Paizs.
Paizs.
A vértezethez tartozott a paizs is, mely az Árpádok utolsó időszakában a lovagok elmaradhatlan kelléke volt. Erre mázolták az ősi nemzetségi jelvényt, a miből a későbbi czímer alakult, mint az Árpádok V. István ifjabb király lovas pecsétje szerint az oroszlánt (22. t. 5.), a Csákok ugyanazt, a Rátoltok a három hárslevelet, a Gutkeledek a három éket sat., ez tette fölismerhetővé a vitézt a csatában, mely a «helym» egészen eltakarta az arczot. Mint maga az olasz eredetű paizs név is mutatja, a régi szabásu könnyü kerek ökölvértek helyett egészen másfajta jött divatba. A XIII. századbeli paizs, mint a pecséteken látható, háromszögü és nagyobb, mint a régi vért, az egész felső testet eltakarta. (22. t. 5.).*
A «paizs» szó az olaszban: pavese, pavisi, középkori latinban: pavisium, pavissis, francziában: pavois, pavais, spanyolban: paves, középkori németben: pafesen, pavese, pafoysen; a kelet-európai nyelvek közül a csehben: paveza, pavčza, lengyelben: pawęž, pawęža és paiž, paiža, ruthénban: poveza, oláhban: pavëžă, szlovénban: pajž, új-görögben: παβετξιον. A szón alkalmasint Pavia várostól vette nevét, hol a középkorban hires paizsokat készitettek. (Boeheim W. Waffenkunde. 180. – Schultz A. Deutsches Leben im XIV. und XV. Jahrhund. 1892. II. 570, 572. – Violet le Duc. Dictionn. rais d. mob. VI. 215. – Nyelvtud. Közl. II. 472. VI. 310. – M. Nyelvőr. XI. 1882. 361. XVIII. 1889. 529.)
