Buzogány.
Buzogány.
Az előkelőbbek igazi kézi fegyvere azonban a tollas bot vagy buzogány volt (56. 20. 61. 6–8, 10.) melyet egyszersmind vezéri (kapitányi, a kuruczoknál ezredesi) jelvénynek is tekintettek. Az erdélyi fejedelmek is ékkövekkel kirakott aranyos, ezüstös buzogányt kaptak a török szultánoktól a fejedelemség elismerése jeléül. A XVI. században a rövid nyelű buzogányt az övbe tűzve hordták (55. 3. 58. 8.). Apor Péter korában az ifjaknál volt elterjedve a bársony, régebben pedig aranyos, ezüstös nyelű, aranyos ezüst tollas buzogány. A buzogánynak többféle formája volt használatban. Legáltalánosabb volt a gerezdelt gömbalak. (L. XVIII, XXI, XXII, XXIV, XXVI. t.); a gerezdalakú tollak száma 12–18 között váltakozott; a tojásdad fejű, ritkább tollú buzogányok (XXVIII. 6. 61. 10.) csak a XVII. század vége felé tünnek föl. A 7–9 tollú rhombus alakú buzogányok is (XXV 6. 51. 1. 63. 5. 64. 1.) elég gyakoriak voltak, a díszesebbeknél az egyes tollak áttört czifrázattal voltak diszítve. Legritkábbak s egyúttal legdíszesebbek a gömb- vagy körtealakú tömör fejű buzogányok (61. 7–8.); az aranyozáson és ezüstözésen kívül rendesen türkiszekkel s egyéb ékkövekkel is ki vannak rakva. Ezek voltak a tulajdonképeni fejedelmi buzogányok. A Magyar Nemzeti Muzeum díszbuzogányai közt két ékköves gömbfejű a hagyomány szerint Báthory Istváné és Zsigmondé volt, egy pedig, melynek feje körte alakú (minő 61. 7.), II. Rákóczi György fejedelem czímerével van ellátva; gömbfejes a nagyszebeni Bocskay-czímeres díszbuzogány (61. 8.) is.
