Lószerszám.

Full text search

Lószerszám.
Nyilván ilyen magyaros tornyanyergek voltak azok az elefántcsontból készült s különböző faragványokkal ékített dísznyergek (43. 9.), melyek az európai muzeumok legnagyobb ritkaságai közé tartoznak, úgy hogy összesen valami 21 ismeretes, ebből is három a Magyar N. Muzeum birtokában van, a negyedik pedig a hg. Batthyányak körmendi fegyvertárában; bár német a föliratuk, alakjuk szerint hazánkban magyar főurak számára készültek s nyugoton Zsigmond külföldi utazásai alatt terjedhettek el. A rendes magyar nyereg különben, mint a bécsi udvari gyüjtemény ezen korbeli, I. Miksa császár birtokából származó példánya mutatja (43. 13.), eől alacsonyabb és keskenyebb, hátul pedig rézsutosan hátradülő félköralakú széles kápával volt ellátva, míg a német és nyugoti nyereg hátsó kápája egyenesen állt s még mindig körülfogta a derekat, miként az előbbi korszakban. Mint Boeheim mondja, a német, meg a magyar s a többi keleti nyereg közt abban állt a főkülönbség, hogy amannál a súlypont a ló hátára esett, emezeknél pedig megoszlott a ló oldala és háta között. A magyar lószerszámnál régebben, nem mint napjainkban a fekete, hanem a piros bőr volt a legkedveltebb; a föntebb említett nyereg is piros bőrrel van bevonva s festett arany czirádákkal ékítve. A lószerszámban különben a legnagyobb pompát fejtették ki őseink. Csótár, sallang, kantár, szügyelő, farmatring tele volt réz, ezüst, arany-pitykékkel, gombokkal, ékkövekkel és gyöngyökkel. (V. ö. 30. 12., 31. 12., 38. 1. 44. 8., 48. 3, 5.) Betragnei Anna franczia királyné heroldja mondja a II. Ulászló és Candalei Anna 1502-ki menyegzőjéről irt tudósításában, hogy a leendő magyar királyné elé küldött lovakat aranynyal átszőtt, vagyis mint őseink mondták, majczos csótárok és sallangok diszítették; a koronázási menetben Székesfehérvárott a több mint négy ezer ló közül legalább is négyszáz aranyozott szerszámot, bársony csótárt, ezüst és arany csörgőket, kagylókat, drágaköveket s gyöngyöket viselt; midőn pedig Székesfehérvárról Budára mentek, a királyné karmazsin bársonyból készült csótáros és vert arany szerszámos fehér lovon ült.
A ló fejét, sőt még a farka tövét is tollakkal, többnyire strucztollal diszítették, mint pl. II. Lajos emlékérmén látjuk (44. 9. V. ö. még 50. 5.). A sallangos farmatring ép úgy előfordul a székelyföldi falfestményeken, a XV. század első felében (30. 1. 31. 2.), mint később a Jagellók alatt (47. 5.), a bojtos csótár azonban (47. 5., 48. 5. 7. L. még 50. 5.) csak a XV. század vége felé kezd feltünni. A czímeres lótakarókat (XIII. 11. 44. 9.), melyek csaknem az egész lovat befödték, rendesen csak tornákon vagy egyéb ünnepélyes alkalomkor használták; régi magyar neve, a czaprong már a Zsigmondkori szójegyzékekben előfordul. A zablánál jellemző volt a nagyon hosszú 5 alakú feszítő rúd (43. 6. 14.). A kengyel trapezidomu volt, talpa azonban körívbe ment át s alja leffentyűszerű lemezzel volt ellátva. (36. 8. 12., 43. 10.) A ló farkát hosszúra hagyták s vagy szabadon csüngött le vagy pedig, mint a korábbi időkben, csomóba kötötték. (31. 2., 48. 3., 5.)*
B. de la Broquičret l. Szamota J. Régi utazások Magyarországon. 96. l. – Schlosser J. Elfenbeinsättel des ausgehenden Mittelalters. (Jahrbuch d. Kunsthist. Samml. d. a. Kaiserhauses. XV. 1894. 260.) Kárász Leo. Elefántcsontnyergek a N. Muzeumban. (Arch. Ért. XIV. 1894. 53.) E nyergek 3–4 kivételével annyira egy jellegűek, hogy készítésük ideje és helye nagyon is szük körre szorítandó. Csak kettő készült közülük a nyugoti tornyanyergek formájára, a többinek a háta oly alacsony, hogy szükségkép a B. de la Broquičre által emlitett Zsigmondkori magyar tornanyergekre kell gondolnunk. Már most van köztük egy, mely valószinüleg IV. Venczel cseh királyé, Zsigmond bátyjáé volt; egy pedig, melyet Jankovich Miklós a század elején Bukarestből, tőle pedig a M. N. Muzeum szerzett meg, hagyomány szerint Zsigmond ajándékából, a nikápolyi ütközet után került a bukaresti székesegyház birtokába s ott volt századokon keresztül. Ha számba vesszük már most, hogy két nyeregnél a hagyományos szálak Zsigmondhoz és testvéréhez füződnek; hogy másik három ilyen nyereg három régi magyar család (hg. Batthyány, gr. Rhédey és gr. Zichy) birtokában maradt fenn; hogy a nyergek alakja nem nyugoti, hanem Zsigmondkori magyar tornanyereg; hogy a vésett alakok szerelmes párokon kivül Szent Györgyöt ábrázolják, a mint a sárkánt ledöfi; hogy az alakok ruházata és fegyverzete általában 1410–1450 közti időre vall; hogy az olasz, franczia és angol gyűjteményekben levő elefántcsont nyergeken is német a fölirat: arra a végeredményre kell jutnunk, hogy a legtöbbet Zsigmond készíttette s alighanem a sárkányrend lovagjait tüntette ki vele, a kik közé tartozott Vlád Drakul oláh vada is s az ő utján jutott tehát egy példán a bukaresti székesegyház birtokába. – Boeheim Waffenkunde. 205. s köv. ll. – Egy Mátyás királynak tulajdonított nyereg és zabla van a bécs-ujhelyi régiségtárban. (Nagy M. Magyarorsz. képekben. I. 311–313. (II. Lajos nyergét l. Magy. Műkincsek. II. k. 144. – Candalei Anna utazása Zenggről Budára 1502. (Szamota: Régi utazások Magyarorsz. 131 s köv. ll. Az eredeti franczia szöveg Tört. Tár. XXIII. k. 97.) – Capucium a. m. Schl. szój. chaprong, Beszt. sz. chaprang. – Zsille R. és Forrer N. Die Pferdetrense. Berlin. 1893. 10–11. l. és Die Steigbügel. 1896. 9–12. l.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi