II.

Full text search

II.
A napoleoni háborúk véget vetnek az iskolázásnak. A Széchényi-fiuk vonzalma a katonai pálya iránt. Az 1809-iki hadjárat. Lajos gróf a sopronmegyei felkelő csapat századosa. Pál és István a felkelő sereg táborkarában.
A nevelési programm, a mely még négy évre terjeszkedett ki, nem volt teljesen végrehajtható. Nagy európai események Istvánt korábban és másképen, mint atyja tervezte volt, vezették a nyilvános élet terére.
A Napoleon által és ő ellene viselt háborúk válságos küzdelmei uralkodtak akkor a szellemek fölött és kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy eszményi irányú ifjak szemeiben a katonai pályát úgy tüntessék föl, mint a mely mind a haza és a trón iránti kötelességek teljesítésére, mind az egyéni becsvágy kielégítésére a legkedvezőbb alkalmat nyujtja.
A családi hagyományok hatalma is érvényesült abban, hogy miként a hétéves háborúban Mária Terézia mellett három Széchényi szállott síkra: 1809-ben Széchényi Ferencznek mind a három fia állott Ferencz király zászlója alá.
Pál és István az 1808-ik év végén közölték atyjukkal, hogy erős vonzalmat éreznek a katonai pálya iránt, a melyet élethivatásul óhajtanak választani. Ferencz gróf nem tett kifogást, de föltételül tűzte ki, hogy egyelőre mint önkéntesek lépjenek a hadseregbe, és csak miután «mind a katonai kötelességekkel megismerkedtek, mind testi és lelki képességeiket tapasztalatilag próbára tették», szenteljék magukat véglegesen a katonai pályának. Ugyanakkor, az ő kérésére, a vele baráti viszonyban álló Gomez altábornagy néhány kiváló képzettségű katonatisztet megbízott, hogy a fensőbb katonai tudományokba avassa be az ifjú grófokat. Ezek olyan gyors előmenetelt tettek, hogy az altábornagy 1809 márczius elején a vezérkari szolgálatra képeseknek ítélte őket.*
Ezeket Széchényi Ferencz mondja el 1809 márczius 20-ikán József nádorhoz intézett levelében.

110. GRÓF SZÉCHÉNYI LAJOS.
Ebben az időben Ferencz király és szövetségesei készületeket tettek újabb hadjáratra Napoleon ellen, és a megelőző évben tartott országgyűlés végzése alapján a magyar nemesség közfelkelésre hívatott föl.
A törvény értelmében mindegyik nemes családnak csak egy tagja volt köteles a fölkelésben részt venni. Széchényi Ferencz elsőszülött fia, a huszonnyolcz esztendős Lajos gróf a családját terhelő kötelességet átháríthatta volna ifjabb testvérei egyikére; de ezt nem tette, mint százados, a sopronmegyei fölkelő csapatba állott be.
Pál és István érdekében atyjuk József nádorhoz, mint a fölkelő sereg főparancsnokához fordult azzal a kéréssel, hogy őket, mint önkénteseket, tiszti ranggal vegye föl a vezér-táborkarba, a melynek Gomez altábornagy lévén a főnöke, az ő felügyeletében – úgymond – atyai szíve teljes megnyugvást találna; míg csapatszolgálatnál az ifjak annak a veszélynek volnának kitéve, hogy rossz társaságba keverednek; a tiszti rangot pedig «nem büszkeségből kéri számukra, hanem azért, hogy becsületérzésüket fokozza.»*
1809 márczius 20-ikán. Országos levéltár, nádori osztály, 1809/564 sz.
Azonban a főherczeg azt válaszolta, hogy a táborkarnál csak olyan tisztek alkalmazhatók, a kik a szolgálatban szükséges elméleti és gyakorlati szakismereteikről máris tanúságot tettek; azt ajánlotta tehát, hogy ifjabb fiait valamelyik vármegyei felkelő csapatnál neveztesse ki tisztekké.*
1809 márczius 26-iki levele. Zichy Antal, Gróf Széchényi István levelei szülőihez, (Budapest, 1896.) 23. 1.
Széchényi Ferencz nem követte ezt a tanácsot. Megmaradt szándékánál. Bécsbe fordult, Károly főherczeghez, ki mint «generalissimus», a felkelő sereg legfőbb vezérletét is kezei között összpontosította. Ez április 6-ikán Pált és Istvánt főhadnagyokká nevezte ki és a fölkelő sereg táborkarához rendelte be.
A két ifjú tiszt azonnal megkezdette szolgálatát. Atyjuk éber gondossággal kísérte őket a távolból és közvetlen fölébbvalóikkal leveleket váltott.* Fönmaradtak úgyszólván teljesen azok a levelek is, melyeket Széchényi István az ő táborozásaiból szüleihez intézett. Sajnos, az ő leveleik nem részesültek ebben a szerencsében.
Ugyanott, 25–31. 1.

GRÓF SZÉCHÉNYI ISTVÁN.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi