ELŐSZÓ.

Full text search

ELŐSZÓ.
A KÖLCSEYRŐL szóló irodalomban a kisebb munkák jelesebbek a nagyoknál. Két terjedelmes monografiánk van. Az egyik Jancsó Benedeké (Nemzeti Könyvtár, XXXVIII. kötet), a mely ugyan föltétlenül irodalmi színvonalon áll, de sok kifogás emelhető ellene s fölfogása sehol se mélyebb. A másik Vajda Viktoré (Budapest, 1875), ennek az úttörő érdeme marad meg; szorgalommal szedte össze az anyagot s megpróbálja a költőt korába állítani bele, de írói képességei nem viszik messzebbre a jó szándéknál. Mindkettőnél jobb az Angyal Dávid kisebb tanulmánya (Budapesti Szemle, 1903), mert jellemzőbb és tartalmasabb. De a költő tökéletes jellemzése emlékbeszédekben található. Nem említve Eötvös emlékbeszédét, mely kissé száraz s csupa általános szólamokban folyik szét, az egyik a Gyulai Pálé, tömör, tartalmas, egyszerű és igaz színekkel fest; a másik a Szemere Bertalané, a mely oly szép, mint egy antik elégia.
Még egy művész-lélek értette meg egészen Kölcsey egyéniségét s ez Kallós Ede, a ki ércz-szobrát készítette a nagykárolyi gróf Károlyi-parkban. Csupa hangulat ez a szobor, a hogy ül repkénybenőtte talapzatán s örök melancholia lakik az arczán. Mikor megnéztem e szobrot, minden csak fokozta a melancholikus hatást. Koszorú volt a kezébe adva, már hervadó levelekkel. A kék égen aranyfényben égett a nap s nyári csend borult köröskörül az egész hallgató világra.
Még egyszer fölidézzük irodalmunk e gloriás alakját. Látni akarjuk szomorú-komoly nemes arczát, hallani akarjuk hazafiságra buzdító szózatát. Fölidézzük az egész irodalmi és politikai világot, a mint lerázta aléltságát, fölkelt az álomból és lett teljes valójában nagygyá és magyarrá. Oda akarunk állni e nagy kor kapujába, melynek szárnyai akkor tárultak föl teljesen, mikor az ébresztő költőre ráborult a sírhant.

3. A KÖLCSEY-CSALÁD CZIMERE.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi