Csákány. Balta. Fejsze. Csatabárd, szekercze. Buzogány.
Csákány. Balta. Fejsze. Csatabárd, szekercze. Buzogány.
E fegyvereken kívül a leletek tanúsága szerint a keskeny, hosszu pengéjü vagy négyszögü fokban végződő balta vagy csákány is használatban volt a X–XI. századbeli magyaroknál. A honfoglalóknál – úgylátszik – kevésbbé. Erre mutat, hogy nagyobb számmal csak XI–XII. századbeli leletekben (Déménd, Hódmező, Vásárhely, Szomolány, stb.) találhatók, míg a szorosabb értelemben vett honfoglaláskoriak közül csak Székesfejérvárról és Gombásról ismerünk egy-egy példányt s a Leo-féle taktika sem említi a magyarok fegyverei közt. Tekintve, hogy kisebb eltéréseket nem számítva, valamennyi a hunn-szarmata és avarkori csákánytipussal egyezik, arra az eredményre kell jutnunk, hogy a csákány az itt talált magyarfajta elemeknek volt a fegyverük, ezektől s nem a honfoglalóktól örökölte az Arpádok kora az elnevezéssel együtt, mely el van terjedve a szláv és balkáni nyelvekben is (ó-szlovén, orosz, albán: cekan, lengyel: čzekan, bolgár: čjukan, oláh: čokon), de nem szláv, hanem török eredetű a «csak» = vág, metsz tőbül s kétségkivül a kunn-szarmata-bolgár nyelvből származik, a melyből a kirgiz is átvette, hol a «csakan» hosszunyelü baltát jelent. A balta szintén török eredetü név; az Árpád-kori csákánytól abban különbözött, hogy a penge valamivel rövidebb volt, az él felé kiszélesedett úgy, hogy alapidoma háromszögnek vehető fel, a minő a somogyi kanákbalta, melyről már Herman Ottó megjegyezte, hogy szorosan megfelel bronzkori baltáink tipusának; ezenkivül a nyélben volt még köztük különbség, a balta nyele mindig rövid, a csákányé mindig hosszu. A nehéz fejsze, melyet a név tanusága szerint még valahol Közép-Ázsiában, az irán elemmel való érintkezés alatt ismert meg a magyarság, inkább házi eszköz volt, mint fegyver; a széles testü, hosszu élü nagy csatabárdot és szekerczét csak a középkor folyamán terjesztették el a németek és szlávok. Szintúgy hiányzott a honfoglalóknál a későbbi századoknak egy nagyon kedvelt fegyvere, a buzogány, melynek feltünését úgy nálunk, mint a keleteurópai turánoknál csak a mongoltatár törzsek elhatalmasodása után lehet konstatálni.*
Hampel J. A honfogl. kor. eml. 171–172. és Régibb középkor 38. s köv. – Arch. Ért. X. 190. 405–408. XIII. 1893, 323, XVI. 1896. 359. – Vámbéry, A magy. ered. 320, 657. – A «balta» szó ugyanilyen alakban megvan az ozmanli, ujgur, csagataj, jakut, kazáni tatár, kun és mongol nyelvekben. – A fejszére nézve (szankszr. paraçu, gör. πελεκυς). Ethn. V. 1894. 16. – A «bárd» szó tiszta német, semi szükség szláv közvetítésre gondolni. A «szekercze» az ó-szlovén «sękra» kicsinyítése (sękyrica). M. Nyelvőr. XI. 1882. 458.
