Nyereg. Kengyel.
Nyereg. Kengyel.
(12. 4., 5., 13., 14., 17., 19–21.)
A nyereg használata körülbelől egy évezreddel megelőzte a honfoglalás korát. Az elnevezés megvan szibériai nyelvrokonainknál is (osztyákoknál: «noger», voguloknál: «nair»), a török-tatár népeknél is («ingir», «iger», «jeher», «ejger»), olyan időből való tehát, midőn a magyarok és szibériai ugorok még egymás szomszédságában éltek, de már kezdetét vette köztük és a törökség közt az a soknemű kapcsolat, mely a szibériai ugoroknál csakhamar megszakadt, a magyarságnál azonban több mint ezer évig tartott. Úgy látszik, a parthus korban történt a nyereg legelső használata, mert a szkithák és ó-kori szarmaták az emlékek tanúsága szerint szőrén ülték meg a lovat. A régi turán (s így az ősi magyar) nyereg alakja nem igen vehető ki a régi ábrázolatokon, annyit azonban megállapíthatunk, hogy nem annyira az volt a rendeltetése, hogy a lovas a karosszék alakú középkori nyergek módjára benne kényelmesen megtámaszkodjék, mint inkább az, hogy a ló föl ne törje, keletkezésének szüksége tehát ott állt elő, hol a turánok a bőr ruha mellett vászonruhát is használtak. Kifelé hajló alacsony nyeregkápa (v. ö. 4., 1.) és nagy négyszögű vagy kerek nyeregtakaró (v. ö. 13. 6, 14. 1–2.) jellemezte a régi magyar nyerget, melynek egykori alakját a középázsiai nyergek őrizték meg s a török befolyás idejében hazánkban ismét elterjedtek, ha ugyan – a mi bajosan hihető – a középkor folyamán teljesen kivesztek volna is. A ló szügyén és farán átvezetett szügyelő és farkasszíj vagy farmatring s kétségkivül a heveder is már a népvándorlás korában megvolt s mint említettük, gazdagon volt diszítve aranyozott ezüst boglárokkal, pitykékkel és sallangokkal. A kengyel idoma különbözik úgy a hunn-germán, mint az avarkori kengyeltől. Általában véve körteidomu, széles talppal, mely alul gyakran gerinczczel van ellátva; a kengyelszárak laposak s egyenes folytatásukat képezi a négyszögü füllemez, mely négyszögü szíjtartó réssel van ellátva; egy másik változatnál a kerek vagy rhombus idomu fül már külön tagozott önálló részként emelkedik a kengyelszárak fölé s nem úgy tünik föl, mint azoknak a folytatása.*
A «nyereg» szó vogulban: nair, kondai vogulban: nairä, szurguti osztyákban: noger, votjákban: änyer, änär, cseremiszben: örtnyer, enyer, a török-tatár nyelvekben jakut: ingir, kojbál- karagász: ezer, ęzer, izer, ujgur: eder, csuvas: inyer, kirgiz: ejer, azerbejdsáni: jeher, csagataj: iger, kazáni tatár: ejär, kun: eyar. (Ethn.V. 894. 166. Vámbéry A. Magy. ered. 323. Cod. Cum. 122.) – A kengyelre l. Arch. Ért. XI. 1891. 120. XIII. 1893. 109. s köv. XVI. 1896. 363. és föntebb a 19. jegyzetet. – Hampel J. A honfogl. eml. 179.
