AZ ELLENFELEK között a küzdelem nemcsak a politikában folyt, de a törvényszékek előtt is, hol a kormányhatalom birtokosainak bő alkalmuk nyílt haragjukat éreztetni a pártütővel. Az 1496-iki Szent-György nyolczadán tartott országos törvényszék már május derekán sorra vette Corvin legfontosabb pereit s a gyulai és hunyadi zálogos ügyben Bakócz és társai javára hozott ítéletet. Ép így a Bánfiak javára döntötte el a Solymos és Lippa felett folytatott pert. Corvinnak perhalasztási engedélye volt a királytól, de Bakócz, mint kanczellár, egyszerűen megakadályozta annak írásba foglalását, s Ulászló 1496 deczember 2-án Szatmári György királyi titkár előterjesztésére formaszerűleg visszavonta a Bánfi-pörben kiadott halasztási rendeletét. A következő január 10-én pedig a gyulai pörben is elrendelte a marasztaló ítélet végrehajtását, s a budai káptalant megbízta annak mielőbb való foganatosításával.
De a herczeggel most már nem lehetett oly könnyen elbánni. Midőn a káptalan kiküldötte Boldogasszonyfalvi Jakab kanonok és Petri-Dersi János, a nádor embere, 1497 márczius 19-én Gyulán megjelentek, hogy az uradalom határaiból Bakócz és Ernuszt részére 10,000 forint értékű területet kiszakítsanak, a derék magyar alföldi városban rendszeresen szervezett ellenkezésre találtak. A gyulai várnagyok, Török János és Gyulai Simon, utasítást kaptak uruktól, hogy szükség esetén fegyveres erőszakkal is akadályozzák meg a beigtatást. A várnagyok felfegyverezték a gyulaiakat s a bíróság kiküldöttei, életüket is veszélyben látva forogni, eredménytelenűl tértek vissza Gyuláról.
A Bánfiak meg sem kísérlették a Solymos és Lippa felett hozott ítélet végrehajtását, s a hunyadi pör folyamán a gyulaihoz hasonló kudarcz várakozott Bakócz kiküldötteire.
Mire az őszi országgyűlés ideje elérkezett, a dolgok ismét élükre voltak állítva, s a kormány vezetői annál nagyobb aggodalommal néztek az események elé, mert méltán tarthattak attól, hogy a köznemesség mozgalmai az ifjú herczegben fogják megtalálni vezérüket. Ulászló belátta annak szükségét, hogy a feszült helyzetnek vége szakadjon s az országgyűlés egybehívása előtt megújítá a béketárgyalásokat Corvinnal. A király részéről Pogány Péter, a pozsonyi gróf, volt egyike a hozzá küldött bizalmi embereknek. De jellemzi az udvar hangulatát s a herczegről táplált véleményt Schellenberg cseh kanczellárnak e tárgyalások elején Corvinhoz írt levele. « Itt az ideje immár, – úgymond – hogy a király kegyessége által nyújtott alkalmat megragadva, óhajtásait a király akaratával hozza összhangzásba és lelkének köztudomású álhatatlanságát levetkőzve, annyi hányattatás után végre hű, állandó és engedelmes szolgájává váljék ő felségének, hogy kegyét mindenben kiérdemelje. »
83. SCHELLENBERG JÁNOS ALÁIRÁSA.
Az intés foganat nélkül maradt. Corvin nem jött el az országgyűlésre, de ott voltak emberei és jelen volt leghívebb, legönzetlenebb barátja, Váradi Péter kalocsai érsek. S a tárgyalások menetére általa kétségkívűl a távollevő herczeg is jelentékeny befolyást gyakorolt. A köznemesség az olygarchia félelmes ellensége gyanánt lépett fel itt és véres megtorlással fenyegette az ország kormányának hűtlen vezetőit. A Bakócz ellen intézett heves támadások, melyekben Váradi Péter vitte a főszerepet, pillanatnyi diadalra juttatták az ellenzéket. Ulászló november 29-én fölmentette Bakóczot a kanczellári méltóságtól s kivette kezéből a koronát, mire a büszke főpap megalázva vonúlt püspöki székhelyére.
84. GYULA VÁRA. CSERNA KÁROLY EREDETI RAJZA.
Ámde a győzelem nem volt tartós. A köznemesség egyéb követelései megtörtek a főrendek erélyes magatartásán s az országgyűlés törvények alkotása nélkűl oszlott szét. Ulászló rövid idő múlva visszahelyezte méltóságaiba a főpapot, a kinek segítsége nélkül már nem volt képes többé el lenni. S a visszatérő kanczellár kérlelhetetlenűl érezteté haragját mindazokkal, a kik bukásának okai voltak.
A politikai áldozatok közt volt Corvin János is. A herczegnek már előbb ismételten megújuló kellemetlenségei voltak tartományai lakosságával. A szlavóniai rendek a harminczadosok zaklatásai miatt viszályba keveredtek bánjukkal s a vice-bán magyar nemzetisége is folytonos szálka volt szemükben. Kérelmükre Ulászló már 1496 végén, ugyanakkor, midőn Szlavóniának külön czímert adományozott, számos rendeletben szorította meg Corvin önállóságát, s most, Bakócz megbuktatásának kudarcza után, a legvégső rendszabályt alkalmazta ellene: megfosztotta báni méltóságától. Utóda Kanizsai György lett, s midőn ez új állását elfoglalta, a hozzá intézett királyi rendeletek egész sora mondott ítéletet az előde kormánya alatt előfordúlt rendetlenségek felett.
Az erőszakos eljárás nem volt képes Corvint megfélemlíteni. Bár a tartományok kormányzatát tényleg át kellett engednie Kanizsai Györgynek, nem szűnt meg tovább viselni a báni czímet, melyet annak idején a szlavóniai fejedelmi czím árán szerzett meg magának. A zágrábi káptalan előtt 1498 ápril 2-án óvást emelve elmaradt báni tiszteletdíja ügyében, az e miatt tett elzálogosításokat maga, neje s leánya nevében semmiseknek nyilvánította. És Bakóczczal, ki időközben a prímási székre emelkedett, most már annál keményebben folytatta tovább a harczot. Nem nyúlt fegyverhez, korával növekvő higgadtabb gondolkozása megóvta őt e nehéz helyzet örvényeitől; de nem is elégedett meg a bírói úton elérhető megtorlásokkal. Elhatározta, hogy az országgyűlés elé viszi ügyét s a nemzettől kér elégtételt a király tanácsosaitól szenvedett sérelmekért.
Az országgyűlés ez évben – 1498-ban – Szent-György napjára volt egybehíva a Rákos mezejére. Az országban uralkodó hangulat, a köznemesség összetartása kétségtelenné tették az előző évben lefolyt jelenetek megújulását. A nemesség az utolsó gyűlésen halálbüntetés terhe alatt tette kötelezővé a személyenként való megjelenést, s Corvin János Bakócz ellen tervezett fellépésénél hatalmas segítségre számíthatott a Rákos mezejére gyűlekező nemesi táborokban.
A herczeg az országos tanácshoz intézett vádíratban foglalta össze mindazt a jogtalanságot, a mit ellene atyja halála óta elkövettek. Támadását első sorban az esztergomi érsek és a pécsi püspök ellen fordította, s panaszaiban, az óriási uradalmak és kincsek felsorolásában, mikkel jóindulatukat meg kellett vásárolnia, a zsarolás és a hivatalok elárusításának súlyos vádja volt a két főpap ellen kimondva.
Kapzsiságuknak, lelketlen eljárásuknak kiáltó példáját mutatta be a módban, melylyel Bakócz és Ernuszt a hunyadi és gyulai uradalmakról Kinizsinek adott zálogleveleket magukhoz kerítve, legértékesebb birtokaitól akarják őt megfosztani. Vádjait kiterjesztette Thúz Osvát zágrábi püspökre, Haraszti Ferenczre, Both Andrásra, Tárnok Péterre, Kinizsi örököseire, Bánczai Andrásra s mindazokra, a kik szorúlt helyzetét arra használták fel, hogy rajta meggazdagodjanak, a Hunyadi-örökség legjavát zálogos szerződésekkel kezükbe kerítsék s a még meglevőkből perek útján iparkodjanak őt kitudni. A zsarolások ellen az országos rendeknél keresett segítséget, s hogy a pereskedők zaklatásaitól végleg megszabaduljon, a Csontmezőn elveszett oklevelei helyett új adományleveleket kért a királytól összes birtokaira, azokra is, a melyek jogtalan úton idegen kézre kerültek, emlékeztetve egyúttal Ulászlót sokszor ismételt ígéretére, hogy őt minden jogaiban és méltóságaiban meg fogja őrizni.
85. CORVIN JÁNOS GYŰRŰS PECSÉTJE.
Panaszlevele a jogos önvédelem keserű, de nyugodt hangján volt tartva. Óvakodott minden túlzástól, csupán a tények felsorolására szoritkozott. Ezek közűl is elhagyott olyanokat, a miknek említését nem tartotta időszerűnek. Egy szóval sem érintette a báni méltóság elvesztését, mit ő maga idézett elő ellenzéki magatartásával. S szinte meglepő politikai tapintattal mellőzte a nádortól szenvedett sérelmeket; ismerte a folyton erősbödő összeköttetést, a mi a becsvágyó Szapolyai István és a nemesség vezére, Verbőczi István között létezett, s nem állhatott érdekében ügyét egyik legerősebb támaszától megfosztani.
Actiója főleg Bakócz ellen irányúlt, s egyik jelentékeny részletét képezte a gondosan kidolgozott hadi tervnek, melylyel a köznemesség végleg megbuktatni remélte gyűlölt ellenfelét.
Mialatt horvátországi birtokain elvonulva a távolból várta a bekövetkező eseményeket, követei: Móré Péter, Semptei Ferencz és Baksai Tamás megjelentek a Rákoson egybegyűlt rendek előtt és benyújtották a herczeg sajátkezű aláírásával és pecsétjével ellátott vádiratot. Az országos rendek átküldték a vádlevelet a királyhoz s felszólították, hogy szolgáltasson igazságot Corvinnak. Ulászló a kényes ügy tárgyalására külön bíróságot küldött ki, melyben a királyi személynök: Kálmáncsehi Domokos váradi püspök elnöklete alatt Somi Józsa temesi grófon s több országnagyon kívűl az országos főtörvényszékek ítélőmesterei foglaltak helyet. Az esztergomi érsek nem jelent meg a bíróság előtt, de volt reá gondja, hogy a szokott formaságok segítségével húzza, halassza az ügy lefolyását. Ügyvédje, Mályi Lestár deák, mindenek előtt másolatban kérte kiadatni Corvin panaszlevelét, s a király június 5-én eleget is tett kívánságának.
Az ügy további lefolyásáról nincs tudomásunk. Az országgyűlés időközben eloszlott. A nemesség számos egyéb vívmány mellett két nevezetes törvényczikkben juttatta diadalra politikája vezérelveit. A nemesség képviselőinek felvétele az országos tanácsba a köznemességnek állandó befolyást biztosított az ország kormányára, míg a nemzeti királyság mindinkább erősbödő eszméje lépett előtérbe Miksa császár örökösödési igényeinek határozott visszautasításában s annak kimondásában, hogy a külhatalmak követei a jövőben a kizáratnak királyválasztásból. Bakócz megbuktatására irányuló törekvéseik azonban megtörtek a viszony szilárdságán, mely Ulászlót a nélkülözhetetlen kanczellárhoz csatolta. A kormány vezetését továbbra is a prímás tartotta kezében. S ez a kéz elég erős volt arra, hogy megakadályozza Corvin ügyének törvényes úton való lebonyolítását.
De a nyílt és bátor fellépés még sem maradt eredmény nélkül. A király is, Bakócz is belátták, hogy az eddigi politikát nem folytathatják tovább Corvin ellen, ha csak nem akarják őt a kétségbeesés sugallta eszközök felhasználására kénvszerítni. Ulászló ép oly okos, mint nagylelkű lépésre határozta el magát, s titkos követei útján békülésre szólította fel a herczeget; felhívta, tárja fel előtte sérelmeit s jelölje ki a módokat, melyekkel azokat orvosolni lehet.
Corvin semmi titkot nem csinált abból, hogy a bánság elvesztése miatt a legnagyobb mértékben el van keseredve. Bakócznak irányában tanúsított magatartásában felismerve a rendszeres üldözést s tudomással bírva az udvarnál ellene folyó áskálódások felől, kétségét fejezte ki a király jóindulata iránt is és bevallotta, hogy a kétségbeesés határán állva, a király közbelépése nélkűl már-már erőszakos lépésre engedte volna magát ragadtatni. Ulászló közeledése vissza adta elvesztett bizalmát, de a szenvedett veszteségeket és sérelmeket a király csakis az által orvosolhatja, ha a már előbb ideiglenesen bírt báni méltóságot életfogytig ruházza reá.
Ulászló a fontos ügyben a nádoron és Bakóczon kívűl kikérte összes tanácsosai véleményét; a távollevőkét külön követek által tudakolta meg, s ezek helyeslő szava megkönnyítette a herczeggel való egyezség létrejöttét. A bánság életfogytig való eladományozása azonban az előzmények után nem történhetett meg a kellő biztosítékok nélkűl. Két irányban kellett a helyzetet körvonalozni: először, hogy a kapcsolt részek függő viszonyának épsége megőriztessék, s másodszor, hogy a herczeg halála esetére örökösei részéről biztosítva legyen a tartományok visszaadása. A kormány vezetői által megállapított feltételek tehát mindenek előtt azt tették szükségessé, hogy Corvin az országrészek bánsága s minden tisztsége, várai, városai és helységei birtokában úgy maga, mint neje nevében teljes és föltétlen hűséget és engedelmességet fogadjon a királynak, és esküvel ígérje meg, hogy a tartományok alattvalóit régi jogaikban megőrzi, a netaláni lázadókat a királynak azonnal feljelenti s ellenük a király rendelkezései szerint jár el, a várakat el nem idegeníti s az idegen kézen levőket visszaszerzi, s halála esetére azokat a királynak vagy utódainak s országnak visszaadatni rendeli. Hasonló hűségesküre lettek kötelezve a tartományok vicebánjai és várnagyai; amazoknak a király és tanácsosai előtt, ezeknek a herczeg és a vice-bánok jelenlétében kell megfogadniok, hogy a király és az ország hűségén megmaradnak, a tartományokat és azok várait a királyhoz való hűségük épségben tartása mellett tartják meg a herczeg birtokában, s halála után minden pénzbeli kárpótlás nélkül fogják a királynak visszaszolgáltatni.
A feltételeket Corvin elfogadta s az ekként létrejött kötés alapján Ulászló a herczeget «mint kegyelmes ura és mint szerető atyja» Horvátország és Szlavónia örökös bánjává nevezte ki. Az erről szóló oklevél, mely a kinevezés összes feltételeit felsorolta, Budán, 1498 október 10-én lett Ulászló sajátkezű aláírása és pecsétje alatt kiállítva. A szerződés jellegével bíró oklevelet a király biztos emberei vitték Corvinhoz, a ki viszont a királyi kanczellária által megfogalmazott hitlevélben «mint a király leghívebb és legkészebb szolgája és fia,» keresztényi hitére, emberségére és becsületére fogadta a szerződésben foglalt feltételek megtartását.
A báni kinevezéssel együtt kapta meg János herczeg visszahelyeztetését a Kinizsi által elfoglalt békési főispánságba, melyet Ulászló az 1498-iki országgyűlés rendelkezésére elvéve Somi Józsa temesi gróftól, Váradi Péter közbenjárására – csak ideiglenesen ugyan, s nem életfogytiglan – a herczegnek adományozott.
Corvin, minden kivánságában kielégítve s a szenvedett sérelmeket elfeledve, kiengesztelt lélekkel ment fel hívei társaságában Budára. Ulászló az év utolsó napjaiban fogadta a herceg és vice-bánjai hűségi esküjét. A válság ezzel be lett fejezve. Kanizsai György nándorfehérvári bánná neveztetett ki. A király 1499 január 4-ikén kelt levelében, sajátkezű aláírásával, értesité Horvátország és Szlavónia rendeit a felől, hogy János herczeget visszahelyezte báni méltóságába.