tára, I. k. 19. l.
FORGÁCH. i. m. 318 – 319. l.
4. SZOLIMÁN SZULTÁN.
Itt találkoztak a franczia követ portai követével is s felfrissítették a barátságot, mely a franczia és erdélyi udvar között korábban fennállott s felújították a franczia uralkodóházzal kötendő rokoni kapocs eszméjét, melynek valósításán (hogy a franczia udvarból nyerjen János Zsigmond nőt) Békés portai követségekor fáradozott.
Ezzel a szultán-látogatással hozzák kapcsolatba Majláth Gábor kiköltözését is Erdélyből. Általánosan elterjedt hit volt, hogy Békés ijesztette meg Majláth Gábort, hogy a szultán fel van indúlva ellene s kiadatását kivánta a fejedelemtől. S ezt azért tette volna, hogy Fogarasból őt kibeszélje s a szép birtokot magának szerezze meg. Igaz, hogy Majláthnak Erdélyből kimenése ez időre esik s valószínű az is, hogy azt a szultántól és János Zsigmondtól féltiben tette (a kinél nem nagy kegyben állott), mert a közvélemény azzal gyanúsította, hogy a fejedelem hegedűművészét orgyilkosságra bérelte volna fel 1561 juliusában ellene; de semmi biztos adat nincs arra, hogy Majláthnak Erdélyből való eltávolításában Békésnek része lett volna. Ezt a vádat ellenségei költötték és pedig egy év múltán, mikor a fogarasi birtokot, melyet Majláth «mindenek tanácsán kivűl» János Zsigmondnak 30,000 frtért eladott, az ifjú király egy évi birtoklás után Békésnek adományozta.* Hogy Békés nem fondorkodott Majláth ellen, arra mutat Apafi Gergelyhez intézett saját levele is: a Majláth uram talán valamit tart, valami félelme vagyon; de ne féljen, húsz Fogarasért meg nem nyomorítaná ő felsége».*
«A haza és ő felsége iránt minden alkalommal tanúsított ernyedetlen buzgólkodása, ébersége, szüntelenül ő felsége oldala mellett léte, különösen a király sulyos betegeskedése alkalmával tanusított ragaszkodása és a legfontosabb ügyeknek éjjel-nappal fáradhatlanúl, kész szívvel vezetése által bebizonyított hívségeért és hű szolgálataiért.»
L. Erdélyi Muzeum, gróf Kemény József gyűjteménye. I. k.
