VIII.
VIII.
Szatmári Bécsből Pécsre tér. Innen harczol a jászai konventtel, a melynek kegyuraságát Ulászló reá s Kassa városára ruházta.
Szatmári a fejedelmek elválása után visszavonult püspöki székhelyére, Pécsre. Innen vezette azt a harczot, mely közte s a jászai prépostság között a kegyuraság révén már évekkel előbb keletkezett s most újult erővel tört ki.
Ulászló király ugyanis a nevezett prépostság kegyuraságát még 1508-ban Szatmárira s Kassa városa tanácsára ruházta. A mikor ezt tette, nem járt töretlen úton.
Hazánkban a XII. századtól kezdve az egész középkoron át szokásban volt az apátságok, prépostságok, sőt püspökségek kegyuraságának átruházása magánosokra, egyháziakra is, de gyakrabban világiakra. Egyik királyunk sem volt azonban oly bőkezű a kegyúri jogok adományozásában, mint II. Ulászló. Csak röviden említjük, hogy szent Margit hatvani prépostságának kegyuraságát Hatvani Menyhértnek újra és Bancsai Andrásnak, valamint utódainak adta; a szent Margitról nevezett bélai apátság, a bakonybéli szent Móricz egyháza, valamint a telki apátság feletti kegyuraságot a pannonhalmi apátnak; míg a leleszi prépostság kegyuraságát a Pálóczi-családra, a pécsváradi, szegszárdi, battai és tihanyi apátságokét Perényi Imre nádorra ruházta; Pálóczi Mihályt, főkamarásmesterét pedig feljogosította, hogy mint kegyúr, öcscsének, Csaholyi Ferencznek a veszprémi, győri, csanádi, váczi, nyitrai püspökségek és a székesfehérvári prépostság közül, üresedés esetén, tetszése szerint bármelyiket adományozhatja.
A kegyúri jogoknak ez átruházása nem volt baj abban a korban, mikor királyaink az egyház, a haza és trón szolgálatában érdemeket szerzett családokat tüntettek ki a kegyurasággal; mikor még az igaz vallásosság töltötte be a kebleket s a kegyuraságot nyerők mint magas erkölcsi kitüntetést tekintették az adományt. Baj lett azonban az erkölcsi ellanyhulás korában, mikor az ily átruházás nem annyira erkölcsi kitüntetést, mint inkább hatalmat jelentett s politikai szolgálatok merő jutalmazására szolgált. A mikor az új kegyurak erőszakos kézzel belenyúltak a monostorok belső életébe s kegyuri jogaik alapján felhatalmaztattak, hogy rokonaikat, hűséges szolgáikat állítsák a monostorok élére, kik nem voltak szerzetesek, s a főnöki szék birásában csupán anyagi javakat kerestek s nem munkálkodtak a szerzetes élet szükségessé vált megújhodásán.
Tagadhatatlan, hogy a monostorok kegyurasága s az annak átruházása révén keletkezett számos visszaélés jelentékenyen közrehatott, hogy a XV. század második, még inkább a XVI. század első felében monostoraink élete, az előző korhoz viszonyítva, szembeötlő hanyatlást mutat, hogy szerzeteseink megfogyatkoztak nemcsak számban, de erkölcsben és tudományban is.
A prémontreiek királyi alapítású jászai prépostságának a koronás király volt a kegyura az egész középkoron át. Csupán egy esetben, a XIII. század derekán, viselte a kegyuri tisztet Füle zágrábi prépost, Béla király öcscsének, Kálmán herczegnek a kanczellárja. A dolog természetéből folyt, hogy ez az átruházás ideiglenes jellegű volt s ha előbb nem, úgy Füle halálával a kegyuri jogok visszaszállottak a királyra. A XIII. század végén hallunk ugyan olyan törekvésekről, melyek e jogok megszerzését czélozták; de III. Endre király egyszer s mindenkorra útját szegte e törekvéseknek azzal, hogy e prépostság kegyuraságát, bárminő jogczímen bárkinek kezében volna is, ezektől visszavonván, örök időkre magára és utódaira ruházta.
A jászai prépostság azonban, ha egész a XVI. század elejéig a királyokban tisztelte is kegyurát, régen elvesztette már üdvös életének egyik főfeltételét, azt t. i., hogy saját kebeléből önmaga választhatott volna vezért önmagának.
Már Mátyás király, az 1458-iki törvényre támaszkodva, mely törvény minden néven nevezendő kegyuraságot a királyra ruházott, azzal a hozzáadással, hogy a szerzetes apátságokra és prépostságokra az apátot, illetőleg a prépostot is kinevezhesse,* a jászai préposti széket ismételten önhatalmulag töltötte be; sőt 1480-ban, egyenes sérelmére az említett törvényczikk azon rendelkezésének, hogy a király a monostoros javadalmakat csak ugyanazon rendbeli szerzetesnek adományozhatja, jászai préposttá kincstartóját, Móré Jánost, a tekintélyes Móré-család tagját nevezte, a ki a rendnek nem volt tagja, fehér ruháját ezután sem öltötte magára, a prépostságnak csupán commendatora volt s annyira nem törődött a gondjaira bízott monostor életével, hogy ő maga hivatalánál fogva a királyi udvarban tartózkodván, még prépostsága birtokainak a kezelését sem bízta a konventre, vagy annak valamelyik tagjára, hanem Váradi János budai kanonokra.*
1458. 58. és 59. t.-cz.
Olv. e sorok írójának Jászó a főkegyuri jog történetében cz. tanúlmányát. Századok, 1905. 3. és 3. szám.
Mátyás eljárását követte Ulászló király is. Egyebektől eltekintve, csak azt említjük, hogy 1505-ben igéretet tett Vajai László egri nagyprépostnak, hogy a prépostságot, a mint megüresedik, neki fogja adományozni. Úgy is történt. A következő évben az egri nagyprépost már ura volt a jászai prépostságnak is.*
Ulászló oklevele kelt Budán, 1505. november 30-ikán. Fraknói oklevélgyűjteményében.
61. A JÁSZAI PRÉPOSTSÁG LÁTÓKÉPE.*
A jászai prépostság látóképe (187. l.) újabb metszetről, melyet a szerző bocsátott rendelkezésünkre.
Ilyen előzmények után járult Szatmári Ulászló elé, hogy a jászai prépostság kegyuraságát ruházza reá s szülővárosára, Kassára. A kérelem teljesítésének azonban lényeges akadálya volt. Ulászló a Jászó feletti kegyuraságot már előbb Perényi nádornak adta. Bár ez adományozás idejét nincs módunkban pontosan meghatározni, annyi kétségtelen, hogy az adományozásnak a közelmult években kellett történni. Ulászló ugyanis 1505-ben még mint a prépostság kegyura adta azt az említett egri nagyprépostnak. Ez a körülmény azonban Szatmári előtt nem volt akadály. Ulászló visszavette Perényitől a kegyuraságot, a mikor is kárpótlásul a baranyai Szentháromság-apátságét ruházta rá.* Tizenegy nap múlva, 1508 június 9-ikén Szatmári György s Kassa városa a jászai prépostság kegyurai voltak. Ulászló király, kegyúri joga alapján, melyet – úgymond – Magyarország minden egyházában bir, tekintetbe véve György püspöknek a gondjaira bízott egyházak erkölcsi és hitélete felett való buzgó őrködését, követendő példát mutatva másoknak is, a jászai prépostság kegyuraságát örök időkre neki és Kassa város tanácsának adta, még pedig a maga teljességében, a mint az 1458-iki törvény meghatározza, tehát a prépost-választás jogával együtt. Felhatalmazta az új kegyurakat, hogy valahányszor a préposti szék megüresedik, a konvent megkérdezése nélkül azt válaszszák, nevezzék préposttá s mutassák be megerősítés végett az esztergomi érseknek, a kit éppen akarnak. Köteles lesz azonban az így választott és megerősített prépost, ha nem volna a rend tagja, a törvényben megszabott időn belül a rend ruháját felölteni, a konventben elegendő számú szerzetest tartani, a prépostság birtokait legjobb tehetsége szerint védelmezni, sőt az előző időkben netalán idegen kezekre jutottakat is visszaszerezni.*
Perényi lemondó levele kelt Budán, 1508. május 29-én. Eredetije Kassa város titkos levéltárában: C. 60. Közöltem Tört. Tár, 1903. I. füz.
Kassa titkos levéltárából közölte Fraknói: Oklevéltár a kegyuri jog történetéhez, XII. Másolatban megvan a jászai házi levéltárban is. Fasc. XIV. 255.
E kétszeres átruházás megismerése után nem tartjuk érdektelennek megjegyezni, hogy éppen Ulászló 1494-ben függő pecsétes oklevélben erősítette meg a prépostság összes kiváltságait* s hogy csak az egy évvel előbb, 1507-ben tartott országgyülés mondotta ki ismételten, de mindig eredmény nélkül, hogy szerzetes prépostságok csak szerzeteseknek adományozhatók.*
Jászai házi levéltár: Fasc. I. 2.
1507:13. t.-cz.
Még az átruházás évében megjött az alkalom, hogy az új kegyurak éljenek jogukkal. Vajai László, Jászó commendatora, 1508-ban elhalálozott. Szatmári György a jászai plebánost, Jászai Pál mestert választotta préposttá s mutatta be megerősítés végett Bakócz Tamás esztergomi érseknek. Bakócz a megerősítést megadta s Jászai Pált új méltóságába s prépostsága birtokaiba megbizottja, Tordai Salathiel zólyomi főesperes és esztergomi kanonok személyében investiálta, fejére tevén a saját biretumát s elfogadván tőle a hűségesküt, hogy Pál prépost iránta és utódai, követei és visitatorai iránt mindenkor köteles engedelmességet fog tanusítani.*
Eredetije kelt Budán, 1508. jún. 17-én, Kassa titkos levéltárában: C. 61. Közöltem a Tört. Tár id. h.
Bakócz ama szavaiból, melyekkel kötelességévé teszi Jászai Pálnak, hogy «a törvényben megszabott idő alatt köteles a rend öltözetét magára venni», az következik, hogy Pál prépost előbb nem szerzetes, hanem világi pap volt.
Ugyanekkor meghagyta Bakócz «in virtute sancte obediencie» a jászai konventnek, hogy Pált igaz prépostjának ismerje el s a prépostság összes birtokait adja haladék nélkül a kezéhez.
Szatmári annyira szivén viselte jelöltje prépostságát, hogy reábírta Ulászlót, hogy az érsekéhez hasonló irányú levelet intézzen a konventhez. «Mert György pécsi püspök és kanczellárunk – mondja Ulászló – a jászai egyház prépostságát a felségünktől neki adományozott kegyuri jog alapján tisztelendő Jászai Pál mesternek, jászai plebánosnak adományozta ... hűségteknek a legszigorúbban meghagyjuk, hogy György püspököt, mint kegyuratokat, Pál mestert, mint prépostotokat és igaz uratokat tekintsétek.»*
A Budán ugyancsak 1508.június 17-ikén kelt levél Kassa titkos levéltárában C. 62. Közöltem a Tört. Tár id. h.
Pál prépost 1508–1515-ig vitte a monostor kormányát s neve a jelesebb prépostok közt említtetik.
Szatmári szükségesnek tartotta, hogy kegyuraságát a pápa is megerősítse. II. Julius ezt meg is tette 1510-ben február 6-ikán kelt bullájával.* Szatmári nem minden dolgában volt ily buzgó és aggályos. Már említettem, hogy rövid tíz év lefolyása alatt ura volt a fehérvári, erdélyi, budai prépostságoknak, a veszprémi, váradi, pécsi püspöki székeknek, a nélkül, hogy püspökké, vagy csak egyszerű áldozó pappá szenteltette volna magát; hogy ismételten azért folyamodott a szentszékhez, hogy ne köteleztessék a rendek felvételére, mert papi kötelességei akadályoznák hivatali teendőiben; hogy nem tartotta szükségesnek püspökségéhez a pápa megerősítését kérni. Ha tehát éppen ebben a kérdésben, mely pedig pusztán hatalmi tény volt, annyira aggályos és buzgó volt, annak mélyen járó okának kellett lenni.
A bulla eredetije Kassa titkos levéltárában. Közölte Fraknói: Oklevéltár, XIV.
Oka volt pedig a prémontreiekben megnyilatkozott vágy, hogy önmaguk önmagukat reformálva, dicsőséges multú rendjöket megtisztítva a lépten-nyomon felburjánzó gaztól, kiragadva a nem palástolható erkölcsi és szellemi hanyatlásból, hajdan való fényébe állítsák vissza. Az semmit sem von le érdemökből, hogy szándékuk nem sikerült. Nem csupán rajtuk múlt, hogy becsületes törekvésük hajótörést szenvedett.
62. II. JULIUS PÁPA ÉRME.*
II. Julius pápa pecsétje (190. l.) Müntz fentebb idézett művéből vettük.
A prémontreiek 1510-ben egyetemes rendi gyűlést (capitulum generale) tartottak Francziaországban Saint-Quentinben. A gyűlés kitűzött és nyiltan bevallott czélja a hanyatló szerzetes élet felfrissítése volt. A magyarországi prémontreiek Ulászló király előlegesen kikért és megnyert engedelmével Majtényi Uriel turóczi prépostot küldötték a gyűlésre, mely több üdvös végzés között azt is elhatározta, hogy, mert éppen hazánkban a szerzetes élet hanyatlásának egyik fő oka a monostorok kegyurasága révén véghezvitt visszaélések voltak, – meghagyván a kegyuraknak a védnöki tisztből folyó kötelességeket, a prépostválasztás minden egyes monostornak elvitázhatatlan joga legyen.
Az egyetemes gyűlés határozata azonban nálunk csak úgy juthatott érvényre, ha azt a király is, mint az összes magyar egyházak főkegyura, helybenhagyta. Ezért Majtényi Uriel s vele Fegyverneki Ferencz sági prépost,* a magyarországi prémontreiek nevében és megbizásából Ulászló elé járultak, az egyetemes gyűlés végzéseit, azt is, mely a monostorok számára a szabad prépost-választás jogát követeli, elébe terjesztették s kérték, hogy mindazoknak királyi tekintélyével adja meg a szentesítést.
Fegyverneki Ferencz, a sági konvent tagja, 1506-ban Kalondai Imre lemondása után választás utján nyerte el a préposti széket. Teljes szövegében fenmaradt az eskü, melyet megválasztása után a konvent vett tőle. Érdekes voltánál fogva bővebben közöljük: Megeskette a konvent Fegyverneki Ferenczet az Istenre, a Szűz Máriára, minden szentekre, szent Ágoston regulájára s a prémontrei rend szabványaira, hogy engedelmeskedni fog a prémontrei egyház főapátjának, mely egyház anyja a prémontrei kanonokrend összes monostorainak – valamint az egyetemes káptalannak, ennek már meghozott vagy még csak ezután hozandó határozatainak. Mindazon szerzetes testvéreket, kik fogadalmukat a káptalanban ünnepélyesen letették vagy letenni fogják, minden alkalmatlankodótól és rágalmazótól, legyenek azok egyháziak vagy világiak, meg fogja védelmezni. Minden mulasztásnak és véteknek méltányos birája és okos javítója lesz. A szerzetesek hibáit nem a világi hatóságok előtt, de a mindennapi capitulumban – csak a fogadalmat tett testvérek előtt – fogja elbirálni. Minden visszaélést, melyet elődjei hoztak be, gyökerestől ki fog irtani. Az egyházi szerelvényeket, edényeket megőrzi, egyházuk birtokait épségben megtartja s minden jövedelmüket a rend javára és czéljaira fogja fordítani. – Miután Fegyverneki Ferencz mindezt esküvel fogadta, a konvent harangzúgás és Te Deum éneklése mellett az egyházba ment, hol is bevezették az új prépostot stallumába, s a konvent tagjai, a rend törvénye szerint, a hármas fogadalmat letették kezébe. A sági konvent oklevele 1506. augusztus 5-ikéről az Országos levéltárban, dipl. oszt. 21,585. Az oklevél világosan mondja, hogy Fegyverneki Ferenczet a konvent egyező akarattal választotta prépostjává. A miből következik, hogy Ulászló a szerzetesfőnöki szék betöltésénél nem élt mindig a törvényadta felhatalmazással.
Ulászló a prémontreiek kérését teljesítette s így elismerte, illetőleg visszaadta és biztosította a prépost-választás jogát is, kimondván, hogy «... ezen ország prémontrei rendje – mind a prépostok, mind a szerzetesek – mikor valamelyik egyházuk főnökét és prépostját elveszti s ennek helye törvényesen megüresedik, – bírjon joggal egyetértő szóval és megegyezéssel prépostot választani; királyi tekintélyünk mindazonáltal és kegyúri jogunk, melyet azon egyházak adományozása tekintetében birunk, a mi felségünk és utódaink részére érintetlenül és sértetlenül fenntartassék és megmaradjon; a prépostoktól és rendtagoktól megválasztott személy, miután bemutattatott s az illető egyházmegyének időszerinti főpapjától a megerősítést és megáldást elnyerte, tőlünk és utódainktól, Magyarország királyaitól az adományozást elnyerni köteles legyen; továbbá sem mi, sem utódaink, Magyarország királyai, vagy bármely más kegyurak, a megüresedő prépostságokat másoknak ne adományozhassuk és ne adhassuk, mint azoknak, kiket a prémontrei rend prépostjai és tagjai, szabályaik és törvényeik értelmében, kánoni és törvényes módon megválasztottak és alkalmas pásztor gyanánt, elégséges bizonyítványokkal támogatva, nekünk, utódainknak és egyéb kegyuraknak bemutatnak és ajánlanak. Egyszersmind a minket és utódainkat, Magyarország királyait megillető tekintély erejénél fogva, a prémontrei rend prépostjainak és tagjainak megengedjük, hogy a prépostokat, kik alkalmatlanoknak, fegyelmezetleneknek és a rend javait pazarlóknak bizonyítják magukat, letenni, a prépostságtól megfosztani, és az ilyen alkalmatlan prépost helyébe más, alkalmas személyt választani hatalmukban álljon. Végre elrendeljük, hogy a prémontrei rend egyházainak kegyurai, kiknek ősei és elődei akár alapítás vagy adományozás czímén, akár királyi elődeinknek engedelméből valamelyik prémontrei rendű prépostság adományozására a kegyuri jogot megszerezték és utódaikra s örököseikre átszállították, úgyszintén azok is, kiknek erényeik és érdemeik jutalmául mi saját kegyuri jogunkat átengedtük, mindenképen a prépostságoknak a megválasztott prépostok részére való adományozása körül úgy járjanak el, a mint azt mi magunk és utódaink részére megállapítottuk.»*
Az 1510. szeptember 21-ikén a nyitrai várban kelt oklevelet közölte az Országos levéltárból Fraknói: Oklevéltár 81–84. ll.
Ulászló idézett szavaiból kitűnik, hogy a magyarországi prémontreiek, így a jászai konvent is, királyi tekintélylyel visszaszerezték prépost-választó jogukat, melytől az 1458-iki törvény megfosztotta őket. És éppen ez a körülmény volt az, mely Szatmárit arra sarkalta, hogy Jászó feletti kegy uraságát, úgy a mint azt Ulászlótól kapta, vagyis a prépostnevezés jogával együtt, II. Julius pápával is megerősíttesse. Nem lehet ugyanis kétségünk az iránt, hogy Szatmári teljes tájékozottsággal birt a prémontreiek törekvéséről, hogy idejében tudomást szerzett a francziaországi káptalan végzéseiről s elébe vágva a prémontreieknek, pápai tekintélylyel vélte biztosíthatni szerzett jogát.
Azonban emlékeink arról tudósítanak, hogy királyi adomány, pápai megerősítés mind nem voltak elegendők kétségtelenné tenni Szatmári jogát. Mert a jászai konvent sietett tudomására hozni, hogy ezentúl önmaga szándékozik főnökét megválasztani, a miről Szatmári természetesen hallani sem akart. És hogy a meghajolni nem akaró konventet megtörje, ismét a pápához folyamodott. S a rosszul informált pápa most sem hagyta el.
1511 február 6-ikán kelt bullájában felhatalmazta a püspököt, hogy mint apostoli visitator keresse fel a jászai monostort s legjobb belátása szerint reformálja meg. Felhatalmazta, hogy a monostort s annak minden egyes lakóját – – tam in capite quam in membris – lelkiekben és anyagiakban megvizsgálja, statutumait vesse szigorú bírálat alá s bármit talál is javításra, megszabályozásra, korlátozásra, megváltoztatásra szorúltnak, azt a szent kánonok és a prémontrei rendnek szabványai szerint javítsa, szabályozza és reformálja meg. «Mi – mondja a pápa – apostoli tekintélyünkből és hatalmunkból kifolyólag teljes és tökéletes felhatalmazást adunk neked, hogy ha az ottan való kihágások úgy követelik, az említett kanonok és szabványok szerint büntess, és ha az ő érdemetlen voltuk, gonoszságaik szükségessé teszik, a mostani prépostot, az összes kanonokokat és más személyeket, kik ott találhatók, összes élvezett javaiktól, méltóságaiktól, tisztségeiktől megfoszszad; szabadságot adván az így elmozdított prépostnak, kanonokoknak és más személyeknek, hogy a prémontrei rend más monostoraiba vonulhassanak, ha jóakaró befogadót találnak; felhatalmazván téged arra is, hogy más személyeket, kik a most eszközölt reformálás alatt élni akarnak, bevezetni, minden ellenmondót, bárminő állású és rendű legyen, egyházi fenyítékkel megfékezni s ha ez a reformálás más módon végrehajtható nem volna, a világi karhatalmat is segítségül hívni jogod legyen.»*
Egykorú másolat Kassa város levéltárában. Közöltem a Tört. Tár id. h. Szatmári még 1507-ben Julius pápától felhatalmazást nyert arra is, hogy a pécsváradi és szegszárdi benczés monostorokban a szerzetesek életét reformálja. A pápai bulla szerint az itt lakó benczések éppen olyan romlottak, mint a prémontreiek Jászón. Theiner id. m. II. 574.
Elment-e Szatmári Jászóra, hogy a reformot foganatosítsa, nem tudjuk megmondani. Emlékeink hallgatnak erről. De azt már tudjuk, hogy ha meg is fordúlt Jászón, a prépostot nem találta méltónak arra, hogy méltóságától megfoszsza, mert Pál prépost 1515-ig, ha nem is zavartalanúl, de megszakítás nélkül vitte a monostor kormányát. Azt is tudjuk, hogy a konvent ellenállását sem sikerült teljesen megtörni s erőszakos követelése jogosságáról meggyőzni, mert 1514-ben a konventnek egyik legbuzgóbb tagja,* az előkelő családból származó Karácsondi Gergely jelent meg a budai káptalan előtt s ünnepélyesen óvást emelt nemcsak a prépost-választás jogának elvétele, hanem az egész átruházás ténye ellen s Fegyverneki Ferencz, sági prépost és a prémontrei rend azonkori visitatora, meg a jászai konvent nevében Ulászló királyt a kegyuraság adományozásától, a pécsi püspököt s a kassaiakat annak elfogadásától, valamint a prépostság birtokainak erőszakos elfoglalásától tilalmazta.*
Leleszi országos levéltár: Regestrum protocolli parvi, fol. 217. 1513.
Jászai házi levéltár: Fasc. XX. 619. A pozsonyi káptalan 1728-iki átiratában. Található még u. o. fasc. XIV. 261. alatt is.
Mindjárt hozzátehetjük azonban, hogy a tiltakozás puszta tiltakozás maradt. Szatmári és a kassaiak ragaszkodtak jogukhoz éppen úgy, – mint a konvent. Így történt, hogy mikor Pál prépost 1515-ben meghalt, a kegyurak és a konvent mint határozott ellenfelek állottak egymással szemben, mindkét fél magának követelvén a préposti szék betöltését. Rendkivül érdekes a mérkőzésük, éppen azért bővebben szólunk róla.
A mint a kassaiak értesültek Pál prépost már-már elközelgő haláláról, sürgős levelet írtak Szatmárinak. A levél Pécsett találta őt, hová – mint fentebb megjegyeztük – a bécsi ünnepségekről vonúlt kipihenni a fáradalmakat. Szatmári, míg egyfelől megköszöni értesítésüket, másfelől megrójja őket, mert nem írták meg: meghalt-e már a prépost, vagy nem; de hogy minden eshetőségre készen legyenek, emez igazi diplomatához illő választ adja nekik: «Úgy gondoltuk, hogy királyi meghagyó parancsot eszközöljünk ki számunkra, melyben a felség kijelentené, hogy mi vagyunk annak a prépostságnak a kegyurai és meg is akar minket e kegyuraság birtokában tartani; nektek pedig megparancsolná, hogy azt, a kit én arra a prépostságra választottam, kötelesek vagytok abba bevezetni és behelyezni. És ha a rendtagok ellenkeznének, hatalmatokban álljon a prépostság birtokait megszállani, sőt magát a monostort elfoglalni, nehogy úgy tűnjék fel a dolog, mintha mindezt a saját felelősségünkre és tekintélyünkkel tennők, a mint ezt a király leveléből világosabban meg fogjátok érteni. A miért is keressetek és válaszszatok a prépostságra alkalmas, tanúlt, jó erkölcsű és tiszta életű személyt, olyat, a ki nekünk is tetszik; ha máshol nem találtok, válaszszatok a rendtagok közül, a kit a királyi felség meghagyó levele szerint vezessetek és helyezzetek be a prépostságba, hogy nyilván kitűnjék, hogy mi választottuk és tettük a prépostot, nem pedig a rendtagok. Ha pedig a rendtagok valamiben ellenmondanának, járjatok el a királyi parancs szerint, foglaljátok el a monostor birtokait, sőt magát a monostort is, ha mindez botrány, vérontás és emberhalál nélkül megtörténhetik; ha pedig ezek nélkül a monostor ki nem ostromolható, akkor legalább birtokait foglaljátok el s a tőletek választott prépostot az elfoglalt javakból tartsátok mindaddig, míg másképen nem fogunk gondoskodni.»*
Szatmári levele kelt Pécsvárában, 1515. aug. 18-ikán, Kassa város levéltárában: 945. Közöltem a Tört. Tár id. h.
Híven jellemzi e levél Szatmárit. Nyilvánvaló innen is, – hogy csak egyet említsünk, – hogy önző hatalmi czéljainak elérésére kész volt gyenge urát, de mégis csak koronás királyát durva eszközül felhasználni.
A pécsi püspök levele még nem érkezett Kassára, mikor Brodarics István, a későbbi váczi püspök, ez idő szerint Szatmári titkára, levélben arra kérte Kassát, hogy a jászai prépostságra Péter deákot, a pécsi püspök egyik alkalmazottját jelölje. Tegyék meg ezt az ő és Darhóczi Kristóf, a püspök kamarása kedveért. «Ha közbe akartunk volna lépni – írja – a mi főtisztelendő urunknál, hiszszük, bírjuk annyira a kegyét, hogy a prépostságot Péter számára megszerezhettük volna.*
Brodarics István sajátkezű levele Kassa város titkos levéltárában: C. 65. Kelt Pécsett, 1515. aug. 20. Közöltem a Tört. Tár. id. h.
Nem az a lényeges, hogy Brodarics jelöltje nem nyerte el a prépostságot, hanem az, hogy ily kérelmet elő lehetett terjeszteni. Ez az egy tény is bizonyítja, mennyi visszaélés történhetett a kegyúri jogoknak helytelen és könnyelmű értelmezése folytán. Vajjon Brodarics vagy főpap ura hitte-e, hogy Péter deák bölcsebben és áldásosabban fogja vezetni a monostort, mint annak valamely kipróbált, fogadalmat tett tagja?
A mit Szatmári óhajtott és Kassának igért, pár nap múlva megtörtént. Ulászló egy és ugyanazon napon parancsot intézett mind a kassai tanácshoz, mind a jászai konventhez s a prépostság összes népeihez. Látszik, hogy e leveleket Szatmári fogalmazta.
Az elsőben azt írja Ulászló, hogy megütközéssel értesült György püspöktől, hogy a jászai szerzetesek szembehelyezkedtek kegyuraikkal, s jóllehet még el sem temették prépostjukat, már is azon fáradoznak, hogy nélkülök válaszszanak prépostot. Eltökélt akarata azonban, hogy adományozását érvényben tartja; azért meghagyja, hogy a kit a pécsi püspök kinevez, vezessék be a prépostságba, s ha a rendtagok ellenkeznének, úgy foglalják el a prépostság birtokait, s adják az új prépost kezébe.* A prépostság népeinek szintén kijelenti, hogy adományozását minden áron fenn fogja tartani; miért is megparancsolja, hogy azt ismerjék el prépostul, s annak a kezéhez szolgáltassanak minden jövedelmet, a kit a pécsi püspök s nem a konvent választott. Ha ezt tenni vonakodnának, nagy baj érhetné őket, – teszi hozzá Ulászló.* Ugyanily szellemben írt a konventnek is.
Eredetije Kassa város titkos levéltárában: c. 67. Közöltem a Történelmi Tár id. h.
Eredetije Kassa titkos levéltárában. c. 68. Közöltem a Tört. Tár i. h.
63. BRODARICS ISTVÁN NÉVALÁÍRÁSA.*
Brodarics István névaláírása (197. l.) 1511. évben kelt leveléről Kassa város titkos levéltára (c. 65.).
Hiába való volt azonban Szatmári minden erőszakossága, hiába hívta segítségül s egyúttal fenyegetésül a királyi tekintélyt, a konventet nem némította el, még csak meg sem félemlítette.
Kevéssel a fenti levelek kibocsátása után ugyanis Fegyverneki Ferencz, a már jól ismert sági prépost, megjelent a király előtt s felmutatta Ulászlónak saját levelét, melyben a prémontreieknek s így Jászónak is biztosítja a szabad prépost-választás jogát.
A gyámoltalan király kénytelen volt elismerni, hogy a Fegyvernekitől bemutatott írás igaz és hiteles; de be kellett ismernie azt is, hogy Szatmári és Kassa jogát is hasonló királyi levelek támogatják. Éppen ezért egyelőre úgy intézkedett, hogy míg a vitás kérdés egyfelől a püspök és a kassaiak, másfelől a konvent között törvény szerint megvizsgáltatnék, mindkét fél tartózkodjék a prépost-választástól. Nem lehet tagadni, hogy ez lett volna a leghelyesebb kivezető út.
Ulászló azonban csakhamar megváltoztatta nézetét, illetőleg megváltoztatták vele azok, a kiknek ez érdekükben állott. Mert a mikor bemutatták neki a kegyuraságot adományozó leveleit és még három pápai bullát, mely adományát megerősíti; a mikor azt hangoztatták előtte, hogy a pécsi püspök mindezideig a kegyuraság háborítatlan birtokában volt, már pedig a jogi elv szerint is – mondották Ulászlónak – «possidentis condicio, que penes ipsum dominum episcopum esse videtur, iuri semper preferri soleat», úgy döntött, hogy a püspök választása a rendtagok választásának elébe tétessék s a konvent azt ismerje el prépostul, a kit Szatmári választani fog. De «nehogy a rend azt gondolja – hangzik tovább a határozat, – hogy vele méltánytalanság történt», mikorra a pécsi püspök a király körébe érkezik, küldjön a rend megbizottakat a kérdés végleges tisztázására.*
Eredetije Kassa város levéltárában. Kelt a Csepel-szigeten, 1515. szeptemb. 2. Közöltem a Tört. Tár id. h.
A király válasza olaj volt a tűzre. Pár nappal később már olyan hirek mentek a királyhoz, hogy a kassaiak az előző királyi parancsokra és Szatmári leveleire támaszkodva, túlbuzgóságukban már megszállották a prépostság birtokait s már ágyukkal készülnek ostromolni a monostort, melyben a szerzetesek sorakoznak, hogy fegyverrel a kezükben védjék igazukat. Mint utóbb kiviláglott, a hirek ilyen formában túlzottak voltak. Mégis annyira hatottak Ulászlóra, hogy legutóbbi döntését újra megváltoztatta és szigorúan meghagyta a kassaiaknak, hogy minden további erőszakos lépéstől tartózkodjanak; sőt a mit elfoglaltak, azt is adják vissza a szerzeteseknek. S visszatért már egy ízben kimondott határozatához, hogy mindaddig, míg a kegyurak és a konvent követelése előtte jogtudósoktól megvizsgáltatnék és végérvényesen eldöntetnék, mindkét fél tartózkodjék a prépost-választástól. Mért – hangzik az okos szó – «elhatároztuk, hogy azokat a villongásokat, melyek a prépostság kegyurasága révén keletkeztek, törvényes úton, nem pedig fegyverrel fogjuk megszüntetni és lecsillapítani«; mindaddig a monostor birtokai a rendtagok kezén maradjanak.*
Eredetije Kassa város levéltárában. Kelt Keviben, 1515. szept. 4-ikén.
Így folyik a küzdelem, a mikor egyszerre, egész váratlanúl arról értesülünk, hogy van már prépostja Jászónak, és pedig Karácsondi Gergely,* a konventnek már ismert tagja. Bátori János, Abaújvármegye egyik szolgabírája értesít erről szeptember 8-ikán, tehát négy nappal a király fenti levele után a kassai tanácshoz írt levelében.* Kétségtelen, hogy a választásnak e napokban kellett történni. Három nappal utóbb már a királynak is tudomása volt róla. S nem lett volna Ulászló, ha bele nem nyugszik a történtekbe. Sőt azt hagyja meg a konventnek, hogy miután már van prépostja, még pedig a saját kebeléből való, az új prépostnak mindenben engedelmeskedjék s maradjon békében, míg követelésének elbírálása az ő jelenlétében elkövetkezik. Ulászló maga is érzi, hogy következetlen. Mentegeti eljárását a konvent előtt, hogy rövid napok alatt egymással homlokegyenest ellenkező rendeleteket adott ki. «A közelmúlt napokban – írja – eltérő tartalmú leveleket intéztünk hozzátok e prépostság kegyurasága ügyében. Ne csodálkozzatok, ha e levelek egymással ellenkeznek, mert ez az előttünk tett különböző s egymással homlokegyenest ellenkező előterjesztések folytán történt».*
A rendi névtárban Györgynek neveztelik. Az itt említett és még említendő oklevelek kivétel nélkül. Gregorius-nak (Gergely) mondják.
Kassa város levéltárában: 950. Közöltem a Tört. Tár id. h.
Eredetije Kassa város titkos levéltárában: C. 69. Kelt a pesti kertben, 1515. szeptember 11-én. Közöltem a Tört. Tár id. helyén.
64. KARÁCSONDI GERGELY NÉVALÁÍRÁSA.*
Karácsondi Gergely névaláírása (199. l.) 1520 ápr. 16-án kelt leveléről a kassai városi levéltár 1013. sz. okleveléről.
A nehéz kérdés tehát megoldatott. Sajnos azonban, az egyidejű emlékek arra nem adnak határozott felvilágosítást, hogy miképen oldották meg. Ulászló legutóbbi levelében csak annyit árul el, hogy már van választott prépostja a konventnek, majd így folytatja: «az előbb említett módon megválasztott prépostnak mindenben engedelmeskedjetek», de hogy miben állott ez az «említett mód», elfelejti megmondani.
Tekintetbe véve azonban, hogy a prépost választása a küzdelem hevében egészen váratlanúl történt; hogy Ulászló ismételten idézett levelében azt is mondja, hogy még mindig vannak a prémontrei rendben, főképen a jászai konventben olyanok, kik a préposti széknek azon módon való betöltését, a mint ez alkalommal történt, nem helyeslik, – a miből következik, hogy nagyobb része helyeselte; hogy körülbelül két héttel a történtek után Szatmári azt írja Kassának, hogy a prépostsággal szemben követett eljárását mindenben helybehagyja;* hogy a kassai tanács 1515 szeptember 10-ikén kelt levelében azt hangoztatja, hogy a prépostságot Szatmári nevében Karácsondi Gergelynek adta, kit jeles erényei, életszentsége, erkölcsi tisztasága e méltóságra kiválóan ajánlottak, hallgat azonban a konventnek bármi módon is érvényesült választásáról;* hogy Szatmári 1515 november 23-ikán Karácsondi Gergelyt a maga részéről is elfogadja, préposttá választja és nevezi, még pedig Kassa városa ajánlására és ugyancsak kiváló tulajdonaira való tekintetből, hallgat azonban ő is a konvent bárminemű választásáról vagy ajánlásáról;* holott ugyanő a préposti szék legközelebbi megüresedése és betöltése alkalmával nyiltan mondja, hogy Bálint perjelt, a konvent ajánlására, «ad commendacionem honorabilis conventus ... de Jazow» nevezi ki préposttá:* azt kell hinnünk, hogy Kassa és a konvent, belefáradva az áldatlan küzdelembe, «ad hoc» feltételes egyezségre léptek. Ezt annál inkább kivánhatta a konvent, mert nem lehetett kétsége az iránt, hogy bármily jogos és igazságos is küzdelme, az előbb-utóbb az ő kárára fog eldőlni. Engedett tehát most követeléséből, nyugodtabb időkre hagyva joga kivívását s hajlandó volt a békére, ha Kassa város tanácsa az ő jelöltjének, Karácsondi Gergelynek adja a prépostságot.
Szatmári levele kelt Pécsett, 1515. szept. 22. Kassa város levéltárában: 946.
A kassai tanács levele Pozsegai Ferencz pápai közjegyzőnek Jászón, 1516. január 21-ikén kelt átiratában. Kassai titkos levéltár: C. 70.
Szatmári levele u. o.: C. 66. Kelt Pécsett, 1515. november 23-ikán. Közöltem a Tört. Tár id. h.
U. o.: C. 72. Közöltem id. h.
Végeredményben tehát az új kegyurak győztek. Mert a konventre nézve a vitatott szabad választás elvének csak halvány érvényesülése volt az, hogy Szatmári, illetőleg Kassa városa a körülményeknek ha nem is kényszerítő, de mindenesetre komoly hatása alatt elfogadták az ő jelöltjét. S éppen ez a körülmény magyarázza meg, miért mondja Ulászló, hogy még mindig vannak a prémontrei rendben olyanok, kik a történtekbe beleegyezni vonakodnak. Kétségtelen, hogy a király arra a harczias kisebbségre vonatkoztatta e szavakat, mely a préposti szék ilyen betöltésében jogfeladást látott.
A közel jövő e kisebbség álláspontját igazolta. Mert a konventnek ama hite, hogy jogainak biztosítását békés úton elérheti, kába reménységnek bizonyúlt. Az Ulászlótól ismételten kilátásba helyezett összejövetel ugyanis sohasem történt meg. Szatmári pedig, okulva a most történtekből, óvatosabban, de annál határozottabban készült arra, hogy alkalmas időben, teljesen elfojtva a konventnek szabad választásra irányuló törekvéseit, önhatalmulag adományozza a prépostságot. Eme tervét, ha pár évvel későbben is, teljes siker koronázta. S a most oly erélyes konvent akkor megalázva, megtörve, tehetetlenül állott hatalmas ellenfele előtt.
