VIII.
VIII.
Szatmári kegyes alapítványt tesz Kassán. A Bakócz-kápolnának az elvett javak kárpótlásául megszerzi a damásdi uradalmat.
Szatmári György minden ízében renaissance főpap. Dúsgazdag ember, vezető hatalma van a politikában, fényes állása az egyházban, benne él a nagyvilági élet forgatagában, lelkesedik a tudományokért és művészetekért s tud nagyszerű áldozatokat hozni a – vallásért is.
Vallásos áhitatának emlékeivel főképen Kassán találkozunk, melyhez holta napjáig szeretettel ragaszkodott s melynek – mint a tanács mondja – igazi atyja volt s hol különböző időkben gazdag alapítványt tett.
Első alapítványáról 1508-ban hallunk. A szent Erzsébet-egyházban bizonyos számú misék és hórák végzését rendeli, hogy – mint maga mondja – honfitársait az istentisztelet körül nagyobb buzgóságra serkentse. Egyelőre azonban a tanácsra bízta, hogy szolgáltassa ki évnegyedenkint azt az összeget, melyet a horák elmondására kitüzött, addig, míg úgy a horákról mint a misékről másképen nem fog gondoskodni, mit már a közel jövőben remél megtehetni.*
Szatmári levele 1508. aug. 4. Kassa város titkos levéltára: C. 16.
Igéretét beváltotta két esztendő múlva, a mikor házakat, szőlőket s földbirtokokat adományozott e czélra Kassa városának. Most is szülővárosában tartózkodott, mint az előző alkalommal.*
Kassa város 795. sz. jegyzőkönyve, 21. l.
A KASSAI DÓM A RESTAURÁLÁS UTÁN.
«György püspök úr – így mondja a kassai tanács – figyelmes elmével mérlegelvén, hogy az örök boldogság jutalmának elnyerésére, a mi minden ember életének végső czélja és főtörekvése, semmi sem hasznosabb; hogy a lélek veszedelmének eltávoztatására, a mi kincscsel el nem érhető, mi sem üdvösebb és szükségesebb, mint jámbor és őszinte szívvel, minden buzgósággal való gondozása azoknak, a mily a lélek üdvére, az isteni tiszteletre vonatkoznak; nemkülönben különös áhítata s ájtatosságától indíttatva, úgy szintén őszinte szereteténél fogva is, melylyel mint hazájának igazi atyja és fenntartója, hazája, városa, annak minden polgára és lakosának java iránt van, a következő intézkedéseket tette ...»
Mindenekelőtt annak a kápolnának a kegyuraságát, melyet ősei az Isten szülőanyjának, a bold. Szűz üdvözlésének, «in honorem annuntiationis beatae Mariae Virginis» – tiszteletére a szent Erzsébet egyház déli oldalához építettek, Kassa tanácsára ruházta, majd így rendelkezett: A most említett kápolnában az ő, nemkülönben szülei s minden rokona lelkiüdveért a szent Erzsébet-egyház egyik káplánja a többi káplánok segédletével a hét minden szerdáján és szombatján ünnepélyes szent misét fog énekelni «De ss. Trinitate», illetőleg «De annuntiatione b. Mariae Virginis», minden pénteken pedig gyászmisét. A káplánok kapnak ezért évente 45, az organista 4, a harangozó 1 frtot.
A káplánok a karvezetővel naponta eléneklik a horákat a szent Erzsébet-egyházban. Ezért a karvezető díja 50, a káplánoké 150 frt.
A «missa summa» – főmise – előtt a karvezető, a káplánok, valamint az iskolák tanulóserege «Te Deum»-ot énekelnek. Ezért jár a káplánoknak 15, az organistának 6, a kántornak 4 frt. Ez utóbbinak még más 4 frt azért, mert Úrfelmutatás alatt az iskolásokkal a «Gloria, laus»-t énekli.
Abban a kápolnában, melyet szent Mihály egyháza mellett alapjától ő maga – Szatmári – épített, mindennap tíz iskolás fiú fog énekelni, a mindennapi misét egy káplán végzi. Ezért a káplánok évente 4 frtot kapnak; az iskolamester pedig, hogy a tíz ifjút kiválaszsza, előkészítse s az éneklésbe begyakorolja s gondoskodjék, hogy mindenkor teljes számban jelenjenek meg, 10 frtot, a kántor, hogy figyelemmel legyen e gyermekek iránt, 2 frtot, minden egyes énekes gyermek 1 frtot, a plébános pedig, hogy mindezek pontos betartására felügyeljen, 3 frtot kap.
Külön emlékezik az édesanyjáról, ki a hegyaljai Liszka városka parochia-egyházában volt eltemetve. Meghagyja, hogy érette naponta misét szolgáljanak. A liszkai plébános díjazását a tanácstól fogja kapni.
Hogy pedig mindezek a misék, horák s más rendelkezések örök időkre rendesen s pontosan elvégeztessenek s végrehajtassanak, Szatmári kassai házait, úgy azt, a melyben lakni szokott, mint a melyet Göbel János és Tamástól vásárolt, úgyszintén kertjeit, szőleit, szántóföldjeit s rétjeit, melyek Kassán s közelében vannak, nemkülönben Szántó és Tállya városokban levő házát és szőleit, valamint az egész forrai birtokot mindennemű hasznával és jövedelmével átadta a tanácsnak örökbirtokul. Továbbá a Kassa közelében a Hernád folyón álló malmot illetőleg úgy intézkedett, hogy ha előbb halna meg mint unokahúga, Thurzó Elekné, akkor a malom húgára, illetőleg gyermekeire, ezek nem létében idővel Kassa városára szálljon. Mindezen felül pedig átadott még a tanácsnak készpénzben 3333 frtot, hogy ennek évi kamatjából – éppen 100 frt – tett rendelkezéseit nehézség nélkül hajthassa végre s a kápolnákat gyertyával s más szükségesekkel elláthassa.
Kassa város tanácsa hálával fogadta az alapítványt. Jóllehet – mondja – nem csekély teher magát és utódait ezekre kötelezni, de hálás szívvel és lélekkel mérlegelvén azokat a nagy s szinte hihetetlen jótéteményeket, melyeket György püspök a várossal szemben tett; hogy minden bajában legbiztosabb menedéke, jóakaró patronusa és segítője volt; meggondolván azt is, hogy tekintélye növelésére van, ha egyházában az istentisztelet nagyobb fénynyel s fokozottabb buzgalommal végeztetik, s hogy az elsorolt javakból és jövedelmekből a város megterheltetése nélkül megfelelhet kötelezettségének Szatmári rendelkezéseihez mindenben hozzájárul s igéri, hogy azokat mindenkoron teljesíteni fogja. Kiköti azonban, hogy ha a forrai birtok idővel visszaváltatnék, megkapja azt a négyezer frtot, melyet Szatmári Tárczai Jánosnak s Ulászló királynak adott kölcsön.* Az aggodalom fölösleges volt: Forró ma is Kassa birtoka.
Eredeti fogalmazvány Kassa város titkos levéltárában. Közölte Kemény: A reformáczió Kassán, Kassa, 1891. 31–37.; Kassa város jegyzőkönyve, 221–222. Obligatio dominorum societatis etc. 1519. szept. 5.
Szatmári vallásos buzgalmának tanuja volt érseki székhelye, Esztergom is.
Bakócz Tamásnak kegyeletes alapítása volt az a kápolna, melyet az esztergomi székesegyház déli oldalán a b. Szűz tiszteletére, ugyancsak «in honorem annuntiationis b. Mariae Virginis» pazar bőkezűséggel emelt. Tudjuk már, hogy Lajos király abban a nagy veszedelemben, mely Nándorfejérvár elfoglalásakor fenyegette hazánkat, az éppen akkor elhúnyt primás hagyatékára is rátette kezét. Szatmári mint fővégrendeleti végrehajtó 41.000 aranyat szolgáltatott át a királynak, azonkívül temérdek arany- és ezüst-edényeket, dísztárgyakat, drága és értékes szőnyegeket, melyek a kápolnának voltak hagyományozva.
Mikor Szatmári az érseki széket elnyerte, ismételten megkereste Lajos királyt, hogy a kápolnát az elvett javakért kárpótolja. Fáradozása nem volt sikertelen. Lajos 1523 szept. 1-én, mikor éppen az Esztergommal szomszédos Visegrádon tartózkodott, tekintettel – mint mondja – Szatmári sokszoros s nagy érdemeire, melyeket az ő, nemkülönben boldog emlékezetű atyja s az egész ország hűséges szolgálatában szerzett, a hontmegyei Damásd várát, úgyszintén Damásd, Szob, Letkes, Helemba és Tölgyes falvakat összes tartozékaikkal Szatmárinak s az esztergomi káptalannak, illetőleg a kápolnának adta örök birtokképen. Egyben utasította a sági konventet, hogy nevezetteket a damásdi uradalomba iktassa be. A konvent még ugyanazon évben eleget tett a meghagyásnak, a nélkül, hogy ellenmondással találkozott volna.*
Az idevonatkozó oklevelek: 1522. aug. 25., 1523. júl. 22., 1523. szept. 1. és decz. 29. Közölve a M. Sionban, 1867.; Primási levéltár: Dipl. E. M. Strig.
Alighanem ennek a ténynek az emlékét őrzi Szatmárinak a kápolna egyik kupolaszegletében elhelyezett czímere. Mert igaz ugyan, hogy Szatmári 1507-ben, mikor a kápolna épült, már nagy tekintétylyel és befolyással birt, Bakóczczal jóbaráti viszonyban állott, e körülményeket még sem tartjuk elegendő oknak arra, hogy Bakócz, mikor kápolnájába a saját és Ulászló czímerét elhelyezte, ezek mellé éppen a Szatmáriét választotta volna. Természetesebbnek gondoljuk, hogy maga Szatmári helyezte azt oda, még pedig jogosan, mert a damásdi gazdag uradalmat az ő serény fáradozása szerezte meg a kápolnának.
