III.
III.
A pápai udvarnál nagy örömmel vették észre, hogy a császári megbízó iratban Pázmány nem czímeztetik « követnek». Ezen tényből – mely a császári iroda tévedésére vezethető vissza – azt következtették, hogy a többi iratokba került tévedésből a követi czím, és hogy a császár nem szándékozott Pázmányt követ jellegével ruházni föl. Ezért tanácskozás alá vették a kérdést: vajjon a követ czímét meg lehet-e néki adni, vagy nem? És a bibornokok utasíttattak, hogy míg ez eldöntetik, a hozzájok intézett császári ajánló levelekre ne válaszoljanak.
Ezen intézkedést elferdítve hozták Pázmány tudomására. Azt mondták neki, hogy a bíbornokoknak meg van hagyva, ne tekintsék őt császári követnek, és hogy a tárgyalások meg fognak vele szakíttatni.
Pázmányt ez alkalommal elhagyta rendes óvatossága és higgadtsága. A hivatalos és hiteles értesítést be nem várva, ápril 14-dikén az államtitkárnak és bíbornokoknak óvást küldött. «Nem engedhetem meg – írja ebben – hogy ő császári felségét megfoszszák azon jogtól (bibornokot követévé nevezni), melyet az uralkodók minden időben gyakoroltak. Míg tehát ő felsége másként nem rendelkezik császári követnek fogom magamat tekinteni. » Az óváshoz emlékiratot csatolt, melyben történeti adatokkal igazolja, hogy császárok és más uralkodók számtalan esetben ruháztak követségeket bíbornokokra, kiket a pápák is mindig nehézség nélkül fogadtak el.*
MEDNYÁNSZKYnál. 57.
Pázmány ezen lépése a pápa környezetében nagy fölháborodást idézett elő. Borgia merényletéhez hasonlították azt; mert a pápa eljárása ellen a bíbornokok előtt tiltakozva, fölteszi, hogy a pápa nem gondolta meg jól azt amit tett, és a bíbornokokat mintegy a pápa bíráinak tekinti. Különösen rossz néven vették, hogy kósza hírek után indúlt, melyek alaptalansága felől könnyen meggyőződhetett volna. Egyébkint azon nézet gyökerezett meg, hogy őt Borgia és a pápa egyéb ellenségei hálózzák körül. « Ismeretlenek lévén előtte – írja az államtitkár Bécsbe – az udvari cselszövények, talán nem tudja, hogy sokan, ha érdekök kívánja, nem haboznak másokat magokkal ragadni az örvénybe. Az egész város megütközött azon, hogy ezen bajtól bölcsesége nem óvta meg. »*
Az államtitkárnak ápril 17 és 24-iki jegyzékei a bécsi nuntiushoz.
Az államtitkár azonnal egyik titkára által fölvilágosította őt a történtekről; biztosította, hogy a bíbornokokhoz intézett fölszólítás (a válasz elhalasztása tárgyában) sem az ő személyére, sem a császárra nézve nem volt sérelmes; hogy a pápa nem szándékozott a tárgyalásokat vele megszakítani, és ezeket kész most is folytatni. Azonban föntartotta a tételt, hogy a bíbornokok követi czímet nem viselhetnek; s habár tényleg sokféle politikai és hadi tisztséget viseltek, a pápák ezt csak tűrték, de soha sem helyeselték.
Mindez nem nyugtata meg Pázmányt. A császár – így válaszol – jó hiszemüleg ruházta föl a követi czímmel, és ezt bizonyosan mellőzi, ha sejtette volna, mily nehézségeket fog támasztani. Ő nem gondolt volna vele, akár megadják neki a czímet, akár nem. De miután követi jellegét megtámadva látta, nem hallgathatott; különben joggal gyenge elméjű és jellemű embernek tarthatták volna, és bizonyára magára vonja a magyarok, még inkább pedig a németek megrovását. Már pedig a császár érdekeiért kész föláldozni nemcsak bíborát, de életét is.* Mindazáltal ígéri, hogy óvását tovább terjeszteni nem fogja.
PÁZMÁNY naplója és ápril 16-ikán a császárhoz írt jelentése. MEDNYÁNSZKYnál.
A követi czím iránt fölmerült nehézségek felől Pázmány tudósításai april hó utolsó napjaiban érkeztek Bécsbe, hol leverő hatást idéztek elő. A curia eljárásában az ellenséges érzület nyilvánulását látták, s annak jelét, hogy a császár előterjesztéseit vissza fogják utasítani. A pápai nuntius igyekezetei, a mikor utasításai értelmében, a pápát menteni és igazolni igyekezett, eredménytelenek maradtak.*
A flórenczi udvar bécsi követének május 8-iki, Velencze bécsi követének május 15-iki és a bécsi nuntiusnak május 8-iki jelentéseik.
A titkos tanácsosok javaslatai alapján, de a császár személyes közreműködésével, készült utasítás, melyet Pázmánynak küldöttek, magasztaló szavakkal halmozva el hűségét és bölcseségét, eddigi eljárását teljesen jóváhagyja. Megbízza, adja elő a pápának, hogy a követi czím körül támasztott nehézségek fájdalmasan hatottak a császárra. Elrendeli, hogy ha a pápa a követi czímet továbbá is megtagadná tőle, újabb óvás közzététele után, távozzék Rómából.*
Az utasítás MEDNYÁNSZKYnál. 63.
Ezen utasítás vétele után, Pázmány emlékiratot dolgozott ki, melyben előadja uralkodójának álláspontját, s kéri a pápát, ismerje el őt császári követnek, és hallgassa meg ezen minőségben teendő előterjesztéseit. Élő szóval pedig fölkérte az államtitkárt, gondoskodjék arról, hogy a császár a szenvedett sérelemért elégtételt kapjon; mert különben kénytelen volna komoly nyilatkozatokkal köztudomásra hozni uralkodójának nézeteit.
A pápa ezen jelentéktelen formakérdésért nem engedte nyílt szakadásra jutni a dolgot. Az államtitkár javaslatot kért Pázmánytól: miként lehetne azt megnyugtató módon megoldani. Ez nyilatkozat kiállítását kivánta, melyben a pápa kijelenti, hogy «nem volt szándéka megfosztani őt azon tekintélytől és kiváltságoktól, melyekkel a fejedelmek által Rómába küldött bíbornokok éltek, és Borgia bibornok, mint a spanyol király követe, jelenleg is él. » Továbbá kérte, hogy a bíbornokok hívassanak föl, hogy a császári levelekre válaszoljanak.
Barberini ezen kiegyezési módozatot elfogadta. A nyilatkozatot kiállította, a bíbornokokat fölhívta, hogy a vett levelekre válaszukat írják meg.*
A nyilatkozat MEDNYÁNSZKYnál. Ugyanott PÁZMÁNYnak május 29-ikén a császárhoz írt jelentése. – A bibornokok válasziratai (43 darab) a bécsi állami levéltárban.
És így fejeztetett be, május végén, a követi czím tárgyában fölidézett viszály. A közvélemény Pázmányt ítélte győztesnek; mert a szent-szék a kérdést eldöntetlenül hagyva, őt ezentúl császári követnek elismerte.*
A flórenczi udvar római követének június 5-iki jelentése.
